Kerékpározás: Győr - Tarjánpuszta - Pér - Püspökkalap - Mezőörs - Ászár oda és vissza, 2 óra 31 perc 29 másodperc alatt, ami 70,33 kilométeres távot jelent és 27,8-as átlag sebességet, sétálás: napközben, itthon 5800 lépés megtétele, ami 4,3 kilométer legyaloglását jelenti és ez 204 kilokalóriát égetett el.
Megjegyzés, vélemény, élmény: Reggelre sikerült kialudnom magam és így frissen és kipihenve ébredtem fel. A tesómmal egy sétáltunk misére, mert az ember minden másnap jár misére karácsony másnapján és húsvét másnapján. Ezután, amikor hazaérkeztünk átöltöztem és kimentem egy kicsit tekerni, hogy a lábaim a tegnapi nagy tekeréstől egy kicsit kilazuljanak. Ászárig oda felé végig szembe szelem volt és alig tudtam a 23-25-ös sebességet kihajtani. Másfél óráig tartott míg odaértem (35 kilométerre). Nem is pörögtek a lábaim. Már kissé kétségbe is estem, hogy kár volt kijönnöm, hiszen erőből hajtom a gépet. Aztán visszafelé (keleti szél) a szél hátulról nyomott. Annyira fújt a szél, hogy szinte végig 40 körül volt a sebességem. Szinte felfújtam a pofámat és vitettem magam a széllel. Azért persze én is tekertem, de nagyon élveztem és a lábaim is lelazultak. Odafelé az átlag sebességem 23,4-es volt, viszont mire hazaértem már 27,8-ra nyomtam fel az átlagomat. Szóval élveztem a sebességet és a végére még a nap is kisütött. Napközben itthon nem gyalogoltam sokat, ezért lett csak 4,3 kilométer a mai megtett táv, amit letalpaltam. Ma is csak két féle mozgásom volt, de jól esett a tegnapi húsvéti sonka evés után. A héten csak 38 mozgásom volt, de volt közöttük egészen hosszú és kitartást igénylő mozgás is. Például a hazatekerésem, a 7 órás fűnyírásom. Szóval jó kis héten vagyok túl.
Mozgás | Heti mozgás mennyiség | Összesen |
Húzódzkodás | 5 alk., 325 db | 3117 db |
Fekvenyomás | 4 alk., 13,2 t | 199,2 t |
Evezés | 2 alk., 10 km | 84 km |
Úszás | 4 alk., 8.000 m | 141.500 m |
Sétálás | 7 alk., 88,7 km | 1276,7 km |
4 ütemű fekvőtámasz | 2 alk., 300 db | 4580 db |
Ugrálókötelezés | 2 alk., 4000 db | 46.600 db |
Szaunázás | 4 alk., 4 óra 00 perc | 73 óra 20 perc |
Futás | 1 alk., 10 km | 89 km |
Erősítés | 2 alk. | 28 alk. |
Kerékpározás | 2 alk. 195,0 km | 461,8 km |