Kerékpározás:
A sprinterként világbajnok olasz Mario Cipollinit csábítja szakmai tanácsadónak a Katyusa kerékpároscsapat. Andrej Csmil klubfőnök a La Gazzetta dello Sport című lapnak jelezte: olyan sikeres személlyel szeretne együttműködni, mint Cipollini, aki tudja, miként kell versenyt nyerni. "Ebben az idényben voltak jó és rossz pillanataink, de összességében hiányérzetem van" - fogalmazott Csmil, aki aktív bringásként 1992-ben és 1993-ban Cipollini társa volt az MG-Bianchi színeiben. Az olasz sztár - aki minden háromhetes körversenyen aratott szakaszgyőzelmet (Giro d'Italia 42, Tour de France 12, Vuelta a Espana 3) - 2002-ben világbajnok volt, és abban az évben megnyerte a Milánó-San Remo egynapos klasszikus viadalt is. A Katyusa alkalmazottja jelenleg a francia színekben tekerő Bodrogi László is, de ő a szezon végén távozik.
Labdarúgás:
Hiába derült ki, hogy a német labdarúgó-válogatott több tagja is metamfetamint kapott az 1954-es világbajnokság magyarok elleni döntőjének a szünetében - miután a tiltott szereket felsoroló első listát csak az 1960-as években alkották meg -, semmilyen szankciót nem lehet alkalmazni Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint. A Magyar Labdarúgó Szövetség azon az állásponton van, hogy ennyi év után jobb nem bolygatni a kérdést. Az 1954-es vb-döntőben a magyarokat 3-2-re legyőző német válogatott több tagja is pervitininjekciót kapott, derült ki a Lipcsei Egyetem a dopping és a német sport kapcsolatát kutató tanulmányából. A pervitin egy amfetaminszármazék, olyan stimuláns, amely növeli a koncentráló- és a teljesítőképességet, mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. A berni döntőt esős időben, felázott pályán játszották, és bár a magyar válogatott nagyon korán kétgólos előnyre tett szert, a németek még a szünet előtt egyenlítettek, és a végén Helmut Rahn góljával kicsikarták a győzelmet, igaz, ehhez kellett, hogy Ling játékvezető les miatt tévesen érvénytelenítse Puskás Ferenc gólját. Az elveszített döntő óta többféle találgatást lehet hallani arról, hogy mi állt a váratlan vereség hátterében, az egyik verzió szerint a németek a vizes talajon könnyebben mozogtak az Adi Dassler (az adidas alapítója) által készített, hosszabb stoplikkal rendelkező cipőkben, de a fáradtságot is sokan emlegették, hiszen a magyar csapat jóval nehezebb úton került be a döntőbe, Brazíliát és Uruguayt kiejtve, utóbbi ellen hosszabbítás után született meg a 4-2-es győzelem. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat játékosa szerint ugyanakkor már a döntő után egy-két évvel felmerült a játékosok körében, hogy a németek esetleg doppingolhattak. Mi volt a fecskendőben? 2004-ben a Financial Times Deutschland (FTD) című német lap Doppingárnyak a berni csoda fölött címmel számolt be az ARD televízió Report című műsoráról, amelyben azt állították, hogy a német csapat tagjai teljesítménynövelő szert használtak. A műsorban meszólaltattak egy pályagondnokot, aki a németek öltözőjében üres ampullákat talált a vízlefolyó rácsa mögé rejtve, a csapat orvosa, Franz Loogen azonban csak azt ismerte el, hogy a játékosok C-vitamin-injekciókat kaptak. Annak, hogy a kedden napvilágra került kutatás - melyet a Német Olimpiai Bizottság és a Sporttudományok Szövetségi Intézete finanszírozott - más eredményre jutott, Tiszeker szerint ennyi idő után már nincs túl sok jelentősége. "Miután az első tiltólistát a '60-as években alkották meg, a NOB 1967-ben hozta létre orvosi albizottságát, a WADA pedig mindössze 1999-ben alakult, azt kell mondanom, az 1954-ben történtek után nem lehet büntetni" - jegyezte meg Tiszeker. "Hiszen tiltólista nem volt, tehát nem lehet doppingolásról mint bűncselekményről beszélni. Hogy etikus vagy nem vitaminkészítmény gyanánt ezt használni a sportolóknál, az más kérdés." Kérdésünkre, hogy esetleg egy korabeli orvosi lelet, zárójelentés alapján egy szakember most megállapíthatja-e, mi történt, milyen szereket kaptak a sportolók, Tiszeker azt felelte, nem hiszi, hogy ez lehetséges. "A tünetek alapján csupán gyanút lehet megalapozni, de azt kijelenteni, hogy biztosan ezt és ezt a szert szedték a sportolók, szinte lehetetlen" - mondta. Az MLSZ nem bolygatná. "Ötven év távlatából ne bolygassuk a kérdést, a szövetség azonosul Buzánszky Jenő Nemzeti Sportban megjelent véleményével" - mondta megkerésünkre Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke és nemzetközi igazgatója. Az Aranycsapat jobbhátvédje úgy nyilatkozott tény: hogy a német csapatból később többen is megbetegedtek, de megalapozatlan hírekkel nem foglalkoztak, és siránkozni sem szerettek volna. "Mivel befolyásolni már úgysem lehet az eredményt, kár lenne felrúgni a barátságot" - mondta Buzánszky, aki a hétvégén éppen Németországba utazik a Fritz Walter emlékére rendezendő ünnepségre. Megkerestük a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget is, amelynél arról érdeklődtünk, tervezik-e kivizsgálni az ügyet. Szerda délelőtt azt ígérték, rövidesen írásban juttatják el a válaszukat, ami eddig nem történt