Ilyen bejegyzésem volt még, ezalatt a közel másfél év alatt. Bejegyzést irok, de nem edzettem semmit se. felmentésem van, mint a középiskolában tesiből a lustáknak és a nyomorékoknak. Egyébként nekem a középiskolában sohasem volt felmentésem. Ma viszont dögrováson vagyok. Ráadásul annyira, hogy alig élek. Tegnap ahogy hazaértem (a tegnapi sok edzés után), még nem éreztem semmit se. Egy kicsit fáradt voltam, de ezt az edzéseknek tudtam be. Estefelé (8-9 óra körül) elkezdett folyni az orrom, és köhécseltem is egy kicsit. De ennek még mindig nem tulajdonítottam semmi jelentőséget. Viszont éjszaka köhögésre ébredtem, meg arra, hogy folyik az orrom ezerrel. Az éjjel miután ismét elaludtam, már nem volt több gondom, viszont ez az 1 órás kis közjáték teljesen kizökkentett a ritmusomból. Eredmény: reggel 8-ig ágyban voltam! Azóta már a 4. zsebkendőmet fújom tele. A torkom viszont nem fáj már. Így aztán a mai napon nem csinálok semmit se, csak az öngyógyításra fordítrom a figyelmemet. Fogy is a Hp rendesen (gyengébbek kedvéért: Hp = Házi pálinka) Viszont jó hatással van az orromra és nem árt meg, mert ilyenkor a bacikkal vívja a csatát és nem velem. Egyébként egy kis gondolkodás után rájöttem, hogy hol fáztam meg, illetve, hogy hol sikerült a torkomat helyrevágni. A múlt héten a kollégákkal napsütéses időben fociztunk. Utána mentem szaunázni és így e kettő mozgással kissé megszomjaztam. Mit ittam, mint egy amatőr? Csapvizet, ami kissé hideg volt, bár akkor nem érzetem. Remélem, hogy holnapra már mindez a múltté lesz.
Nr. 438. /futás/ + [evezés] + (úszás) + [szaunázás]
2009.01.13. 17:47 Gabbá
Egyórával korábban mentem be a céghez dolgozni. Így biztosan nem alszom el. Erre azért vlt szükség, mert tegnap este 10-re értem haza, mire ágyba jutottam már majdnem 11 óra volt. Éppen a legjobban tudtam volna aludni, amikor megszólalt az ébresztő óra. Még lehetett volna egy órát aludnom, de akkor tuti, hogy elalszom. Ezért inkább felkeltem és bementem a céghez. A 25 méteres medencénk körül futottam 120 kört, ami hozzávetőlegesen 9,5 kilométer. A sok forduló miatt nem tudtam tempót futni, hanem csak a mennyiségre figyeltem, meg a kanyarokra, hogy ne legyen baj belőle. Jól esett, már csak az újdonság miatt is. Mivel ma sem volt fönök, ezért tudtam a munkaidőben is edzeni. Eveztem 40 percet az ergométeren. Csak arra figyeltem, hogy a percenkénti 50 húzást megcsináljam. Ez sikerült is és így 2000-t húztam. Amikor ezzel végeztem, azonnal mentem úszni. 3 kilométert úsztam tenyérellenállással, a következő bontásban: 1500 gyors + TEÁ XL. és 1500 hát + TEÁ XL. Szintén az egyenletes tempó volt a lényeg. A vállaimat éreztem, de nem volt veszélyes. 54 perc körül végeztem vele. Az úszás után azonnal mentem szaunázni, ahol 1x15 percet, 1x10 percet és 1x5 percet melegedtem. Jó volt, mert a torkom kezd fájni, illetve folyik az orrom. még csak víz jön belőle, de jobb a megelőzés. A torok fájást meg a múlt heti -16°C-os biciklizésnek köszönhetem. De ezért van a szauna. Szóval jó volt és érzem is a hatását.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás evezés futás szaunázás
Nr. 437. °ugrálókötelezés° + (úszás) + [szaunázás]
2009.01.12. 22:07 Gabbá
Szomorú, ködös, párás, nyálkás reggelre ébredtem. Ennek okán nem is mentem el edzeni, nem csináltam semmit se a délelőtt folyamán. Délutánra mentem dolgozni, de egy kicsivel korábban értem be. Így többet tudtam edzeni, ráadásul a kollégáktól tudtam meg, hogy nincsen fönököm. Ez különösen jó hír volt számomra. A kínálkozó lehetőséget meg is ragadtam. 2000-t ugrálóköteleztem 5x400-as szériában. Az elsőnél sokszor megakadtam. A második már jobb volt. A harmadiknál már csak 2-szer akadtam bele a kötélbe. A negyedik volt az igazi, mert megállás nélkül végig ugráltam. aztán az utolsó sorozatban megint olyan voltam, mint a másodikban, vagyis legalább 4-szer meg kellett állnom, mivel belegabalyodtam a kötélbe. Utána mindjárt lezuhanyoztam és mentem úszni. Mivel idáig a lábaim dolgoztak, ezért most a karjaimat is megdolgoztattam. Nem bonyolítottam túl az edzést, mert egy adagot úsztam csak: 3000 gyors + TEÁ XL. A tegnapi vállérzés mára nem múlt el, viszont jót tett neki az erősítő úszás. A tenyérellenállás megdolgoztatta a váll izmaimat és ezáltal elmúlt a fáradtsági érzésem tegnapról. Egyenletes, lassú tempóban úsztam le, mert a víz kissé meleg volt, vagy legalább is nekem annak tűnt. 55 perc alatt úsztam le a 3 kilométert. Aztán elkezdtem dolgozni, majd a nap végén 3x10 percet szaunáztam a már nem működő, de még 80 °C körüli szaunában. Sőt az egyik vendég elhagyta a kályhára öntendő mentolos folyadékát, így én is öntöttem rá egy kicsit. Nagyon jó volt
Szólj hozzá!
