2008.06.23. 12:09
Gabbá
Levegő-ellenállás: Áramlási ellenállás, amely függ az áramlás sebességétők, irányától; az ellenállási felülettől, annak formájától; a levegő sűrűségétől. Az emberi test és a sportszerek levegő-ellenállását rendszerint csak kísérleti úton, légcsatornában lehet pontosan meghatározni. A levegő-ellenállás nagy sebességek esetén jelentős szerepet játszik, így például a síugrásban, a gyorskorcsolyázásban, a kerékpárban és a szánkózásban.
2008.06.22. 17:43
Gabbá
Mint már említettem, sikerült elérnem a napi 2 edzéses átlagot, és ezért változtatni fogok egy picit az edzéseimen. Nem azt fogom erőltetni, hogy minél többfélét csináljak, hanem arra koncentrálok, hogy simán maradjon meg a 2 edzés/nap, viszont amennyire lehetséges nagyobbak legyenek a terhelések. Ennek jegyében ma hajnalban mentem be a céghez és nyitásként futottam 6 km-t. Az időm olyan 6 perc körüli kilométerek voltak. Utána úsztam 3000 métert: 1000 hát + TEÁ XL., 1000 mell + TEÁ XL., 1000 gyors + TEÁ XL. Éreztem a vállaimat, hogy vannak, de nem fájtak. Aránylag jó tempóban úsztam. A nap végén 2x10 percet szaunáztam 5 perc pihenővel. Ez amolyan lelazítás jellegű volt és jól esett.
2008.06.22. 17:37
Gabbá
Labdaérzék: A szenzomotoros funkció sajátos formája, képesség a labdakezelés közben fellépő szenzoros információk differenciált, célszerű feldolgozására. A labdaérzék mindenekelőtt mozgási, tapintási, látási, hallási érzékletekre épül. Ezek a labda átvételekor, átadásakor és birtoklása közben keletkeznek. A labdaérzék fontossága különösen a finom mozgásokat igénylő labdakezelésnél jut kifejezésre.
2008.06.21. 18:02
Gabbá
Imét eltelt egy hét, és ahogy ígértem megrövidítem a táblázatomat, mert már kezd megint hosszú lenni. Az eredményről most inkább nem nyilatkoznék, minden benne van. Hiába, ha kihagyok egy-két edzést, vagy napot máris jön vissza a súly. Edzeni kell orrvérzésig, folymatosan.
| Időpont | Súly | + vagy –
| Testtömegindex | + vagy –
|
| 2007. október 17. | ≈ 88 kg | | ≈28 | |
| 2007. október 27. | 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2
|
| 2007. november 03. | 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6
|
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 10. | 78,0 kg | – 0,8 kg | 24,0* | – 0,3 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. április 12. | 71,7 kg | – 0,4 kg | 22,1* | – 0,1 |
| 2008. május 17. | 71,4 kg | – 0,6 kg | 22,0* | – 0,2 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. május 31. | 71,2 kg | + 0,3 kg | 22,0* | + 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. június 14. | 70,8 kg | + 0,3 kg | 21,8* | + 0,1 |
| 2008. június 21. | 71,9 kg | + 1,1 kg | 22,1* | + 0,3 |
Mielőtt bármit is írnék, arról szeretnék beszámolni Nektek olvasóim, hogy sikerült elérnem a napi 2 edzés átlagot. Vagyis 235 edzésnaphoz 470 edzés tartozik. Ez azért már valami, még akkor is, ha híztam egy keveset is!
Hajnalban mentem ki tekerni egyet. Nem írom le, hogy merre jártam, mert annak aki nem ismeri a helyet, idegenül hangzik, aki meg ismeri az biztos, hogy ismeri. Szóval Esztergomig mentem és ott még egy kicsit kerültem erre, meg kerültem arra. Az összkilométerem: 135,67 lett. 27,4-es átlaggal, 4 óra 57 perc 26 másodperc alatt tekertem le. Az eleje nagyon jó volt, hiszen Esztergomba értem 1 óra 35 perc alatt, ekkor az átlagom még 29,7-es volt. Aztán ahogyan emelkedett a kilométerek száma, úgy lassúltam le. Volt itt minden egy kis eléhezés, egy kis megrogyás, de azért lement. Visszafelé fáradtam el, főleg Leányfalutól hazáig. Minden bajom volt. De meg van és ez a lényeg. Egy kis előedzést csináltam a jövő heti győri úthoz!
2008.06.21. 17:39
Gabbá
Külső erő: Mozgás közben a saját izomerőn kívül a sportolóra ható erő. A sportmozgásokban a testre ható külső erők közül ki kell emelni a föld nehézkedési erejét. A külső ható erő közé soroljuk a súrlódás, a levegő és a víz ellenállását, attól függően, hogy a mozgásnak milyenek a környezeti feltételei. Külső erőt jelent az ellenfél vagy társ izomerő kifejtése. Végül ide tartozik idegen testeknek az emberre ható tehetetlenségi ereje, meghatározott feltételek mellett. Az említett külső erők együtesen is érvényesülhetnek a sportmozgásban
2008.06.20. 22:24
Gabbá
Legelőször futottam egy laza 5 km-t. Azért futottam, mert ezt is régen csináltam már és nem akartam mégegyszer úgy járni, mint tegnap az erősítéssel. Az történt, hogy a tagnapi napon erősítettem (kb. 2 hét kihagyás után), és éreztem, hogy az izmaim, főleg a vállöv izmai, bedurrantak, megdagadtak. Mára viszont izomláz lett belőle, pedig még lazítottam is egyet. Szóval ezért futottam, nehogy ezzel is izomlázat szerezzek. Úgy tünik, hogy a lábizmaim erősebbek. Ezután leugráltam a szokásos 1200-t. Eleinte mindig beleakadtam, az első 400-as szériában kb. 4-szr. Aztán a másodikban már csal 3-szor és az utolsóban egyszer gubancolódtam bele a kötélbe. Eveztem az ergométeren, mint következő állomáson. Itt a szokásos 1000-t húztam le, de figyeltem a zidőre is. Sikerült ismét csúcsot döntenem, mert 24 perc 45 másodperc alatt csináltam meg az 1000 húzást. Ez már 40 feletti percenkénti tempó. Ami nem is olyan rossz. Átöltöztem és irány a medence, ahol 2000 métert úsztam. 400 hát + TEÁ XL., 400 mell + TEÁ XL., 400 gyors + TEÁ XL., 400 hát, 400 gyors. Jól esett, éreztem, hogy kilazulnak az izomlázas kezeim, vállamon lévő izmok. A napot 2x10 perc szaunával zártam közte 5 perc pihenővel. Ezzel a kis lazítással fejeztem be a mai napot!
