Gondolatok
Sokat gondolkodtam már azon, hogy mi magyarok mit rontunk el folyamatosan, a versenyeken, az azokra való felkészülésben. Van valami, amit a külföldiek, főleg az amerikaiak nagyon tudnak, mi pedig nem, vagy legalábbis nem tudjuk alkalmazni. Arról van szó, hogy a mi fiaink, lányaink szinte bármilyen sportágban a siker kapujában mindig, vagy az esetek zömében bepánikolnak, majréznak és oda az eredmény. Nem akarok senkit sem megsérteni, de kénytelen vagyok nevesíteni az állításomat. Szöuli olimpia, női kézilabda döntő. A mieink vezetnek a dánok ellen 6 fával. Én akkor éppen egy tömegfutóversenyen voltam és a rajt előtt hallgattam a rádiót. Ez már lefutott, hiszen nem egészen 10 perc van hátra a meccsből. A versenyt végig futottam és a célban hallottam a hírt, kikaptunk 2 fával a dánoktól. Női vizilabda, pekingi olimpia legjobb 4 közé kerülés. A lányok, ha jól emlékezem az uasztrálok ellen játszottak. Nagyon jól az elején, aztán a legjobbnál legjobb helyzeteket is eljátszották. Az eredmény, vereség. Férfi kézilabda, itt nem tudok hirtelen konkrét esetet említeni, de tudom, hogy volt olyan meccsük, hogy percekig nem dobtak gólt, csak kaptak és ezzel el is ment a mérkőzés. És lehetne sorolni a csapat játékokat, de sajnos egyéni versenyzőket is. Pekingi olimpia, birkózás (sokat hangoztatott éremesőből egy ezüst lett), evezés, cselgéncs stb.-stb. Ezzel szemben a külföldiek amikor kell, akkor még valahonnan elővesznek egy kis erősítést és máris jön az eredmény. Hogy azért pozitív példát is említsek a fejben felkészülés sikerére, ott van Hosszú Katinka, aki Amerikában össze lett rakva fejben is. És, hogy itthoni példát is említsek Gyurta Dani, aki miután 1 századdal lenyomta amerikai riválisát, azonnal ünnepeltette magát, teljesen jogosan! Volt ebben valami csibészség, jó értelemben vett zsiványság. Ezt kellene a többi sportágban is kialakítani, hogy legyen eredményes a mérkőzések, a csaták utolsó pár perce is, ne legyenek hullámgödrök a mérkőzés alatt.