Címkék: úszás ugrálókötelezés szaunázás
Nr. 436. (úszás) + [szaunázás]
2009.01.11. 18:29 Gabbá
Reggel nem voltam friss, mert nem mentem be korábban a céghez, hogy edzhessek. Ezért maradt az úszás, mint sport. Ma már elővettem a TEÁ-t, vagyis a tenyérellenállást. 2500 métert úsztam: 1000 hát + TEÁ, 1000 gyors + TEÁ, 500 mell + TEÁ. Egyenletes tempóban úsztam le az egészet. A végére azért éreztem a vállövi izmaimat, főleg a mellúszásnál. De ennek ellenére jól esett. Aztán dolgoztam, majd a nap végén szaunáztam. 1x30 percig voltam bent a melegben. Mivel többen voltunk, így az idő gyorsan elment, anélkül, hogy az órámat néztem volna.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás szaunázás
Nr. 435. $egyéb$
2009.01.10. 14:49 Gabbá
Ezen a héten, az elkezdett edzések hatására 1 kilóval könnyebb vagyok, mint voltam a múlt héten. Ez jó, de még nem végleges eredmény. A jövő héten nagy valószinűséggel megkurtítom a táblázatomat, mert már megint kezd egyre hosszabb lenni. A rövidítés, természetesen minden hónap egy-egy mérését tartalmazni fogja.
| Időpont | Súly | + vagy – | Testtömegindex | + vagy – |
| 2007. október 17. | ≈ 88 kg | ≈28 | ||
| 2007. október 27. | 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2 |
| 2007. november 03. | 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6 |
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. július 12. | 68,3 kg | – 2,1 kg | 21,0* | – 0,7 |
| 2008. augusztus 09. | 67,6 kg | – 1,3 kg | 20,8* | – 0,4 |
| 2008. szeptember 06. | 66,5 kg | – 2,0 kg | 20,5* | – 0,6 |
| 2008. október 25. | 66,9 kg | – 1,5 kg | 20,6* | – 0,5 |
| 2008. november 15. | 68,4 kg | 0,0 kg | 21,1* | 0,0 |
| 2008. december 13. | 70,2 kg | + 0,9 kg | 21,6* | + 0,3 |
| 2008. december 20. | 70,2 kg | 0,0 kg | 21,6* | 0,0 |
| 2008. december 27. | 72,0 kg | + 1,8 kg | 22,2* | + 0,6 |
| 2009. január 03. | 73,0 kg | + 1,0 kg | 22,5* | + 0,3 |
| 2009. január 10. | 72,0 kg | - 1,0 kg | 22,2* | - 0,3 |
Itt vannak a nagy mínuszok. Hajnalban -12°C volt. 8 óra után indultam el a körömre. nem csináltam sok mindent, csak mentem a bankba (pénzkivétel, átutalás), posta (csekk feladás), bevásárlás (szokásos napi vásárlás), gyógyszertár (hiányzó gyógyszer elhozása), papírbolt (csomagoló papir vásárlás), fénymásoló (néhány irat másolása). Ezek után mehettem haza. Amikor kint voltam a levegőn a szakállam és a bajszom jeges volt, amikor sorban álltam, vagy bent voltam az üzletben, akkor meg kiolvadtam. Ez ment a mai nap jó párszor. Aztán a mamával elmentem sétálni is, ami már csak amolyan levezető volt a mai napi fagyoskodásban. Ma egyébként pihenő napot tartottam a tegnapi erős nap után.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb
Nr. 434. [evezés] + {erősítés} + °ugrálókötelezés° + (úszás) + [szaunázás]
2009.01.09. 22:14 Gabbá
Korábban mentem be a céghez, hogy edzeni tudjak egy igazán jót. Viszont nagyon nem csaphattam bele a jóba, mert jónéhányukat régóta nem csináltam. El szerettem volna kerülni az izomlázat és az esetleges sérüléseket. Ezért csínján duhajkodtam. Először eveztem 30 percet. Itt arra figyeltem csak, hogy a percenkénti 50 húzást hozzam. Ez sikerült is, így a félóra alatt 1500 evező húzás csináltam az ergométeren. Utána kémnyelmes tempóban erősítettem saját testsúllyal, természetesen csak a felét csináltam a szokásos mennyiségnek. Vagyis: 5x75 húzás, 75 felülés a római padon, 75 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 4x20 fekvőtámasz, 75 törzsemelés. Az egyes adagok között lazítottam, meg nyújtottam egy kicsit. Ezek után ugrálóköteleztem. 1500-t ugráltam, 5x300-as szériában. Most sem ment az ugrálókötelezés. Nagyon sokszor belegabalyodtam a kötélbe, de nem annyiszor, mint hétfőn. Volt olyan szériám, hogy csak 2-szer, de volt olyan is, hogy 6-szor álltam le. Jött az úszás. Itt azért ért egy kis sikerélmény, mert 2000 métert úsztam le, minden különösebb erőlködés nélkül. 500 gyors, 500 hát, 500 mell, 500 gyors volt a mai adagom. Csak arra figyeltem, hogy egyenletes, nyugost tempóban tudjam leúszni és ne kössenek be az izmaim. A nap végén 1x15 percet szaunáztam. Nagyon jól esett ez a kis meleg, ebben a hideg időben.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás evezés erősítés ugrálókötelezés szaunázás
Jó tanácsok 434.
2009.01.09. 08:00 Gabbá
Zsír nélküli testtömeg: Nemzetközileg elfogadott jelőlés: "lean body mass", amelyet úgy kapunk, hogy a teljes testsúlyból kivonjuk a zsíros szövet súlyát. Gyakorlati alkalmazása edzéselméleti, élettani területen jelentős. Például teljesítménymeghatározás, a max. oxigénfelvétel-meghatározás zsír nélküli testszövet kg-ra történik.
Ezzel a bejegyzéssel befejeztem a Jó tanácsok adását! ezentúl ez nem fog szerepelni a blogomban. Ha valakit valami érdekel (élettan, táplálkozás, edzéselmélet, úszás, futás, kerékpározás témakörében), akkor írjon nekem és én válaszolni fogok rá!
Szólj hozzá!
Nr. 433. (úszás) + [szaunázás]
2009.01.08. 18:22 Gabbá
Úsztam egyet kezdésnek. 1000 métert teljesítettem, a következő bontásban: 500 gyors, 500 hát. A gyors eléggé jól ment, háton viszont bent voltam a vízben, vagyis eléggé szenvedősen úsztam háton. Összességében nagyjából jó volt, mert kb. 18 perc körül végeztem az 1000 méterrel. Gyorson már nem fáradok el annyira. Utána szaunáztam egyet. 1x45 percig voltam bent a melegben. A szauna kb. 60 fokon volt, amikor bementem és 80 körül amikor befejeztem. Jól esett ebben a hidegben egy kis melegedés.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás szaunázás
Jó tanácsok 433.
2009.01.08. 08:00 Gabbá
Vízháztartás: A test vízfelvételének és vízleadásának mérlege. A vízkiválasztás a vizeleten, a székleten, az izzadáson, a kilégzett levegőn keresztül történik. A felnőtt szervezet 55-60%-a vízből áll. Ha a zsírmentes testtömegre számítjuk a szervezet víztartalmát, akkor az érték 72-73%. A szervezet víztartalmának 12-20%-os vesztesége szomjhalálhoz vezethet. A normális napi (24 órai) vízleadás: vesén keresztül 1500 ml; bőrön át 450 ml; tüdőből 550 ml; székletben 150 ml; összesen 2650 ml. A vízfelvétel átlagos megoszlása: italokkal 1300 ml; ételekkel 1000 ml; oxidásiós víz 350 ml; összesen 2650 ml. A testsúly 3-4%-ának megfelelő vízmennyiség elvesztése (hirtelen fogyasztás vízhajtással, verejtékezés) jelentős teljesítőképesség-csökkenéshez vezet. Sor órás terhelés során a víz- és sópótlás javítja a teljesítményt.