2008.06.20. 22:05
Gabbá
Kudarc: Az elővételezett, célul tűzött eredmény elmaradásának szubjektív átélése, valamely kiábrádnulás élménye, amely az egyén célra irányuló tevékenységének akadályozása vagy más ok hatására jön létre. A szükségletkielégítés elodázása kudarcként tudatosan is átélhető, de akkor is hatással lehet az egyénre, ha a kudarcélmény nem jut el az átélésig. A kudarc leggyakoribb feldolgozó mechanizmusai: agresszió, kompenzáció, szublimáció, projekció, racionalizálás, de leht fokozott erőfeszítésre törekvés is a kitűzött cél elérésére. Kudarctűréssel (frusztrációs tolerancia) jelöljük az egyén képességét, amellyel úgy viseli el és úgy dolgozza fel az őt ért kudarcokat, hogy azokmagatartását lényegesen nem befolyásolják. A frusztrációs tolerancia az egyén Én-erősségének jelzője. A balsiker s versenysportban szorosan kapcsolódik a versenyeredményhez, és tartósan hat, amennyiben a sportoló a várt teljesítménytől jelentősen eltérő eredményt ér el. Halmozódó balsikerélmények különösen kedvezőtelenül hatnak fiatal sportolóknál, mivel ők a balsiker okait nem ismerik fel. Náluk ezért a sikertelenséget gyakran önbizalomhiány, levertség, saját felkészültsége iránti kétség, edzőjével szembeni bizalmatlanság követi. Az edző reális, elérhető célokat tűzzön az ifjú sportolók elé, hogy a balsikert elkerüljék, annak negatív hatásait megfelelő módon kiegyenlítsék. a bekövetkezett kudarc után igen fontos a gyenge szereplés okainak megbeszélése, az esetleges bűntudati feszültség oldása, a fiatal biztatása stb.
2008.06.19. 17:39
Gabbá
Először is a tegnapi napról néhány szót. Nemrégen kaptam egy olyan kérdést, hogy mikor tartok pihenőnapot, hogyan pihenek? Erre azt válaszoltam, hogy nem pihenek, mert mindennap csinálok valamit, illetve, amikor elfáradok, akkor könnyebb edzéseket iktatok be a programomba. De... Itt volt a tegnapi nap! Szakadt egész nap az eső, még a kutyát se zavartam volna ki, olyan sz.r idő volt. Nem is csináltam semmit se, egész nap. Este felé már kezdett jó idő lenni, de olyan jó volt egy kicsit lustálkodni, pihenni, semmittevéssel eltölteni a napot. Ezért nem is írtam semmit sem az elektronikus naplómba. Minek, ha egyszer nem csináltam semmit. Azért mára már éreztem, hogy olyan furcsa a hangulatom, kissé feszült voltam már reggel is. Éppen ezért ma egy kissé többet edzettem. Íme:
1200 -t ugráltam, 400-as szériákkal. Bele-bele akadtam a kötélbe. Majd, hosszú idő után, erősítettem: 5x100 húzás, 150 felülés a római padon (itt 50-el emeltem a mennyiséget), 100 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 4x25 fekvőtámasz, 100 törzsemelés. Ezek után elkezdtem az evezősergométeren evezni, 500-nál jártam, amikor szóltak, hogy dolgom lenne. Így ezt abbahagytam, és mentem, nehogy szó érje a házelejét. Pedig kezdtem belejönni a 40 húzás/ perces átlagba. Amikor végeztem azzal a feladattal ami miatt félbe kellett szakítanom az evezést, mentem úszni. 3000 gyors + TEÁ XL., ez volt a mai adag. A nap végén 3x10 percet szaunáztam, közte 5 perces pihenőkkel. Délutánra kedélyesen elfáradtam, de jól esően.
2008.06.19. 17:28
Gabbá
Krono-ciklo-fotográfia: Olyan fényképezési eljárás, amelynek során egy mozgó test egymást követő helyzeteit ugyanazon filmnegatívra rögzítjük. A fénykép (krono-ciklogram) úgy keletkezik, hogy egy nyitott lencséjű fényképezőgép előtt (máltai kereszt alakú) nyílással ellátott korongot forgatunk. Az eljárás előnye az, hogy a mozgásról készített fényképsorozat egyes tagjainak rajzos kiértékelésére fordítandó időt megtakaríthatjuk, egyben az elemzés nagyobb pontosságra támaszkodhat.
2008.06.17. 18:38
Gabbá
Reggel 1200 ugrálással kezdtem a napomat. 3x400-as szériában csináltam meg. Volt már olyan sorozatom, amelyikben nem álltam le, mert nem akadtam bele a kötélbe. Napközben eveztem 1000-t az evezős ergométeren. Sikerült végre a bűvös 40 húzás/percet értéket elérnem! Így az 1000 húzást 25 percre csinálta meg. Nagyon jó volt, mert éreztem az erőt magamban, illetve a lábaimban. Utána úsztam 2000 métert: 800 hát + TEÁ XL., 800 gyors + TEÁ XL., 400 mell. A nap végén 3x10 percet szaunáztam közötte 5 perceket pihentem. Jó volt, bár az utolsó sorozatban az utolsó perceket alig bírtam ki.
2008.06.17. 18:33
Gabbá
Középérték: Statisztikai mértékszám, amely egy méréssort egyetlen értékkel jellemez, egyúttal lehetővé teszi azt, hogy ugyanazon jellemző (tulajdonság) mért adatait más hasonló adatokkal összehasonlítsunk. A vizsgálati jelenségtől a vizsgálat céljától és az adatok elosztásától függően különböző középértékeket alkalmazhatunk. A legismertebb a statisztikai gyakorlatban legtöbbször felhasznált középérték a számtani közép (x). Úgy kapjuk meg, ha a mérési eredményeket (értékeket) elosztjuk a mérések számával.
2008.06.16. 22:03
Gabbá
Kora reggel mentem fel a telekre először permetezni (de ilyen "sportom nincsen"), majd pedig füvet nyírni. Ez a játék most csak 2 órán keresztül tartott. Ez a kisebbik telek. Nemsokára jön majd a nagyobbik - az 3 órás melódia. Délután korábban mentem be a céghez dolgozni, hogy valamit még tudjak sportolni. 1200-t ugráltam a kötéllel - 400-as szériákkal. Néha-néha beleakadtam, de mentem tovább. Mivel a kollégáimtól megtudtam, hogy nincs bent a főnököm, ezért mindjárt ki is használtam a hiányát (már akinek hiányzik a főnöke)! Úsztam is azonnal 2000 métert: 1000 gyors + TEÁ XL., 1000 hát + TEÁ XL. A nap végén szaunáztam 2x10 percet levezetésképpen. Jó esett, mint mindig. Főleg úgy, hogy volt kivel beszélgetnem!
2008.06.16. 21:57
Gabbá
Környezet: A sportolót körülvevő természeti és társadalmi viszonyok, amelyekkel közvetlen vagy közvetett kapcsolatot tart. A környezethez, különösen a változó edzés- és versenyhelyzethez, tervszerűen kell felkészíteni a sportolót.