meg. "Az élénkítő tabletta nem szabályellenes" Hogy a futballban mióta van jelen a dopping, azt pontosan nem tudni, de Paul Diamo 2007-ben megjelent A doppinghasználat története a sportban, 1876-1976 című könyve szerint egy 1961-ben elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy az olasz focisták harminchat százaléka amfetamint szed mérkőzés előtt. A Daily Mail 1962-ben arról írt, hogy az alsóbb osztályban szereplő Cheltenham Town edzője élénkítő tablettát adott a játékosainak, amitől azok az utolsó húsz percben új erőre kaptak, és ezt nem tartotta szabályellenesnek, mivel ezeket a tablettákat bárki beszerezhette a gyógyszertárban. Ennél jóval nagyobb publicitást kapott az Everton ügye, amikor a Sunday People újságírója, Michael Gibbert 1964-ben felfedte, hogy a liverpooli csapat játékosai amfetamint szedtek az 1961/62-es és a bajnoki címmel záruló 1962/63-as idényben. Gibbert szerint a Driamyl és Benzedrin nevű gyógyszereket a csapat vezetői adták a játékosoknak az edzéseken és a meccsek előtt egy órával, amit Albert Dunlop, az Everton kapusa is elismert. Dunlopot később drog- és alkoholfüggősége miatt kirúgták az Evertontól, és kórházban is kezelték. Később a klub vezetői kiadtak egy közleményt, amelyben tagadták, hogy bármi közük lenne a játékosok gyógyszerezéséhez, de azt elismerték, hogy a játékosok a saját döntésük alapján valóban szedtek egy enyhe hatással bíró élénkítőszert, aminek semmilyen káros hatása nincs a szervezetre. Dimeo szerint ez volt az utolsó eset, amikor egy klub elismerte, hogy a játékosai doppingolnak. Az Everton nehezen mászott ki ebből a kényes helyzetből, mivel az újságok azzal is megvádoltak a csapatot, hogy megpróbálták befolyásolni az ellenfeleiket, hogy a nekik kedvező eredmény szülessen. Ahhoz, hogy ebből az ügyből ekkora sztori lett, az is hozzájárult Dimeo szerint, hogy az 1960-as években szorosabb lett a futball és a média kapcsolata, az olyan nagy sztároknak, mint George Best a magánéletét is folyton figyelte a média, és mivel a drog társadalmi kérdés lett, nekik kellett példát mutatniuk az életvitelükkel. Vialli és Del Piero gyanús izmai. Az utóbbi években a Juventusszal kapcsolatban robbant ki hasonló ügy, Giuseppe D'Onofrio, a római Cattolica egyetem professzora 2004-ben azt állította: kielemezte a torinói futballisták 1994 és 1998 közötti vérmintáit, és arra a következtetésre jutott, hogy legalább tízen - köztük Alessandro Del Piero, Didier Deschamps, Paolo Montero, Antonio Conte és Alessandro Tacchinardi - az EPO nevű tiltott szerrel éltek, amely a vörösvérsejtek oxigénfelvevő képességét növeli. A doppingvádak először 1998 nyarán kerültek felszínre, amikor Zdenek Zeman, az AS Roma akkori szakvezetője teljesen váratlanul érdekes nyilatkozatot tett: "A labdarúgásnak ki kell szállni a gyógyszerhasználatból, mert túl sok drogot használnak a játékosok." Zeman nem állt le, azzal vádolta meg a Juventust, hogy tiltott szereket használ, s ennek tudható be az, hogy a vézna Alessandro Del Piero és Gianluca Vialli rövid időn belül hatalmas izomkötegeket növesztett. Zeman a nyilatkozata után nemkívánatos személy lett Olaszországban, a vádaskodása után évekig nem kapott munkát, és az olasz szövetség is eltiltotta 2003 februárjában két és fél hónapra, mert "élesen bírálta a doppingügyet és a szövetség tevékenységét". A Juventus orvosa, Riccardo Agricola 2004 novemberében 22 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott az ügyben, de 2005-ben felmentették. Legális injekciók a kupadöntő előtt. Fabio Cannavaro és Lilian Thuram szintén játszottak a Juventusban, de még Parma-játékosként kerültek gyanúba, amikor előkerült egy videofelvétel, amely egy nappal az 1999-es UEFA-kupa-döntő előtt készült, és azt rögzíti, amint a játékosok a szállodai szobájukban intravénásan kapnak egy ismeretlen szert. Később kiderült, a Neoton nevű szerről volt szó, amely nem szerepelt a tiltólistán, Cannavaróék ettől még folyamatos magyarázkodásra kényszerültek az olasz médiában. 2009-ben a Real Madrid nyert pert a francia Le Monde nevű lap ellen, amely azt állította, hogy a klub játékosai is igénybe vették a doppingdoktornak nevezett Eufemiano Fuentes szolgálatait. A párizsi lap 2006-ban a Real mellett az FC Barcelonát, a Valenciát és a Betist is hasonló vádakkal illette, korábban már a katalánok is nyertek egy pert ebben az ügyben. A francia focisták több mint 20 százaléka doppingol, legalábbis ez derült a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) 2008-as vizsgálatai révén, amelyeket a futballisták körében hajszálérből nyert mintákon végeztek el. Az AFLD megállapította, hogy a focisták egyértelműen doppingoltak, amikor tiltott teljesítménynövelés céljával szedtek öregedésgátló, ennélfogva a fizikai állapotot jelentősen javító hormont, az úgynevezett DHEA-t. Ez mind a vérből, mind a vizeletből nehezen kimutatható, viszont a bőrben és a körömben nyomot hagyó anabolikus szteroid, amely nem csupán a labdarúgásban, de - a vizsgálatok tanúsága szerint - más sportágakban is "népszerű" Franciaországban.