Szólj hozzá!
Nr. 432. $egyéb$ + [hó lapátolás]
2009.01.07. 15:10 Gabbá
Reggel elindultam körutamra. Bevásárlás (szokásos dolgok), orvos (recept feliratás), gyógyszertár (kiváltása a feliratott gyógyszereknek), fotós ( a beadott filmről készült képek elhozása). Szóval bicajoztam egyet. Nem kell megijednetek, mert a gyógyszer nem nekem kellett, hanem a 83. évét taposó anyósomnak, a mamának. Nekem semmi bajom sincsen. Míg a körutamat jártam elkezdett esni a hó. Bár ez csak olyan jeges, éles hópihék voltak, az ember arcát egészen élesen bántják. Hiába mínusz van egész nap. Amikor hazajöttem, akkor még nem kellett lapátolni, hanem csak söpörni ezt az apró hódarát. Viszont ezt a söprögetést már másodszor csinálom, mert nem látni, hogy esik, csak azt, hogy megint fehér a házkörül minden. Lehet, hogy még egyszer ki kell mennem a mai nap folyamán,mert most éppen nem esik. De, lehet, hogy esni fog. Majd kiderül.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb hó lapátolás
Jó tanácsok 432.
2009.01.07. 08:00 Gabbá
Vízellenállás: Áramlási ellenállás, amely függ: - az áramlás sebességétől, irányától; - ellenállási felülettől, annak formájától; - a vízbe merülő test sűrűségétől (fajsúlyától). Szabálytalan alakú test áramlási ellenállását csak csatornában, kísérleti úton lehet meghatározni. Mivel a víz kinetikai viszkozitása tizennégyszer nagyobb a levegő viszkozitásánál, ezért még a nyugalomban levő víz is számottevően akadályozza az előre haladást. A levegő és a víz határán az ellenállás nagyobb. A vizi sportokban (evezés, kajak-kenu, motorcsónak, vitorlázás) megkülönböztetünk: - formaellenállást; - súrlódási ellenállást; - billegésből adódó ellenállást. A formaellenállás függ a homlokfelület nagyságától és a test formájától. A súrlódási ellenállás függ a vízzel érintkező felület (nedve felület9 nagyságától, valalmint annak érdességétől. A hajó billegéséből, bukdácsolásából adódó ellenállás nagysága függ attól, hogy mennyire bizonytalan, nyugtalan a hajó helyzete a vizen. A forma- és súrlódási ellenállást a hajótervezéssel, a hajó megfelelő ápolásával befolyásolhatjuk leginkább. A billegésből adódó ellenállást a versenyző mozgástechnikájának javításával mérsékelheti.
Szólj hozzá!
Nr. 431. [hó lapátolás] + (úszás) + [szaunázás]
2009.01.06. 18:21 Gabbá
A hó lapátolás (ami söprés volt csak, mert időben elállt a hó esés), még tegnap este volt, de inkább a mai naphoz írom. Este 7-től egy órán át söpörtem a havat a ház előtt, meg a garázsnál, meg kint az utcai járdát. Ezután már nem volt sok hangulatom, hogy a tegnapi blogot átszerkesszem, hanem inkább áttettem a mai napi bejegyzéshez. Úsztam 500 gyorsot a mai napon. Ez már jobban ment, mint a tegnapi úszásom. Egyben, egy lendületből lenyomtam, mert kissé megcsúsztam az időmmel. Utána mindjárt mentem szaunázni. 15 percet voltam bent elsőre hosszú kihagyás után. Azt hittem, hogy kihagyás után nem fog jól esni a szauna, de tévedtem. Jó volt.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás hó lapátolás szaunázás
Jó tanácsok 431.
2009.01.06. 08:00 Gabbá
Vita minima: A keringés-légzés és az anyagcsere-folyamatok viselkedése nyugalomban, alapanyagcsere-feltételek között. Azt jelenti, hogy az anyagcsere-folyamatokat - ellentétben a vita maximával - minimumra csökkentjük. A terhelés nagyságát kifejezhetjük úgy, hogy az alapanyagcsere hányszorosát, illetve a vita maxima-értékek hány százalékát jelenti. Az utóbbi a szakásosabb mód.
Szólj hozzá!
Nr. 430. °ugrálókötelezés° + (úszás)
2009.01.05. 16:14 Gabbá
Nem szoktam olyanokat mondani, hogy végre dolgozom, de most mégis ezt teszem. Örültem, hogy bent vagyok a cégnél és tudok edzeni már mást is, nemcsak futás, meg erősítés itthon, meg görgőzés, meg egyebek. Hanem végre úszhattam is egy keveset, meg ugrálókötelezhettem is. Ezt viszont annak köszönhetem, hogy végetért a szabadságom és dolgozni mentem. Egyébként csak 5x200-t ugrálóköteleztem. Az eredményről inkább nem számolnék be, mert nagyon sokszor álltam le, elakadás miatt. Rengetegszer belegabalyodtam a kötélbe. Mindössze egyetlen egy 200-as sorozat sikerült megállás nélkül teljesítenem. Utána úsztam egyet, de az is inkább amolyan vízhez szoktató mozgás volt csak. 500 métert úsztam mindössze, de el is fáradtam. Ez a mai két edzés, afféle munkához szoktató volt. el is fáradtam, viszont nagyon jól esett, hogy új mozgásokat csinálhattam.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás ugrálókötelezés
Jó tanácsok 430.
2009.01.05. 08:24 Gabbá
Vita maxima: A mérhető teljesítményjellemzők változásának sajátosságai a fizikai (pszichikai) határterhelések esetén. A vita maxima tulajdonképpen a teljesítőképesség határait jelzi adott esetben. A teljesítőképesség feltételei közül mérhető: - oxigén felvétel (VO2 ml/perc); - a széndioxid ürítés (VCO2 ml/perc); - a légzési percvolumen (VE liter/perc); - a légzési együttható: a leadott széndioxid és a felvett oxigén mennyiség hányadosa (Respirációs Quociens, a terhelés közben R-rel jelölik); - pulzos gyakoriság (P/perc); - oxigénpulzus (O2P: a mért oxigénfelvétel (ml/perc) osztva az ugyanakkor mért pulzusszámmal; - tejsav-koncentráció foka. a vita maxima-terhelésként fogadják el az ergometriában a kimerülés pillanatát megelőző egy perc alatti terhelést, amely anaerob kapacitás vizsgálatának alapját képezi.
Szólj hozzá!