2008.06.15. 18:23
Gabbá
Hajnalban kissé elaludtam (foci EB.), ezért késve mentem be dolgozni. Persze még így is a hivatalos kezdés előtt, viszont már nem tudtam sokat edzeni, amennyit szerettem volna. Így maradt az ugrálókötelezés - a szokásos 1200 (4x300-as sorozatban). Nem ment jól, valószínű, hogy a tegnapi görgőzés eredménye volt benne a lábamban. Utána úsztam 2400 métert: 1000 gyors + TEÁ XL., 1000 hát + TEÁ XL., és 400 vegyesfelvágottat. Ez azt jelenti, hogy volt benne minden. Bújás, lendületes hosszok, hátpáros karral, meg ilyenek. A nap végén 3x10 percet szaunáztam közte 5 perces pihenőket iktatva. Összességében jól esett a mai nap.
2008.06.15. 18:04
Gabbá
Köredzés: A testnevelési órán - ritkábban edzésen - alkalmazott oktatási forma, amikor valamennyi tanuló (sportoló) egyidőben különböző gyakorlathelyeken, forgószínpad-szerűen hajtja végre a gyakorlatokat. A köredzés lényeges vonása: valamely gyakorlatprogramnak ismételt végrehajtása. A gyakorló meghatározott sorrendbe állított állomásokon (gyakorlóhelyeken) megy végig úgy, hogy az állomásra kiírt feladatot végrehajtja. A módszer alapelve az, hogy a test fő izomcsoportjainak megfelelő sorrend szerinti fejlesztésével, a terhelés egyénhez mért adagolásával az erőnlét javuljon. Főként általános erőnlét növelésére használják, mindenekelőtt az iskolai, egyetemi, katonai testnevelésben. Vannak sportágak, amelyekben az alapvető motorikus tulajdonságok fejlesztését köredzéssel oldják meg a felkészülési (alapozó) időszakban: kajakozás, kenuzás, birkózás, evezés stb. A köredzést főként az erőállóképesség fejlesztésére alkalmazzák. Rendszerint 5-10 gyakorlatot választanak ki, amelyeket a sportolók meghatározott sorrendben végeznek el. A sorrend megállapításának elve az, hogy az egymást követő gyakorlatok eltérő izomcsoportokat foglalkoztassanak. a köredzés az amerikai "body building system"-nek és az anglo "circuit training"-nek alkalmazása iskolai, illetve edzéshelyzetre.
2008.06.14. 19:57
Gabbá
Egy érdekes és izgalommal teli hét után kíváncsian vártam, hogy mit mutat a mérleg! Híztam, de nem sokat. Ez jó hír a jövőre nézve! A jövő héten megint meg fogom rövidíteni a táblázatot, mert kezd kissé átláthatatlanná és hosszúvá válni.
| Időpont | Súly | + vagy –
| Testtömegindex | + vagy –
|
2007. október 17.
| ≈ 88 kg | | ≈28 | |
2007. október 27.
| 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2
|
2007. november 03.
| 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6
|
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 10. | 78,0 kg | – 0,8 kg | 24,0* | – 0,3 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 01. | 75,6 kg | – 0,2 kg | 23,3* | 0,0 |
| 2008. március 08. | 73,7 kg | – 1,9 kg | 22,7* | – 0,6 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. március 22. | 74,0 kg | +1,1 kg | 22,8* | +0,4 |
| 2008. március 29. | 73,3 kg | – 0,7 kg | 22,6* | – 0,2 |
| 2008. április 05. | 72,1 kg | – 1,2 kg | 22,2* | – 0,4 |
| 2008. április 12. | 71,7 kg | – 0,4 kg | 22,1* | – 0,1 |
| 2008. április 19. | 74,4 kg | + 2,7 kg | 22,9* | + 0,8 |
| 2008. április 26. | 72,9 kg | – 1,5 kg | 22,5* | – 0,4 |
| 2008. május 03. | 72,0 kg | – 0,9 kg | 22,2* | – 0,3 |
| 2008. május 10. | 72,0 kg | — | 22,2* | — |
| 2008. május 17. | 71,4 kg | – 0,6 kg | 22,0* | – 0,2 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. május 31. | 71,2 kg | + 0,3 kg | 22,0* | + 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. június 14. | 70,8 kg | + 0,3 kg | 21,8* | + 0,1 |
Hajnalban nem edzettem, hanem egy kis kerti munkám volt, de ez nem sport. Meggy- és cseresznyeszedés, szőlő kacsolás volt a munka. Mivel ez kissé elhúzódott, és nagy a forgalom mifelénk a hétvégén, ezért nem mentem ki tekerni, hanem inkább itthon görgőztem egyet. A következő fokozatokat hajtottam: 20 perc 1-es fokozat nagytányéron bemelegítés, 10' 2-es nt., 10' 3-as nt., 10' 4-es nt., 10' 3-as nt., 10' 2-es nt., 20' 1-es nt. levezető. Ez másfél óra tekerés volt, jólesően megizzadtam.
2008.06.14. 19:47
Gabbá
Korreláció: Matematikai-statisztikai fogalom, amely legalább két mérési értéksor közötti összefüggés mértékére utal. A korrelációs együttható (r) az értéksorok közötti összefüggés fokát mutatja. Nagysága, illetve két szélső értéke: + 1,0, amikor x jellemző minden esetben y jellemzővel halad együtt és és - 1,0, amikor x jellemző soha nem jár együtt y jellemzővel. 0,0 érték esetén x és y között nincs összefüggés. Amikor az összefüggés fokát keressük, például helybő magasugrás (x) és rohammal végrehajtott magasugrás (y) között, akkor teljes összefüggés (r= -1,0) esetén egy csoporton belül, a helyből magasugrás nyertese biztosan első lesz a rohammal végrehajtott magasugrásban. Ha esetleges az összefüggés, tehát nincs összefüggés, akkor r= 0,0, ha fordított az összefüggés, akkor a csoportban a helyből magasugrás nyertese biztosan utolsó lesz a rohammal magasugrásban (r= +1,0).
2008.06.13. 22:10
Gabbá
Nagyon köszönöm így ismeretlenül is az értem való szorításotokat! Sikerült! 4-es lett a védésem, így befejeztem az iskolát és meg van a másoddiplomám, mint kiadói szerkesztő!
Ahogy végeztem a vizsgával, hazajöttem, majd éreztem, hogy kezd rólam lejönni a vizsgadrukk általi szorongás. Ebédeltem, pihentem egy kicsit, majd lementem edzeni egyet. Először eveztem, 1000-t húztam az ergométeren. Már 27 percen belül vagyok, ami majdnem (2 perc híján) 40 húzás/perc átlag. Ha ezt tudnám, akkor 25 perc alatt végeznék az 1000-el! Utána 1200-t ugrálóköteleztem. 300-val csináltam. Itt azért már többször is belegabalyodtam a kötélbe. Átöltöztem és úsztam 1600 métert. 800 gyors + TEÁ XL., 800 hát + TEÁ XL. A nap végén szaunáztam 2x10 percet a közel 100 fokos szaunában. A két menet között pihentem 5 percet.
