Téli Olimpia:
A hivatalos megnyitó előtti haláleset, a számtalan bukás, a szervezési nehézségek és a városban zajló olimpiaellenes tüntetések árnyékot vetnek a vancouveri játékokra. Minden idők legmelegebb téli olimpiáján eddig még alig-alig esett a hó, néha nem az a kérdés, ki a legjobb, hanem, hogy ki tud a legjobban alkalmazkodni a körülményekhez. Sok sztárt megtréfáltak a speciális időjárási körülmények Vancouverben. A kanadai városban szinte tavasz van, de a hegyekben sem kell zord időjárásra készülni. A Cypress Mountain területén például olyan hóhiány van, hogy a szervezőknek speciális talajt kellett készíteniük a snowboard- és a síakrobatika-versenyek helyszínén, hogy a messziről odaszállított hóréteg ne olvadjon el. Az alpesisí-, illetve a sífutóviadalokon sem jobb a helyzet, a vizes hó komoly problémát jelent, a végső sikert gyakran az határozta meg, ki hogy találta el a lécek megfelelő vaxolását. A sílövészetben még ennél is durvább helyzet állt elő, a férfiak 10 km-es sprintversenyének rajtját követően napsütéses, gyengén szemerkélő esőben vágtak neki a viadalnak a versenyzők, ám mire a nagyágyúk elindultak volna, hatalmas hózápor kerekedett, ezért a sztárok rengeteget hibáztak a lőállásban. A győztes nagy meglepetésre a francia Vincent Jay lett, aki 20 km-en már csupán a 60. helyen végzett, míg a bronzot nyerő horvát Jakov Fak az 51. helyen zárt. Noha a lesiklásban eleve a jobb versenyzők indulnak a mezőny első felében, a pálya pedig idővel óhatatlanul romlik, Vancouverben a fériak versenyében az erős napsütés annyira tönkerette a pálya alsó felét, hogy még a sokáig részidőn belül maradó versenyzők is teljesen esélytelenek voltak a jó helyezés elérésére. A női lesiklás a csodaszép Lindsay Vonn győzelme mellett a bukásokról maradt emlékezetes, a nehéz vonalvezetésű, ugratókkal tarkított pályán heten estek ki, közülük a romániai Miklos Editet mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, a svéd Anja Pärson pedig 58 méteres repülés után csapódott a pályára. "Úgy gondolom, hogy a pálya teljesíthető volt, bár tény, hogy nehéz is" - nyilatkozta a kétszeres világbajnok Atle Skaardal, a nők versenyigazgatója, és a szervezők a verseny után könnyítettek is a pályán. Más kérdés, hogy a kiesett sportolók nem a gyengébb képességű versenyzők közül kerültek ki, a megtett szakaszok részideje mind azt mutatta, egy másodperc körüli hátrányban voltak az éllovashoz képest, azaz bukásuk részben annak is tulajdonítható, hogy a siker érdekében kockáztattak, a gyors pálya pedig erre alkalmat is adott. Négy éve a torinói olimpia lesiklószámában négyen estek ki, tehát nem sokkal kevesebben, mint Vancouverben. Hatalmas eséseket lehetett látni a hódeszkások félcsőversenyében is, igaz, annak inkább emberi, semmint technikai okai voltak. A férfiak mezőnyéből olyan elképesztő fölénnyel emelkedik ki az amerikai Shaun White, hogy a riválisoknak csak akkor maradhat esélye, ha megpróbálják utánozni a kunsztjait, ez pedig a legtöbb esetben csúnya eséssel zárul. Az Állat becenévre hallgató snowboardosnak akadt olyan követője a közelmúltban, aki egy sikertelen kísérletet követően kómába esett. White klasszisára két adat: vancouveri programjában két szabadalmát is bemutatta, s a viadal három legnagyobb pontszáma az ő nevéhez fűződött. A játékok ostorozásában a brit sajtó jár az élen, elemzők szerint azért, mert a téli olimpián tapasztalt hibák miatt komoly az aggodalom a két év múlva esedékes londoni játékokat illetően is. Azt persze tudják az angol szervezők, hogy szánkópálya-baleset nem lesz a nyári játékokon, de a közlekedési káosz, a tüntetések és a technikai problémák megnehezíthetik a dolgukat. A Times egyszerűen Balsors Játékoknak (Calamity Games) titulálta az olimpiát, de nemcsak a grúz szánkóversenyző, Nodar Kumaritasvili halála miatt állítja pellengérre a rendezést, elsősorban szerencsétlen és megbocsáthatatlan bűnöket sorol fel tételesen. Ide sorolta a megnyitóünnepséget, ahol a négy kandeláber közül egy nem nyílt ki, így Wayne Gretzky csak a kezében tarthatta a fáklyát, a láng meggyújtásához semmi köze nem lett. Szóvá tette a férfi sílövők 12,5 km-es üldözéses versenyén történt bakit, amikor is a versenybírók 30 másodperccel korábban rajtoltatták a francia Jean-Philippe Le Guellecet, aki így sokáig bronzérmes pozícióban haladt, majd a végén levonták a fél percet tőle, edzője pedig joggal dühöngött, miért nem állították meg a versenyt a kapitális hiba miatt. De megemlítette a gyorskorcsolya-versenyeket is, ahol a jégfelújító gépek hibája miatt körülbelül másfél óráig állt a férfiak 500 méteres versenye. John Furlong, a vancouveri játékok főszervezője azonban hangsúlyozta, nem ért egyet a bírálókkal, ha ugyanis valami hiba jelentkezik, azt gyorsan kijavítják, és ami a legfontosabb: a versenyzők, a szurkolók és a házigazda kanadaiak nagyon jól érzik magukat, szinte euforikus hangulatban vannak. Craig Reedie brit NOB-tag úgy véli: a brit média túl messzire ment, amikor támadta a vancouveri játékokat, és kicsit túlreagálta a történteket. Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója szerint a NOB tökéletesen elégedett a szervezéssel. "Ha ismét döntenünk kellene a helyszínt illetően, ismét Vancouverre szavaznánk" - mondta. A kritikák egyik sarkalatos pontjaként azt vetik a szervezők szemére, hogy a pályákat nem tesztelték eleget, illetve nem adtak elég edzési lehetőségeket a sportolóknak. Arról már Kumaritasvili édesapja is beszámolt, hogy fia félt a végül végzetét okozó kanyartól, de állítólag egy novemberi tesztelés során bukott venezuelai szánkós is hivatalos levélben jelezte a nemzetközi szövetség illetékeseinek, túl veszélyes a pálya. A hivatalos statisztikák azonban azt mutatják, a Whistler-pályát az olimpiát megelőzően alaposan tesztelték. A szánkósok, bobosok és szkeletonosok összesen 30 477 lecsúszást végeztek, ezek közül 340 végződött balesettel. Az egyszázalékos arány pedig nem rossz egy ennyire balesetveszélyes sportág esetében, állítják. A statisztikát persze rontja, hogy az olimpia során a tragikus haláleset mellett számtalan baleset is történt, csak a szerda esti edzésen 11 bobos vesztette el uralmát járműve felett, beleértve a svájci Beat Heftit, a világ egyik legjobb, háromszoros olimpiai bronzérmes, világbajnok sportolóját. Szintén nem a hibátlan tervezésről tanúskodnak a sebtében megmagasított falak és a módosított rajthelyek. "Egy évvel korábban kellett volna odafigyelni a biztonságra, nem megvárni, amíg valaki meghal. Most már túl késő" - mondta a szánkó egyéniben bronzot nyerő német Natalie Geisenberger. A negatívumokkal ellentétben a kanadai bobos, Lyndon Rush kifejezetten dühös, amiért leszólják a pályát. "Dehogy ez a legveszélyesebb! Lake Placid és Altenberg sokkal rosszabb, mert nehezebb. Ez csak gyors" - állítja. A tragédia árnyékában elfelejtődött az is, hogy a torinói pálya hasonlóan veszélyes volt. Egy évvel a játékok előtt, 2005 februárjában az első tesztversenyen 14 sportoló bukott, 9-et kórházba is kellett szállítani. Akkor az olasz szánkócsapat technikai igazgatója, Marco Andreata azt mondta, ezek a balesetek csupán másodvonalbeli szánkózók hibái miatt történtek - megbántva ezzel alaposan a brazil, a Virgin-szigeteki, a román és a lett sportembereket. A torinói szervezők azonban megijedtek, javítottak a pályán, így a játékokon nem történt tragédia. A Times a szánkósport baleseteit párhuzamba állította a Forma-1-es autósport baleseteivel, s megszólaltatta Max Mosley-t, a FIA korábbi elnökét, és az egykori világbajnok Sir Jackie Stewartot. A lap arra a kérdésre kereste a választ, ha az autósportban drasztikus döntésekkel és a biztonság magas szintre emelésével ki lehetett küszöbölni a halálos baleseteket, akkor mi lehet a megoldás a szánkózás esetében. "A Nemzetközi Szánkószövetség ott tart, ahol a Forma-1 úgy negyven évvel ezelőtt. Az egész beállítás rossz. Ahelyett, hogy megkeresnék a bűnöst, versenyzői hibára akarják fogni az egészet, noha annak az esélye, hogy egy versenyző hibája halálos balesethez vezessen, igen csekély" - véli Max Mosley. Hozzá hasonlóan nyilatkozott a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart is, aki szerint a szánkósport szerencséje, hogy eddig nem veszített el még több sportolót. A skót fáradhatatlan harcosként küzdött a motorsport biztonságának tökéletesítéséért, és nagyon meglepte, hogy a pálya tervezői szinte nem is mérlegelték az ilyen tragédia lehetőségét. "Számomra világos, hogy aki tervezte a pályát, az nem kalkulálta bele a sporteszköz 90 km/órás száguldását, azt, hogy a szán vagy a sportoló kirepülhet a pályáról. Stewart szerint, ha a pálya azon kanyarjában, ahol Nodar Kumaritasvili bukott, nem oszlopok vannak, hanem valamilyen kerítés, akkor a grúz versenyző ugyan súlyos sérülést szenved, de jó esélye maradt volna a túlélésre.