Nr. 429. /futás/
2009.01.04. 11:14 Gabbá
Nagyon hideg reggelre ébredtem. Hiszen -10°C volt. Éppen ezért búvárruhámnak most láttam előnyét. Hiszen ebben nem érzem a hideget, nem fúj át rajta a szél és nagyon meleg. Sőt. Kb. 10-10,5 kilométert futottam egy óra alatt. Az elején a kesztyűben fázott a kezem, de hamarosan már az egyetlen hűtési lehetőségem volt a kezem. Ennek ellenére nem vettem le, inkább néztem a kezstyűből, futás közben kirepülővízcseppeket, amik a földön azonnal jéggé fagytak. Szél nem volt, csak hideg. A futásom végére már a nap is kisütött és amikor befejeztem az 1 órás futást már csak -7,5°C volt. Az elején még mindig éreztem a jobb vádlim külső felét, amikor elkezdtem izzadni, akkor már jobb volt, a végére már nem is fájt. A visszafelé úton egy kicsit beleerősítettem a futásba, erősebb tempót diktáltam, hogy egy óra legyen a végére, és nem rosszabbat fussak. Egyáltalán nem esett nehezemre a búvárruhában való futás. Holnaptól dolgozom és így a cégnél egy kicsit el tudok lógni, edzeni. Persze visszajönnek a rég művelt mozgás formák, mint az evezés, erősítés, úszás, ugrálókötelezés stb. Ezért már szinte várom azt, hogy dolgozhassak végre. (Ez volt a 100. futásom!)
Szólj hozzá!
Címkék: futás
Jó tanácsok 429.
2009.01.04. 08:00 Gabbá
Vitálkapacitás: Vitálkapacitásnak nevezzük azt a levegőmennyiséget, amelyet egy maximális belégzés után maximális kilégzéssel ki tudunk lélegezni. A vitálkapacitás maximális légzésterjedelemként is számontartható. A vitálkapacitás elsősorban a testmagasságtól, kevésbé a testsúlytól, továbbá a kortól és a nemtől függ. Érett, felnőtt férfi, akinek 70 kg a testsúlya és 175 cm magas, kb. 4-5 liter levegőt tud belégzés után kilélegezni. Jól edzett, hasonló testméretű sportoló, főként azok, akik állóképességi sportot űznek - közép- és hosszútávfutók, úszók, evezősök, kajakozók, kerékpározók és sífutók - elérhetik a 6-7 literes értéket is. Mindig BTPS-értékre (37°c, aktuális légnyomás vízgőzzel telített) kell átszámítani, aspirométerben mért adatokat, , a készülékhez tartozó táblázatok szerint. Bár a sportolók vitálkapacitása nagyobb az átlagnál, de a teljesítményt meghatározó szerepét nem lehet egyetlen sportágban sem kimutatni
Szólj hozzá!
Nr. 428. $egyéb$ + #görgőzés#
2009.01.03. 15:07 Gabbá
Az új év első mérése. Az eredmény nem is olyan rossz. Legalább is én rosszabbra számítottam. Szerencsére a jövő héttől már rendesen dolgozom, és ezért rendszeresebben tudok edzeni. Az ünnepi semmittevés alatt (ezalatt a karácsonyt és a szilvesztert értem), rám csak kb 3 kiló jött fel. Ami szerintem nem olyan rossz, főleg, ha az edzések hiányát is hozzá veszem. Innen kezdem el az új évi testsúly fogyasztását.
| Időpont | Súly | + vagy – | Testtömegindex | + vagy – |
| 2007. október 17. | ≈ 88 kg | ≈28 | ||
| 2007. október 27. | 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2 |
| 2007. november 03. | 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6 |
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. július 12. | 68,3 kg | – 2,1 kg | 21,0* | – 0,7 |
| 2008. augusztus 09. | 67,6 kg | – 1,3 kg | 20,8* | – 0,4 |
| 2008. szeptember 06. | 66,5 kg | – 2,0 kg | 20,5* | – 0,6 |
| 2008. október 25. | 66,9 kg | – 1,5 kg | 20,6* | – 0,5 |
| 2008. november 15. | 68,4 kg | 0,0 kg | 21,1* | 0,0 |
| 2008. december 13. | 70,2 kg | + 0,9 kg | 21,6* | + 0,3 |
| 2008. december 20. | 70,2 kg | 0,0 kg | 21,6* | 0,0 |
| 2008. december 27. | 72,0 kg | + 1,8 kg | 22,2* | + 0,6 |
| 2009. január 03. | 73,0 kg | + 1,0 kg | 22,5* | + 0,3 |
Reggel elmentem bevásárolni, a szokásos dolgokat, és ez adta az "egyéb" bejegyzést. Nem volt semmi különös, csak -5 fokban tekertem oda-vissza. Utána görgőztem egyet. Mindössze 1 órát tekertem, mert a görgő keménység állítója valami miatt (szerintem) elromlott. Már az 1-es fokozatban is nehéz volt a tekerés. Ezért is csak 1 órát nyomtam. A következő beosztással: 15 perc 1-es fokozat nagy tányéron, 10' 2-es n.t.; 10' 3-as n.t.; 10' 2-es n.t.; 15' 1-es n.t. Szóval a 3-as olyan nehéz volt már, hogy percenként nem tudtam 60-as frekvemciát elérni. Holnap majd megnézem, hogy mi a helyzet.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb görgőzés
Jó tanácsok 428.
2009.01.03. 08:00 Gabbá
Visszacsatolás, visszajelentés (feed-back): Valamely dinamikus rendszer kimenőjelének (output) hatása a rendszer bemenőjelére (input). A visszacsatolás a szabályozás specikus jellemzője.
Szólj hozzá!
Nr. 427. /futás/
2009.01.02. 12:33 Gabbá
A tegnapi jól eső futás után ma ismét ezt választottam. A tegnapi kocorászás után szinte feldobódtam. Ma, amikor elterveztem az edzést, akkor már ott motoszkált a fejemben, hogy többet kellene futni, mint a tegnapi edzésmennyisége volt. Jöttek a tervek, egyik a másik után. Egészen addig, míg el nem indultam. Minden egyes terv mellette és ellene is voltak érvek. Az egyik túl hosszúnak tűnt, a másik forgalmas helyen kellett volna futnom. szóval vívódtam egy kicsit. Aztán végül is 2 óra 20 percet futottam. Könnyű, egyenletes tempóban. Mindössze kétszer álltam meg, amikor megfordultam. A döntésem a távval kapcsolatosan az volt, hogy megkeresem a megyeri-híd túloldalán a budakeszi-i sportáruházat, a tízpróbát! sajnos ismét hiába futottam el a megyeri-híd után egyik, illetve a másik irányba, egyenlőre nem találtam meg. De nem adom fel. Az volt a mai edzésemben a lényeg, hogy tudjam a 6 perces kilométereket tartani. Ez sikerült is. Az elején még éreztem a jobb vádlimat, de amikor bemelegedtem már minde nsimán ment. Ami számomra külön öröm volt, hogy végig bírtam a közel 22-24 kilométeres távot. Szinte sehol sem volt holtpontom. Az útvonal végig havas volt, ami nagyon jó érzés volt. Mármint benne futni. Az időjárás hideg, de nem szeles volt. A szél sem fújt. Szóval jó volt minden.