Kíváncsi leszek, hogy mennyi lesz holnap a súlyom a mérésnél, egy ilyen furcsa - edzés nélküli, de idegeskedéssel telt hét után!
2008.06.13. 22:02
Gabbá
Koordinációs képesség: Sportteljesítmény feltételeként szereplő testi képességek egyik csoportja, amelybe a mozgáskoordináció funkciójának megfelelő képességek tartoznak. Fontos koordinációs képességek: mozgásszabályozás, -alkalmazkodás és -átállítódás képessége, továbbá tanulékonysági és egyensúlyozási képesség. Szoros kölcsönhatásuk van a mozgáskészségekkel, hatékonyságuk a kondicionális képességekkel együttesen jelentkezik.
2008.06.12. 20:20
Gabbá
Kedden miután az aznapi bejegyzést beírtam a blogomba, "jó diákként" az utolsó utáni pillanatban átnéztem a pénteki vizsgám anyagát! Bár ne tettem volna...! Rájöttem, hogy mennyit nem tudok! Ezzel viszont magamra vettem a majrét, meg ami ezzel jár. Ezért aztán szerdán nem sportoltam semmit se, csak tanultam ezerrel! Emiatt nem írtam semmit se tegnap, inkább kihagytam a szerdai napot.
Ma viszont már rám jött a szokásos vizsgadrukk, olyan szinten, hogy többet vagyok a mellékhelyiségben, mint máshol. Bent a cégnél is kissé bolond volt a helyzet, így ma csak 30 percet szaunáztam egyben. Ez könnyen ment, mert még melegedett a szauna. Vagyis 60-80 fok között volt, amíg bent voltam.
Holnap reggel (pénteken) 9-kor megyek be vizsgázni - szorítsatok értem! Ez azon olvasóimnak szól, akik addig olvassák a blogomat. Bár túl lennék rajta már! De eljön ez is!
2008.06.12. 20:12
Gabbá
Kondicionáló terem: Olyan sporthelyiség, amely fel van szerelve erőfejlesztő, gimnasztikai eszközökkel, bordásfallal, erőmérőkkel, az erő és az állóképesség fejlesztése érdekében. Az egyéni gyakorlás elősegítése érdekében a helyiséget el kell látni könnyen érthető és elsajátítható gyakorlatanyag- leírással, rajzokkal, fényképekkel. Az egyéni teljesítményértékelést lehetővé teszik a különböző teljesítménynormák, táblázatok.
2008.06.10. 19:40
Gabbá
Látszik, hogy könnyített edzéseket tartok - fáradtabb vagyok, mintha hajtanék ezerrel! Ráadásul még tanulnom is kellene. 1200-t ugráltam, 300-as szériákban. Mindössze csak 3-szor akadtam el az egészben. Utána mindjárt úsztam 1000 métert: 500 gyorsot + TEÁ XL., és 500 hátat + TEÁ XL. Nem volt sok, de sajnos bent a cégnél is hajtás volt és ezért csak erre maradt időm. Hiába a meleg miatt nő a főnökség hajcsárkodása. A nap végén még szaunáztam 2x10 percet 5 perc pihenővel. Ahogy közeledik a nagy nap (péntek, 13-a), egyre jobban tele lesz a gatyám. Magyarul fosok a vizsgától, mint a muri kutya.
2008.06.10. 19:34
Gabbá
Kondicionális képesség: Sportteljesítmények feltételeként szereplő testi képességek egy csoportja, amelybe elsősorban az erő, a gyorsaság és az állóképesség tartozik. A kondicionális képességek funkcionális összefüggését a Hill-féle formulával, valamint faktoranalízis révén ki lehet mutatni. Ez az összefüggés a komplex kondicionális képességek objektív létezésében is kifejezésre jut.
2008.06.09. 22:16
Gabbá
Elnézését kérem minden kedves olvasómnak, de a héten nagyon light-osan fogok edzeni. Ugyanis pénteken megyek vizsgázni - másoddiploma okán. Ezért inkább visszaveszek az edzések számából és intenzitásából, de azért a napi két edzés átlagot hozni fogom, hogy a statisztikám ne romoljon.
Ma 1200-t ugrálóköteleztem. 200, 300, 300, 200 és 200-as szériával. Csak egyszer-egyszer akadtam el a kötélben. Aránylag jól és gyorsan ment. A jövőben 1200-t fogok ugrálni, mint alap mennyiség. Néha-néha emelni kell a mennyiséget is. A nap végén 2x10 percet szaunáztam. Jó volt, és felfrissültem tőle.
2008.06.09. 22:10
Gabbá
Kondicionálás: A fizikai (kondicionális) képességek edzésének, főként az erő és az állóképesség edzésének sajátosan, céltudatosan alkalmazott formája. Egyik értelmezés szerint: az aktuális kondíciót javító intézkedések sora. A kondicionálás módszereit, eszközeit sportorvosi és sportpedagógiai ismeretek alapján kell kiválasztani. A kondicionálás ismert formái közé tartoznak: gyermektorna-tanfolyamok, kövérek tornája, nők tornája, szívbetegek utókezelése, sportolók gyógykezelésében szereplő fizikai aktivitás, testkultúra-szalonok programja stb.
2008.06.08. 19:21
Gabbá
Ma csak 4 sportedzést csináltam. Hajnalban esett az eső - a futás ezért maradt ki -, illetve az eső miatt kissé elaludtam. A késést csak úgy tudtam behozni, hogyha valamit még kihagyok. Ez pedig az erősítés lett. Először leugráltam az 1000-t, 200-val. Aránylag jól ment, csak 2-3-szor akadtam el. Utána mindjárt mentem evezni. Itt sajnos az egyik kollégám bejött és megzavart azzal, hogy elkezdett hozzám beszélni. Az 1000 húzás meg volt, de csak 2 részletben. Az első felében 700-t húztam, majd jött a kollégám és beszélt hozzám, ezért meg kellett állnom. Majd az utolsó 300-t is megcsináltam miután elment. Ezek után úsztam 3000 métert: 1000 hát + TEÁ XL., 1000 mell + TEÁ XL., 1000 gyors + TEÁ XL. Majd a nap végén szaunáztam 2x10 percet 5 perc pihenővel. Valószínű, hogy a testsúly csökkenés miatt kissé fáradékonyabb vagyok, mint eddig. Ma ez a 4 féle edzés is elfárasztott, mert a szaunázás után éreztem, hogy leesett a vércukrom. De nem baj, ehhez is hozzá kell szoknom!