Szólj hozzá!
Címkék: futás
Jó tanácsok 427.
2009.01.02. 08:00 Gabbá
Vérdepot: A hajszálerekben és vénákban tárolt vér, amely szükség esetén (például erős izommunka közben) átáramlik az artériás rendszerbe.
Szólj hozzá!
Nr. 426. [hó lapátolás] + /futás/
2009.01.01. 11:28 Gabbá
Itt az új év és mindjárt egy kis hó söpréssel kezdtem az évet. Hajnali 8 órakor keltem és látom, hogy esett egy kis hó. Csak annyi, hogy nem kellett lapátolni, viszont söpörni muszáj volt, mert bár egy centis se volt, de folyamatosan esik. Most egyre jobban, ami azt jelenti, hogy ma még lesz 1-2 söprésem. Aki ismeri a házunk környékét az tudja, hogy lehet itt söprögetni. Amikor ezzel végeztünk (a nejem és én csináltuk), akkor átöltöztem és az új év tiszteletére elmentem egyeet futni. Bár szürke az ég, de esik a hó. Hideg van, de nem fúj a szél. mivel régóta nem futottam, ezért most csak egy 10-11 kilométer körüli távot teljesítettem. Semmire se figyeltem, csak élveztem a futást az egyre jobban eső hóban és a puha, havas talajon. Amolyan kifutom magamból a sok-sok kaját, lustaságot, pihenést érzésem volt. Sokkal jobban éreztem magam, mint előtte lévő napokban. Felfrissültem a futástól. Most ismét a mozgás, az edzés megtervezésével foglalkozom. Szóval jó volt és jól is esett ez a kis kocorászás.
Szólj hozzá!
Címkék: futás hó lapátolás
Jó tanácsok 426.
2009.01.01. 11:18 Gabbá
Vesztibuláris szerv: A belső fülben elhelyezkedő szerv, olyan reflexek kiindulópontját jelenti, amelyek a külső szemizmok és a vázizomzat működésének szabályozásában is fontos szerepet kapnak. A vesztibuláris szerv a normális test- és fejtartásban, továbbá a szem helyzetének meghatározásában, a normális tartás helyreállításában játszik elsődleges szerepet. a vesztibuláris szervből kiinduló ingüreleti folyamatok elsősorban az izomorsókat érintik, ezzel a munkaizomzat másodlagos, reflektorikus összehúzódását hozzák létre. A vesztibuláris apparátusnak a sportmozgások koordinációjában és a térérzékelésben kiemelt jelentősége van.
Szólj hozzá!
Nr. 425. $egyéb$
2008.12.31. 15:07 Gabbá
Mielőtt bármit is írnék, a blogomba, legelőször a jó kívánságomat szeretném leírni:
Boldog, békés és sikeres új esztendőt kívánok, minden olvasómnak!
Az év utolsó napján már nem is csináltam semmit se. Mindössze, csak elmentem a bevásárolni biciklivel, illetve a fényképeshez, filmért. csak ennyi volt a mai napra a mozgásom. Az idő még mindig szürke, és hideg, nyálkás. A lelkem ilyenkor nagyon lusta és nagyon nem akarok edzeni. Semmihez sincs kedvem, energiám. Legszívesebben csak ülnék és néznék ki a fejemből. Holnap pedig már 2009 lesz. Valamit ki kell találnom! Meg persze az új évi fogadalmaknak is itt az ideje. Még nem tudom, hogy milyen ígéreteim lesznek, de csak olyan fogadalmat teszek, amit teljesíteni is tudok!
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb
Jó tanácsok 425.
2008.12.31. 14:55 Gabbá
Versenysport: Törekvések egyénlig fokozódó sportteljesítmények nyújtására (bajnokság, csúcsok) miközben az egyén életmódját és egyes szokásait tervszerű, sok éven át tartó, tudományosan megalapozott edzésnek rendeli alá.
Szólj hozzá!
Nr. 424. {erősítés}
2008.12.30. 10:58 Gabbá
Folytatódik, és valószinűleg az év hátralévő napjáig ki is tart a henyélésem. Erőgyűjtés, meg motiváció, meg emociónális felkészülés, meg minden egyéb ide sorolható. De egyszerűen kissé (nagyon) lusta vagyok. Az időjárás sem a legjobb. Hideg, nyirkos, párás felhőtlen idő van, már napok óta. Ilyenkor legszivesebben át venném a medvék jó szokásást és téli álmot aludnék. Azért valamit csináltam is, nem sokat, de most nem ez a lényeg. Erősítés gyanánt 4x20 fekvőtámaszt, 100 hasprést és 100 törzsemelést. Mindössze ennyire futotta a hozzáálásomból. Csak legyen már vége ennek a jó időnek!
Szólj hozzá!
Címkék: erősítés
Jó tanácsok 424.
2008.12.30. 08:00 Gabbá
Versenyidőszak: Az évi ciklusnak azon időszakasza, amely alatt a sportoló eléri és tartja teljesítőképességének optimumát. a versenyidőszak időtartama függ attól, hogy az évi ciklusban hány versenyidőszak szerepel. A sportágak többsége két versenyidőszakkal jellemezhető. Egyéni sportágakban (atlétika, úszás, kerékpár stb.) a téli versenyidőszakot alárendelik az évi felkészülés érdekeinek.
Szólj hozzá!
Nr. 423. $egyéb$
2008.12.29. 11:39 Gabbá
Folytatódik a téli pihenés időszaka. Az emócionális és motivációs készletek feltöltése, hogy már alig várjam azt, hogy végre edzhessek. Aztán meg mire ez a energiával feltöltött időszak végére érnék, és már ismét a fáradtság, az elkedvtelenedés venne erőt rajtam, addigra már itt a tavasz. Ami egy plusz energetizáló időszak. Ma hajnali 8 órakor keltem. Mire magamhoz tértem, már majdnem 9 volt. Első feladatom a szokásos bevásárlás, egy kis készlet kiegészítéssel szilveszterre (pezsgő, virsli, stb.). Eléggé megpakolva jöttem haza. Utána irány a posta (csekk befizetések). Én nem tudom, hogy hogyan csinálják, de az ünnepek alatt jöttek a csekkek, mintha mi sem történt volna. Ráadásul ezen jobb túl lenni, mert a január az pénz szükében fog eltelni. Szóval ennyit "edzettem" ma. Bár hideg, ködös idő van, azért amikor letettem a gépet, egy kis Hp-vel öblögettem a torkomat, amit karácsonyra kaptam. Fantasztikus, csak sajnos lyukas az üveg, mert rohamosan fogy belőle az itóka.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb
Jó tanácsok 423.
2008.12.29. 09:00 Gabbá
Versenyelőkészület: A sportoló optimális felkészülése, illetve felkészülése a versenyre. A versenyelőkészületek sikerének legfontosabb feltétele az, hogy a verseny időpontja ls a sportoló teljesítőképességének optimuma azonos időre (periódusra) essen. A közvetlen versenyelőkészületek idején (verseny előtti nap és a verseny napja) a pszichológiai módszerek kerülnek túlsúlyba, míg a közvetett előkészületek idején (nagy verseny előtti 2-4 nap) a fiziológiai, tehát a sportoló terhelésével kapcsolatos módszereké a vezető szerep.
Szólj hozzá! · 20 trackback
Nr. 422. {erősítés}
2008.12.28. 09:47 Gabbá
Hiába múltak el az ünnepek, én még mindig ünnepi hangulatban vagyok. Vagyis nem csinálok szinte semmit se. Amolyan átvezetés az egyik erős periódusból a másik periódusba. Egyféle hatáskiváltásos időszak van. Amikor dolgozni kezdek aztán jönnek a munkás hétköznapok, edzéshegyek. De nem most. Ma sem csináltam szinte semmit.Csak erősítettem itthon egy keveset. Nagy nehezen lenyomtam a 4x40 fekvőtámaszt. Utána jöttek a hasprés és a törzsemelés. Itt aránylag jobban teljesítettem, mint a fekvőknél, mert már majdnem 100 hasprést megcsináltam egyben. De semmi gond, mert még számomra ünnep van, és ez az erő gyűjtés ideje, a felkészülés a folyamatos munkára. Amolyan téli szünet. Erőgyűjtés, emocionális feltöltődés, motivációs késztetés kialakítása = ez a mostani időszak lényege. A súlyom meg annyi amennyi. Különösebben nem érdekel. Hiszen egy évvel ezelőtt, még éppen, hogy 80 kg alatt voltam pár kilóval. Most viszont az a gondom, hogy 70 kiló fölött vagyok. De különösebben nem érdekel, mert szeretek enni, főleg azokat a kajákat, amit szeretek. Töltött káposzta, kolbászok, meg egyéb nyalánkságok, amik ilyenkor az ünnepekben előfordulnak. A sütiket is szeretem, de nagyon. Aztán majd januárban és a következő hónapokban dolgozom értük, hogy lemenjenek rólam. De most nem érdekelnek a kilók.
Szólj hozzá!
Címkék: erősítés
Jó tanácsok 422.
2008.12.28. 08:00 Gabbá
Versenyedzés: Versenyedzésről akkor beszélünk, ha a sportoló verseynre jellemző feltételek mellett edz, vagyis az edzésre a versenyhely, a versenyszer, a verseynidőpont, a verseny közbeni szünetek stb. azonossága a jellemző.
Szólj hozzá!
Nr. 421. /futás/
2008.12.27. 14:33 Gabbá
Ma ismét szombat van és lemértem magam. Egészen jó vagyok, hiszen ha az ünnepi nagy zabálásokat, ivásokat is beszámítom, akkor alig híztam. Hiszen nem egész két kiló plusz jött fel rám, ami szerintem könnyedén ledolgozható az új esztendőben. A következő mérés már egyébként is már 2009-ben lesz. Az új évben innen kezdem harcomat a súly ellen!
| Időpont | Súly | + vagy – | Testtömegindex | + vagy – |
| 2007. október 17. | ≈ 88 kg | ≈28 | ||
| 2007. október 27. | 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2 |
| 2007. november 03. | 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6 |
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. július 12. | 68,3 kg | – 2,1 kg | 21,0* | – 0,7 |
| 2008. augusztus 09. | 67,6 kg | – 1,3 kg | 20,8* | – 0,4 |
| 2008. szeptember 06. | 66,5 kg | – 2,0 kg | 20,5* | – 0,6 |
| 2008. október 25. | 66,9 kg | – 1,5 kg | 20,6* | – 0,5 |
| 2008. november 15. | 68,4 kg | 0,0 kg | 21,1* | 0,0 |
| 2008. december 13. | 70,2 kg | + 0,9 kg | 21,6* | + 0,3 |
| 2008. december 20. | 70,2 kg | 0,0 kg | 21,6* | 0,0 |
| 2008. december 27. | 72,0 kg | + 1,8 kg | 22,2* | +0,6 |
Nagyon szép idő van ma. Süt a nap, úgy is írhatnám, hogy szikrázó napsütésben mentem futni. Az hőmérséklet 0°C körüli volt. Természetesen ma már használtam a csukló- és bokasúlyokat (nem csak kipróbáltam). 14 kilométer körül futottam. Az elején éreztem a jobb vádlim külső részét, merev volt. Aztán ahogy bemelegedtem egyre jobban ment a futás. Oda felé kis hátszelem volt, vissza felé persze szembe szél adott egy kis plusz munkát. De ez a szél nem volt veszélyes! Körülbelül 6:30-as kilométereket futottam. Csak arra figyeltem, hogy a tempóm egyenletes legyen, nem probléma, hogy lassú az iram. Jól esett és ez a lényeg.
Szólj hozzá!
Címkék: futás
Jó tanácsok 421.
2008.12.27. 08:02 Gabbá
Vegyesúszás: Versenyszám az úszásban 200 vagy 400 méteres távon. Az úszó az egyes résztávokat (50, illetve 100 métert) egymást követően pillangó-, hát-, mell- és gyorsúszással teljesíti. A vegyesváltóban csapatonként négy úszó indul, egyenként 100 méteres távon, a következő sorrendben: hát-, mell-, pillangó- és gyorsúszás. A négy versenyző időeredményét összeadják.
Szólj hozzá!
Nr. 420. [sélátás]
2008.12.26. 15:49 Gabbá
Ma semmit se csináltam, csak hazautaztam Budakalászra! De ez nem volt egy egyszerű dolog. A karácsonyi ajándékok, meg egy kis hazai kaja, sütemény és máris minden táskán olyan volt, mint, amit kitömtek. Aztán ezeket a vigye az ember a kezében, a vállán. El a vonatig, majd a pályaudvarról a HÉV-ig és onnan haza. Szóval erősítéssel egybekötött gyaloglás volt. Ennyi volt a mai napi edzésem csak, de ma még karácsony van, így egy kis lazítás bele fér a programomba.
Szólj hozzá!
Címkék: sétálás
Jó tanácsok 420.