2008.06.08. 19:14
Gabbá
Komplex edzés: Különböző hatású gyakorlatok, edzésmódszerek alkalmazása ugyanazon az edzésen. Bár a különböző gyakorlatoknak, edzésmódszereknek egymástól eltérő élettani következményük van, megfelelő csoportosításban, egymásutániságban és kellő súlypontozás alkalmával az eltérő hatások összességükben kedvező változást - komplex edzéshatást - hozhatnak létre. A komplex edzés ugyanakkor jelentős a rendelkezésre álló idő gazdaságos kihasználása szempontjából is. Az állóképességi edzésen a futók, az úszók, az evezősök, a kajakozók, a kerékpározók gyakran alkalmaznak aerob és anaerob kapacitást, sőt gyorsasági erőt fejlesztő komplex edzés módszereket. Ezek megfelelő adagolás és hangsúlyozás mellett komplex hatást eredményezhetnek. A sportjátékokban a komplex edzés a speciális állóképesség fejlesztésének, a technikai és a taktikai képzésnek legjobb formája. A komplex edzés fő jellemzője az, hogy a különböző hatású edzésmódszerek alkalmazása végül is meghatározott komplex tulajdonság fejlesztését eredményezi, általában a sportági speciális állóképesség növelését. Így például az úszók edzésében a tartós, az intervallumos és a verseny-, illetve ellenőrző módszerek egy edzésen belüli alkalmazásával a versenyterhelés elviselésében szükséges tulajdonságokat fejlesztjük komplex módon. Komplexitás jellemzi az évi edzések jelentős hányadát, főként olyan sportágakban, amelyekben a technika (mozgáskészség) színvonala, illetve annak változó feltételek közötti alkalmazásának sikere alapvető szerepet játszik a teljesítményben. Például: torna, műugrás, műkorcsolya, vívás, sportjátékok esetében.
2008.06.07. 18:21
Gabbá
Ismét eltelt egy hét, és ismét lemértem magam. Jó érzés, hogy megint egy kicsivel közelebb vagyok a célomhoz.
| Időpont | Súly | + vagy –
| Testtömegindex | + vagy –
|
2007. október 17.
| ≈ 88 kg | | ≈28 | |
2007. október 27.
| 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2
|
2007. november 03.
| 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6
|
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 10. | 78,0 kg | – 0,8 kg | 24,0* | – 0,3 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 01. | 75,6 kg | – 0,2 kg | 23,3* | 0,0 |
| 2008. március 08. | 73,7 kg | – 1,9 kg | 22,7* | – 0,6 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. március 22. | 74,0 kg | +1,1 kg | 22,8* | +0,4 |
| 2008. március 29. | 73,3 kg | – 0,7 kg | 22,6* | – 0,2 |
| 2008. április 05. | 72,1 kg | – 1,2 kg | 22,2* | – 0,4 |
| 2008. április 12. | 71,7 kg | – 0,4 kg | 22,1* | – 0,1 |
| 2008. április 19. | 74,4 kg | + 2,7 kg | 22,9* | + 0,8 |
| 2008. április 26. | 72,9 kg | – 1,5 kg | 22,5* | – 0,4 |
| 2008. május 03. | 72,0 kg | – 0,9 kg | 22,2* | – 0,3 |
| 2008. május 10. | 72,0 kg | — | 22,2* | — |
| 2008. május 17. | 71,4 kg | – 0,6 kg | 22,0* | – 0,2 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. május 31. | 71,2 kg | + 0,3 kg | 22,0* | + 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
A jó tanácsaimhoz alkalmazkodtam, annyiban, hogy ma futottam. Kb. 12-15 km között. Azért nem tudom pontosan, mert össze-vissza keringtem itthon. Arra figyeltem csak egyébként, hogy amit kitűztem lefussam, illetve az új futó cipőmet kipróbáljam. Másfél órát futottam, és ez alatt nagyon szuperül vizsgázott a cipőm. A végére azért kissé elfáradtam, főleg a ruházatrom miatt, mert kissé túl öltözködtem megint. De egyéb nem történt velem.
2008.06.07. 18:13
Gabbá
Kocogó mozgalom: A nem versenysportolóknak egészséges életmódra nevelése érdekében indított mozgalom. Lényege a nem versenyszerű rendszeres futás népszerűsítése az egészséges emberek körében valamennyi életkorban. (Azért érződik ezen a terminus technikuson a szocialista megfogalmazás - de a mű még az régi rendszerben került kiadásra!)
2008.06.06. 22:00
Gabbá
Hajnalban aludtam - valószínű, hogy ismét kezdek fáradt lenni. Vagy itt a hétvége?! Vagy éppen a foci EB-re gyúrok a tudatalattimban?! Nem tudom. Mindenesetre nem tudtam felkelni, bár felébredtem, de átfordultam a másik oldalamra és aludtam tovább. Így maradt a munka előtti, korábban való bemenetel. Erősítés, evezés és az úszás egyben, forgószínpadszerűen ment le. Az erősítésnél nem csináltam semmi új feladatot, vagy többet a szokottnál. Vagyis: 5x100 húzás, 100 felülés a római padon, 100 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 4x25 fekvőtámasz, 100 törzsemelés a római padon. Az evezésnél csak arra figyeltem, hogy meg legyen az 1000 húzás, illetve milyen a technikám. Így is 30 percen belül végeztem vele. Átöltöztem és úsztam 2000 métert: 800 gyors + TEÁ XL., 800 hát + TEÁ XL., 400 mell. Utána dolgoztam egy keveset, majd a nap zárásaként szaunáztam 2x10 percet 5 perc pihenővel közötte. A nap végére kissé elfáradtam, de kialudtam magam. Vagyis szellemileg ismét topon vagyok, bár fizikailag fáradt vagyok egy kissé.
2008.06.06. 08:53
Gabbá
Kiválasztási kritériumok: A sportban tehetséges gyermekek, ifjúságiak kiválasztásában alkalmazott jellemzők, amelyeket a sportági követelményprofil alapján határozunk meg. Lényeges az, hogy kiválasztási kritériumokként olyanok szerepeljenek, amelyek a kiváló felnőtt sportolók esetében is döntő fontosságúak.
2008.06.05. 21:09
Gabbá
Majdnem minden napra van egy kis sikerélményem! Ma az volt, hogy végre az ergométeren 27 percen belül tudtam lehúzni az 1000 tempót. Pontosan 26 perc 40 másodperc volt az időm. El is fáradtam egy kicsit. De sok időm nem volt, mert máris mentem ugrálni, szintén 1000-t az ugrálókötelemmel. Ezt a feladatot 200-val teljesítettem. Az utolsó 3 szériát sikerült belegabalyodás nélkül teljesítenem. Utána mindjárt öltöztem és mentem úszni. Nem úsztam sokat: 2000 métert. 1000 gyors + TEÁ XL., 1000 hát + TEÁ XL. volt a mai penzum. Mindezt ebédidőben csináltam végig, mert ma egy kissé lazább napom volt. A munkanap végén 3x10 percet szaunáztam, közte 5 perc pihenőkkel. Jól esett, és ellazított.
2008.06.05. 21:03
Gabbá
Kiválasztás: Kiválasztáson értjük egyének elkülönítését meghatározott - meglévő vagy feltételezett - jegyek, tulajdonságok alapján, miközben kiindulópontunk az, hogy a kiválasztott egyének alkalmasabbak valamely tevékenység, sportág űzésére, mint mások. A kiválasztás tehetséges, kedvező adottságú sportolók keresésének folyamata, tudományosan igazolt próbákkal, módszerekkel. A tehetségek keresése, majd kiválasztása az edzésfolyamatba ágyazottan történik objektív kritériumok (tesztek) és gyakorlati tapasztalatok alapján. A kiválasztás sikerét elősegíthetik: - szervezeti intézkedések: versenyrendszer, széles körre kiterjedő akciók, megfelelő adatgyűjtés és -feldolgozás;
- szakmai intézkedések: tehetségjellemzők feltárása, edzésprogramok, speciális tevek. A kiválasztásban nemcsak tudatos, hanem "ösztönös", például szimpátiatényezők is érvényesülnek, amelyeket az egyén - a kiválasztás szempontjából esetleg lényegtelen - ellenőrizhetetlen tulajdonságai váltanak ki. a kiválasztás tehát annál eredményesebb, minél kevesebb szubjektív tényező befolyásolja.
2008.06.04. 11:37
Gabbá
Szerencsém is van, néha az életben. Hajnalban kimentem tekerni egyet. Az időjárás jó volt, most viszont szakad az eső. Mivel szabadnapom van, ezért kimehettem volna később is, és akkor aztán lehet, hogy a hegyen ér a zivatar. Ráadásul kevlár a hátsó gumim, ami kis esőnél olyan, mint a szappan. Csúszik, mint a salakmotoros a kanyarban. Ha belegondolok abba, hogy éppen a szentkereszti lejtő jövök le 65-70 között és taknyos az út...! Hát jobb nem gondolni rá! Egyébként a szokásos utat tekertem végig: Szentistvántelep - Pomáz - Pilisszentkereszt - Dobogókő, és vissza. 1 óra 52 perc 12 másodperc alatt tettem meg a 48 km feletti távot, 25,9 -es átlaggal. A dobogókői parkolóban 1 óra 13 perc körül fordultam vissza. Lassan közelítek a legjobb időmhöz, ami 1 óra 11 perc volt - pünkösdkor. Akkor persze a rövid ujjasban, meg rövid gatyában nyomultam. Most a téli nadrág és mandzsetta van rajtam, mert ahogy jövök lefelé kell egy kis melegítés. Jól éreztem magam a tekerés közben.
2008.06.04. 11:27
Gabbá
Kirepülési szög: A kirepülési sebesség és a horizontális sebesség közötti szög a repülési fázisba való átmenet kezdetén. A kirepülési szög meghatározása valamennyi ugró, dobó mozgás elemzésében lényeges tényezőt jelent. A repülési távolságot ki lehet ugyanis számítani a kirepülési sebesség, a kirepülési szög, a testsúlypont talaj feletti magassága alapján.
2008.06.03. 19:47
Gabbá
Mivel ma sikerült elaludnom, olyannyira, hogy majdnem a munkakezdést is lekéstem, így nem volt reggeli sport. Ebédidőben szerencsére volt lehetőségem mindjárt két sportot is letudnom. Először eveztem egyet az ergométeren. A szokásos 1000 húzást csináltam meg. Nem időre mentem, mert ebben a nagy melegben így is eléggé megterhelő volt. Utána 1000-t ugrálóköteleztem. Ma aránylag jól ment, mert 200-val csináltam végig és csak 2-3-szor akadtam bele szériánként. Utána volt egy hosszabb szünet, majd jött a szauna. Ahol is 3x10 percet voltam bent, közte 5 perc pihenőkkel. Jó volt, de a végére már ellankasztott. Ezért, hogy egy kissé felfrissüljek 30 percet úsztam össze-vissza. Ez alatt az idő alatt lenyomtam 1500 métert. Ez nagyon jól esett, főleg a nagy meleg miatt, ami ma volt. Felfrissülve és a fáradtságot nem érezve fejeztem be ezt a mai napot, és még elalvás ide-elalvás oda, 4 féle sportot, edzést is végeztem.
2008.06.03. 19:41
Gabbá
Kiegyenlítő sport: Kiegyenlítő torna, kiegyenlítő gimnasztika, kiegyenlítő gyakorlatok néven alkalmazzák a mindenekelőtt gyógytestnevelési, orvosi, sajátos gyógyító célzatú eljárásokat. Ezzel a környezeti vagy munkafeltételek miatt egyoldalúan igénybe vett szervek, funkciók megfelelő mozgásformákkal eredeti állapotukat nyerhetik vissza. Így például a napi 8 órás üléstől elsatnyuló mozgásszervek, szervezeti működések eredeti szintjüket érhetik el, illetve tarthatják meg rendszeresen végzett futással, úszással, kerékpározással, egyéb sportokkal. A kiegyenlítő sport növekvő jelentőségét mutatja az, hogy sok országban - így hazánkban is - munkaközi szüneteket iktatnak be kiegyenlítő mozgások végzésére. (Ez az iromány még a régi rendszerben készült és ezért ez a nagy komcsi felhang!!!!!) A kiegyenlítő sport körébe azok a sporttevékenységek tartoznak, amelyeket az említetteken kívül szórakozásból űznek az emberek: szabadidősport, üdülőkben végzett sporttevékenység, reggeli torna stb.
2008.06.02. 11:59
Gabbá
Nem a ruha teszi az embert, de...! Könnyítettem a ruházatomon és máris mentem, mint a golyó felfelé a hegyen. A sok ruhából csak a téli nadrágot hagytam meg. Felül egy rövid ujjas trikóban és mandzsettában tekertem. Jó volt. Ma is a Dobogókőre mentem fel, a szokásos útvonalon. A közel 50 km-as távot 1 óra 53 perc 32 másodperc alatt tettem meg, 25,5 km/h-s átlaggal. Ezt az edzést még hajnalban csináltam meg. A többi, majd este jön hozzá a mai napi beszámolómhoz!
Már este van, végre itthon vagyok! A hajnali tekeréshez hozzájött még 1000 ugrálókötelezés. Inkább nem írom le, hogy milyen volt, mert a nagy melegben nagyon nem ment. 100-val csináltam, de ebben is voltak elakadások. A nap végén 1x20 percet szaunáztam. Jó volt, bár már nem ment a kályha, kihűlőben volt a helyiség. Azért így is 80-90 fok között volt a hőmérséklet.