2008.12.26. 08:00 Gabbá
Váltakozó erőedzés: Edzésmódszer, amellyel a maximális erőkifejtést gyorserő-kifejtéssé tudjuk – szabályozás révén – átváltani. A végrehajtás (erőgyakorlat) lényege a következő: az erőgyakorlat mozgásterjedelmének egyik pontján a végrehajtás meghatározott időpontjában időlegesen működésbe lép egy mechanikus vagy elektronikus úton szabályozható fék (zár), amely meghatározott erőkifejtés felett kiold. Ezzel az erőterhelés három fázisban alkalmazható: - legyőző erőkifejtés, például egy súlyzó emelése a maximális erő kb. 30%-val; - egy ideig tartó erőkifejtés, amikor a maximális erő 50-60%-ához igazodva működik a fék; - a fékhatás megszűnésekor hirtelen fellépő, explozív, legyőző erőkifejtés, mert az ellenállás legyőzésére a továbbiakban mindössze a maximális erőnek 30%-ra van szükség, és mivel a fékhatás meghatározott erőkifejtésre – ebben az esetben a maximális erő 60%-ának elérése – megszűnik, amikor a zár kiold.
Szólj hozzá!
Nr. 419. [sétálás] + /futás/
2008.12.25. 10:25 Gabbá
A sétálás nem volt komoly dolog, mert csak éjféli misére mentem. Ez kb. 2-3 kilométer volt. Az idő nagyon kellemes volt, egyetlen gond volt a szemerkélő eső. Ennek ellenére jól esett a nagy vacsora után egy kis mozgás. Hajnali fél 7-kor viszont már edzeni mentem. 6 kört futottam, ami 21 kilométeres távnak felel meg, mivel egy kör 3,5 kilométer. Ma nem volt semmi kényszerítés, hogy mennyit fussak, vagy, hogy igyekezzek haza, mert a szükség nagy úr. Kényelmes tempóban futottam, körönként tartottam a 22 perces átlagot. Így a 6 kör 132 perc alatt nyomtam le, ami 2 óra és 12 perc. Az idő most is nagyon jó volt, bár az elején esett a hó, a végére ez is elállt. Csak arra figyeltem, hogy egyenletes, nyugodt tempóban fussak és az ünnepi kajálást egy kicsit leadjam. Nekem nagyon jól esett ez a 21 kilométer.
Szólj hozzá!
Címkék: futás sétálás
Jó tanácsok 419.
2008.12.25. 08:00 Gabbá
Vágtaedzés: Futóedzés a vágtázó teljesítményének, ezen belül különösen a vágtagyorsaságnak és a vágta-állóképességnek fejlesztésére. A vágta versenyszámok közé a 100, 200 és 400 méteres versenyszámokat sorolják. A klasszikus vágtatáv a 100 méteres futás. A teljesítményelemzés a következő összetevőkre terjed: rajtgyorsaság, felgyorsulási szakasz, sebességállandóval jellemezhető szakasz, csökkenő gyorsulási (negatív gyorsulási) szakasz. A lépéshossz és a lépésgyakoriság optimális arányát teremti meg a megfelelő vágta edzés. Természetesen más sportágakban is van vágtaedzés, de ezek sportág specifikusak. Mindegyik sportágban más és más a vágta versenyszámok távja, viszont az edzés módszerek hasonlók.
Szólj hozzá!
Nr. 418. /futás/ + [sétálás]
2008.12.24. 12:06 Gabbá
Ismét hajnalban keltem és mentem futni. 10,5 kim-t futottam, bár többet szerettem volna. Bírtam is volna, ha nincs szükségem egy hatalmas trónolásra. At utolsó körben már zinte csak totyogtam, hogy ne a nadrágomban menjek ki. Az idő kellemesen hűvös volt, olyan 0°C körüli. A szél alig fújt, bár hideg volt. Ennek ellenére egyenletes tempót futotam, de a szükség közbe szólt. Én legalább 4 kört szerettem volna futni, de csak 3 lett belőle. Mivel a múltkor lemértem bicoval a távolságot, ezért egy kör 3,5 km. így jön ki a 10,5 km-es futás. Utána temetői járat volt, ahol az elhunyt családtagokat látogattuk meg a temetőben. Ez volt a sétálás, mint olyan. Busszal ki a végállomásra, majd onnan séta a temetőbe, majd onnan vissza felé ugyanez. Kbn. 4 kilométert gyalogoltam, de ez csak amolyan becslés csak.
Szólj hozzá!
Címkék: futás sétálás
Jó tanácsok 418.
2008.12.24. 00:31 Gabbá
Vágta: Maximális gyorsasági teljesítmény, amelyet a lehető leggyorsabb intenzitással érnek el. A vágtateljesítményhez szükséges energia főként anaerob úton fedezhető, ezért viszonylag magas oxigénadósság keletkezik. Ennek kiegyenlítésére csak az erőkifejtést követően kerülhet sor. A vágtateljesítmény hátterében mindenekelőtt kiváló alapgyorsaaság és optimális mozgástechnika áll.
Szólj hozzá!
Nr. 417. /futás/ + [sétálás]
2008.12.23. 11:31 Gabbá
Hajnalban keltem (4 óra) és kimentem futni, mert már nagyon vágytam egy kis mozgásra. Nagyon erős szélben, de jó hőmérséklet mellett futottam 10,5 km-t. A jó hőmérséklet alatt a 10 °C -ot értem. A szél meg olyan össze-vissza volt, amikor fújt akkor nagyon, majd volt néha olyan is, hogy abbahagyta. Semmi másra nem figyeltem, csak arra, hogy egyenletesen lassú tempóban fussak. Semmi hajtás, csak egy kis átmozgatás. Kivéve, amikor egy helyen a kereszteződésben lámpa is van, akkor néha bele kellett erősítenem, hogy még zöld lámpánál átérjek a másik oldalra. Napközben pedig begyalogoltam a városba, mert ugyan minden szükséges dolog itthon van, de a mobiltöltőmet otthon hagytam. Szóval ezt be kellett szerznem. Ezért aztán vagy 4-5 üzletben is voltam, mire kaptam egyet. Gyalogoltam is vagy 5-6 kilométert. Jól esett a mai napi mozgás.
Szólj hozzá!
Címkék: futás sétálás
Jó tanácsok 417.
2008.12.23. 08:00 Gabbá
Vagotónia: Egyensúly- eltolódás a vegetatív idegrendszer működésében a paraszimpatikus idegműködés irányába. A vagotónia a sportban jó erőnlétre, főként jó állóképességre utal, egyben alapja a hatékony kipihenésnek, a helyreállító folyamatok eredményes lezajlásának. Egyik legismertebb jele az alacsony percenkénti szívverésszám.
Szólj hozzá!