2008.06.02. 11:51
Gabbá
Kiegyenlítő edzés: Edzés azzal a céllal, hogy a megelőző magas szintű edzés- és versenyterhelések hatását optimálissá tegyük, ugyanakkor segíti a teljesítőképesség növelését. A kiegyenlítő edzés tartalma a megelőző terheléshez igazodik. Fő változatokként szerepelnek a következők: - nagy fizikai terheléseket kiegyenlítő edzés azzal a céllal, hogy az anyagcserét meggyorsítsa aerob feltételek között végzett fizikai tevékenységgel; - magas idegi-pszichikai terheléseket követő kiegyenlítő edzés idegileg nyugtató, más irányú tevékenység felhasználásával, alacsony, főként közepes, néha szubmaximális intenzitással. Ezzel új terhelésekhez teremtünk megfelelő fizikai-pszichikai feltételeket.
2008.06.01. 19:28
Gabbá
Hajnalban mentem be, hogy kezdésre meg tudjam csinálni a programomat. 1000-t ugrálóköteleztem. Az első 3 szériát 200-val csináltam, utána viszont már csak 100-val ment le. Kimentem az atlétikai pályára és lekocorásztam 6 km-t. Azért írtam kocorászást, mert 6 perc feletti kilós átlagot futottam. Utána irány a kondi terem, ahol 5x100 húzás (végig eggyel megemelt súllyal csináltam, vagyis ezentúl nem fogom jelezni, mert már ez lesz az alap súly), 100 felülés a római padon, 100 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 4x25 fekvőtámasz, 100 törzsemelés a római padon volt a feladat. Itt már dőlt rólam a víz. Átmentem a másik terembe, ahol eveztem 1000-t az ergométeren. 27 percen felül fejezetem be. A másodperceket nem figyeltem, így 27perc xx mp volt a teljesítményem. Átöltöztem és úsztam egy 3000 m-t. 1500 hát + TEÁ XL., 1000 gyors +TEÁ XL., 500 mell. Ezt az első 5 mozgás fajtát egyben, folyamatosan csináltam végig. A nap végén 2x10 percet szaunáztam. Aránylag jól bírtam, de a tegnapi öttusa VB-n kissé leégtem (a fejem, a karjaim és a térdeim égtek meg), és így a szaunában ezen testrészeim lángoltak. Ezért is nehezebb volt egy kicsivel a szaunázás. Úgy érzem, hogy ezeket a mozgások nap, mint nap megtudnám csinálni, ha nem kellene dolgoznom. Akkor biztosan jó lenne a testsúlyom.
2008.06.01. 19:16
Gabbá
Kidobási szög: A horizontálisnak és a kidobás irányának szöge. annak az erőnek az iránya, amelyik a kidobás fázisának meghatározott időpontjában a versenyszerre hat. Általában nem veszik figyelembe a roham, illetve az előlendület révén szerzett impulzust.
2008.05.31. 08:27
Gabbá
Ha szombat, akkor mázsálás. 30 dekával több vagyok, mint a múlt héten voltam. Pedig a hét elején még 70 kg alatt is voltam. Hiába, most jön a neheze. Mert könnyebb súlyt leadni amikor kövér az ember, mint akkor amikor már ott van azon a bizonyos határon. Hát én elérkeztem ehhez a határhoz. Itt már a súly leadás a szervezet és az ember agya között folyik. Melyik győz, abban az irányba indul el a testsúly. Ha a szervezet, akkor nem megy lejjebb a súly, viszont ha az értelem, akkor még lehet fogyni. Nekem már nem kell sok, hogy elérjem az (szerintem) ideális testsúlyomat.
| Időpont | Súly | + vagy –
| Testtömegindex | + vagy –
|
2007. október 17.
| ≈ 88 kg | | ≈28 | |
2007. október 27.
| 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2
|
2007. november 03.
| 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6
|
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 10. | 78,0 kg | – 0,8 kg | 24,0* | – 0,3 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 01. | 75,6 kg | – 0,2 kg | 23,3* | 0,0 |
| 2008. március 08. | 73,7 kg | – 1,9 kg | 22,7* | – 0,6 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. március 22. | 74,0 kg | +1,1 kg | 22,8* | +0,4 |
| 2008. március 29. | 73,3 kg | – 0,7 kg | 22,6* | – 0,2 |
| 2008. április 05. | 72,1 kg | – 1,2 kg | 22,2* | – 0,4 |
| 2008. április 12. | 71,7 kg | – 0,4 kg | 22,1* | – 0,1 |
| 2008. április 19. | 74,4 kg | + 2,7 kg | 22,9* | + 0,8 |
| 2008. április 26. | 72,9 kg | – 1,5 kg | 22,5* | – 0,4 |
| 2008. május 03. | 72,0 kg | – 0,9 kg | 22,2* | – 0,3 |
| 2008. május 10. | 72,0 kg | — | 22,2* | — |
| 2008. május 17. | 71,4 kg | – 0,6 kg | 22,0* | – 0,2 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. május 31. | 71,2 kg | + 0,3 kg | 22,0* | + 0,3 |
Hajnalban kimentem tekerni egyet. Ez volt az utolsó, hogy téli cuccban tekertem. Azt hittem, hogy felfelé megfőlök a ruhámban. Alig volt bennem élet. Amikor felértem Dobogókőre már másfél perccel rosszabb voltam, mint a múltkori 1 óra 16 perces időm. Visszafelé hiába tekertem down hillben, már nem tudtam utolérni magamat időben. ráadásul a kórház feletti emelkedőnél még vigyázba is álltak a lábaim! Szóval a vége 1 óra 58 perc 45 másodperc lett, 24,4-es átlaggal. Dobogókő oda-vissza útvonalon. Érzékeltem, hogy fáradt vagyok! Délután megyek az öttusa VB-re, női döntőre van egy jegyem! Holnap aztán folytatom a blog írást.
2008.05.31. 08:11
Gabbá
Képzés: Az emberre irányuló pedagógiai tevékenység, amelynek két célja van: -ismeretek,felismerések közlése tudás létrehozása érdekében (meghatározott irányú oktatás); -meglévő tudás növelése, az erkölcsi magatartás és világnézet egyidejű fejlesztésével (nevelés). Sportképzésről beszélünk, ha a sporttevékenység folyamatában sajátít el a versenyző ismereteket, fejleszti képességeit, készségeit. A gyakorlatban nem választható el egymástól képzés és a nevelés. Történelmi szempontból a képzés az ember küzdelmének eredménye, amelyet természeti és társadalmi környezetével folytat.
2008.05.30. 22:12
Gabbá
Reggel inkább az alvás mellett döntöttem, a hétvégére kezdek elfáradni. Nem érzem ólmosnak a testemet, de olyan gyönge vagyok. Így a munkahelyre, mivel délután dolgozom, kissé korábban mentem be. Erősítettem először: 5x100 húzás (már 4x100-t csináltam eggyel megemelt súllyal), 100 felülés a római padon, 100 felülés a római padon jobbra-balra kifordulva (100 jobbra, 100 balra - ezt csak azért írom le, mert rákérdeztek erre - így már tuti, hogy érthető a dolog.), 4x25 fekvőtámasz, 100 törzsemelés a római padon. Átmentem a másik helyiségbe evezni egyet az ergométeren. 1000-t húztam 27 perc körüli idővel. Az úszás igazán nem nevezhető úszásnak, mert csak egy laza 1000 métert kevertem a vízben. Össze-vissza úsztam mindenfélét - amolyan lazítás jelleggel. A nap végén 2x15 percet szaunáztam 5 perc pihenővel közötte. Most aránylag jól bírtam a meleget.
2008.05.30. 08:20
Gabbá
Képesség: Valamely meghatározott teljesítmény végrehajtásának feltétele, amely visszavezethető velünk született vagy tanult, kialakított tényezőkre. Képességnek tehát a szervezet és a személyiség olyan tulajdonságát értjük, amelyre az egyénnek - megfelelő tevékenységformákban, sportban - az eredményes végrehajtás érdekében szüksége van. Léteznek eljárások, amelyekkel valamely teljesítményben elsődleges szerepet játszó fizikai, pszichikai képességeket ki lehet mutatni.
2008.05.29. 21:42
Gabbá
Ma kaptam egy e-mailt, hogy miért nem iktatok be a programomba pihenőnapokat. A kérdésre most a "nyilvánosság előtt" válaszolok. Mindössze két oka van. Egy, nem érzem szükségét, hogy pihenjek, maximum kisebb terhelési napokat iktatok be (például: szerda, szombat). Kettő, már annyira megszoktam a folyamatos edzéseket, hogy hiányérzetem lenne a kihagyástól. Mivel nem versenyre, vagy valami egyébre készülök fel, így azért a hajtásaim nem olyan gyilkosak, mintha valaki az olimpiára, vagy egy fontos derbire készülne, ahol jól kellene szerepelnie.
A napot a szokásos ugrálókötelezéssel kezdtem. 1000-t ugráltam, amiben volt 200-as, de 100-as szériák is. Utána azonnal átöltöztem és fejest ugrottam a medencébe. 3 km-t úsztam: 1000 gyors + TEÁ XL., 500 mell + TEÁ XL., 1000 hát + TEÁ XL., 500 gyors lendület. Aztán kezdődött a műszak. Ebédszünetben eveztem egyet az ergométeren. Itt is 1000-t húztam. 28 perc körüli idő alatt teljesítettem a szokásos mennyiséget. A nap végén szaunáztam 1x20 percet és 1x10 percet, közben 5 percet pihentem. Most már jól ment a szaunázás.
2008.05.29. 21:28
Gabbá
Katabolizmus: Eredetileg azokat a folyamatokat soroljuk ide, amelyek az anyagcserében a leépítéssel kapcsolatosak. Katabolikus folyamatok vannak túlsúlyban az anabolikusokkal szemben az életkor előre haladtával, súlyos betegség idején, túledzettség esetén. A szervezet fehérjeegyensúlyának durva megítélésére alkalmas eszköz a rendszeres laboratóriumi vizsgálat és a testsúlyellenőrzés. Újabban a fehérje-anyagcserében szereplő leépítésre korlátozódik. Ennek ellentétét jelentik a fehérjeépítő folyamatok - anabolizmus.
2008.05.28. 07:33
Gabbá
Fáradtság ide, fáradtság oda - sikerült javítanom a dobogókői eredményemen. Hajnalban a téli biciklisruhában mentem fel Dobogókőre. Ezen a nem egészen 50 km-n, oda-vissza 1 óra 56 perce 57 másodpercet teljesítettem. Nem voltak erősek a lábaim, de aránylag egy-egy nehezebb szakasz után könnyebben és főleg hamarább sikerült regenerálódnia az izmoknak. Például a szentkereszti dobbantó után, amikor már csak szolidan emelkedik az út, éreztem, hogy az elnehezült lábaim, ismét erőre kapnak. Már 1 óra 16 perc körül fenn is voltam a dobogókői parkolóban, ahonnan aztán hazáig downhill volt. Ami a csövön kifért. Jó kis menet volt. Remélem, hogyha leveszem a téli cuccaimat, akkor aztán repülni fogok felfelé is!
2008.05.28. 07:26
Gabbá
Kapillárisok: Hajszálerek, az érrendszer elágazásai az egyes szervekben, amelyek összeköttetést teremtenek az artériák és a vénák között. Egy kapilláris 0,9-1,3 mm hosszú, átmérője kb. 5-10 mikron, tehát kb. ötvenszer finomabb, mint egy emberi hajszál. a hajszálerekben lassú iramú a véráramlás, másodpercenként kb. 0,5 mm. A kapillárisok táján bonyolódnak le a vér és a környező szövet közti cserefolyamatok: a hajszálér sejtvastagságú, finom falán a vérből eltávozik az oxigén és más létfontosságú anyag, ugyanakkor a salakanyagok - a kiválasztás érdekében - belépnek a vérpályába.
2008.05.27. 20:42
Gabbá
Mindenből a szokásost csináltam, de mégis más volt ez a nap, mint a többi. Az előző két napi hajtás meglátszott a mai teljesítményemen. Kezdek olyan lenni, mint a kicsavart citrom. Lassan már mind a két kezemre szükség lesz, hogy a palacsintából kinyomjam a lekvárt. A bilin már csak két kezes kapaszkodással tudok ülni, az eggyel már leszédülök. Félretéve a poénkodást - fáradt vagyok. Ez azon is látszott, hogy az ugrálókötelezés nagyon siralmasan ment hajnalban. 100-val csináltam meg az 1000-t, de nagyon sokszor elakadtam. Az elején mérgelődtem rajta, de aztán már nem foglalkoztam vele. Utána úsztam 3000 métert (itt is látszott a fáradtság). 1500 hát + TEÁ XL., 1500 gyors + TEÁ XL. volt az adag. A gyorsnál 2-szer is kibukóztam a medencéből. Még mindig érzem a jobb sarkamat, mert ezt vágtam be igazán. Háton több ivásom is volt a fordulókban. Egy-egy korty lecsúszott, mert a fáradtság következtében nem igazán figyeltem arra, hogy mit és hogyan csinálok. Magammal voltam elfoglalva, ahelyett, hogy egy kicsit figyeltem volna arra, hogy hol a fal, mikor kell kezdeni a bukót, stb.-stb. Ebédszünetben eveztem egyet az ergométeren. 1000-t húztam, de csak arra koncentráltam, hogy 30 percen belül legyek. A nap végén szaunáztam 1x10 percet és 2x5 percet. Közben 5-5 perc pihenőt iktattam be. Az első 10 perc még ment, de aztán éreztem, hogy nagyon szenvedős lenne, ha továbbra is maradnék 10 percig, ezért egy kímélőbbre váltottam. Így nem volt olyan veszélyes.