Nr. 416. [sétálás]
2008.12.22. 12:20 Gabbá
Ma utaztam haza, Győrbe. Sztrájk meg mi egyéb mellettizgalmas túra volt egy egyszerű utazás is. Hajnalban keltem, HÉV, majd irány a Déli pályaudvar. Borzasztó volt nézni, hogy szinte teljesen kihalt az egész, csak néhány ember kószált benne, mint én. Csak egy jó félórás várakozás indult az a vonat, amelyiket kb. egy órája el kellett volna indítani. Sikeresen haza értem. Utána jött a szokásos győri bevásárló körút és itt sétáltam vagy 4-5 kilométert. Nem csináltam semmit se, csak gyalogoltam.
Szólj hozzá!
Címkék: sétálás
Jó tanácsok 416.
2008.12.22. 08:00 Gabbá
Túlterheléses edzés: Olyan edzésmódszert jelent, amelynek alkalmazásakor – az egyén teljesítőképességéhez mérten, vagy a versenyben használt terhelésekhez, ellenálláshoz képest – nagyobb edzésingert írunk elő. (Nehezebb versenyszerek, hosszabb távok, időtartamok stb.)
Szólj hozzá!
Nr. 415. #görgőzés# + /futás/
2008.12.21. 13:07 Gabbá
Ha minden a terveim szerint alakul, akkor ma csak görgőztem volna, igaz 2 órát. Hát nem úgy alakultak a dolgok. Amikor feltettem a bicajt a görgőre, akkor láttam, hogy kissé leeresztett a hátsó gumim. Nosza, kitekerni a francia szelepet és fújni bele egyet-kettőt, hogy kemény legyen a kerekem. Igen ám, de a szelepsapka kitekerésével együtt kitekertem a szelepet is, mert a kettő összegyógyult. A szelepet kézzel kitekertem a sapkából, akkor valószinűleg megsértettem a műanyagtömítést is, mert csak egy óráig tudtam görgőzni és a végére ismét lapos lett a gumim. Az utolsó percekben a görgőnél amikor a szelep átment rajta adott egy erős ütős hangot, így lehet, hogy a belsőt is haza vágtam. Ez alatt az egy óra alatt a következőket tekertem: 15 perc 1-es fokozat nagy tányéron, 10' 2-es n.t., 10' 3-as n.t., 10' 4-es n.t., 10' 5-os n.t., 5' 6-os n.t. Ezután kénytelen voltam abbahagyni és kimentem futni egyet. Körülbelül 10-11 km-t futottam. Oda felé hátszélben, visszafelé viszont a szembe széllel küzdöttem meg. Csak arra figyeltem, hogy egyenletes legyen a sebességem. Most nem volt rajtam boka- és kézsúly. Az elején nagyon jól ment (hátszél és a könnyebbségem miatt). Visszafelé is jó volt, csak a folyamatos szél nehezítette meg a dolgomat.
Szólj hozzá!
Címkék: futás görgőzés
Jó tanácsok 415.
2008.12.21. 08:00 Gabbá
Túlkompenzáció: Fizológiailag a szervezeti folyamatok terhelést követő helyreállításának fázisa, amikor a teljesítőképesség - biokémiai folyamatok hatására - átmenetileg a kiindulószint fölé kerül. A túlkmpenzációnak az edzésritmusban van meghatározó jelentősége. Az új terheléseknek. - edzésingereknek - ugyanis a túlkompenzációs fázisra kell esniük. Így váltható ki a szervezetben optimális alkalmazkodás. Vannak esetek amikor a terhelést edzésingersorok, egymást követő edzések jelentik. Például három erős edzés következik egymás után úgy, hogy közben nem jöhet létre helyreállítódás és túlkompenzáció. Ilyenkor a terhelési egység például 3-4 erős edzésnap, majd azt követően rendszerint egy pihenő nap, vagy enyhe terhelésű edzésnap után jöhet létre a szervezet teljes helyreállítódása és a túlkompenzáció.
Szólj hozzá!
Nr. 414. $egyéb$ + /futás/
2008.12.20. 13:44 Gabbá
Ahogy ígértem ismét megrövidítettem a táblázatomat. A mai mérésnél kiderült, hogy a testsúlyomat tudom tartani. Nem híztam, nem fogytam egy dekát sem. Ha tudom ezt a súlyt tartani, akkor nem lesz gondom tavasszal a súlyommal, illetve a leadásával.
| Időpont | Súly | + vagy – | Testtömegindex | + vagy – |
| 2007. október 17. | ≈ 88 kg | ≈28 | ||
| 2007. október 27. | 85,5 kg | – 2,5 kg | 26,8 | – 1,2 |
| 2007. november 03. | 83,4 kg | – 2,1 kg | 26,2 | – 0,6 |
| 2007. december 08. | 80,3 kg | + 0,2 kg | 24,7* | – 0,4 |
| 2008. január 19. | 79,6 kg | – 1,2 kg | 24,5* | – 0,4 |
| 2008. február 23. | 75,8 kg | – 0,4 kg | 23,3* | – 0,2 |
| 2008. március 15. | 72,9 kg | –0,8 kg | 22,4* | – 0,3 |
| 2008. május 24. | 70,9 kg | – 0,5 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. június 07. | 70,5 kg | – 0,7 kg | 21,7* | – 0,3 |
| 2008. július 12. | 68,3 kg | – 2,1 kg | 21,0* | – 0,7 |
| 2008. augusztus 09. | 67,6 kg | – 1,3 kg | 20,8* | – 0,4 |
| 2008. szeptember 06. | 66,5 kg | – 2,0 kg | 20,5* | – 0,6 |
| 2008. október 25. | 66,9 kg | – 1,5 kg | 20,6* | – 0,5 |
| 2008. november 15. | 68,4 kg | 0,0 kg | 21,1* | 0,0 |
| 2008. december 13. | 70,2 kg | + 0,9 kg | 21,6* | + 0,3 |
| 2008. december 20. | 70,2 kg | 0,0 kg | 21,6* | 0,0 |
A reggeli, immár hagyományos bevásárlás után, következett a zöldséges, a gyógyszertár, bevásárló központ, ahol mécsest vettem. Nem volt nagy táv most, csak olyan rohangálós ide-oda. Körülbelül olyan 15-20 km-t tekertem le, megpakolva. Amikor hazaértem a túra után, átöltöztem és kimentem futni. Végre kisütött a nap és ez jobb kedvre derített. Az öltözetemet kiegészítettem a boka- és kézsúlyokkal. Körülbelül 12-13 kilométert futottam. Enyhe időben, némi kis szembe széllel. Jól metn a futás, bár nem futottam nagy tempót, hanem az egyenletességre figyeltem. Jól esett ez a futás, ebben a jó időben.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb futás
Jó tanácsok 414.
2008.12.20. 13:43 Gabbá
Túledzettség: A túledzetség olyan kóros állapot, amelyet az egyén edzettségi szintjét meghaladó edzések, illetve edzések és versenyek sorozata vált ki. A túledzettség a normális idegtevékenység zavarának fogható fel, amelynek következményeként az egyén a rendelkezésre álló energiát csak elégtelen mértékben képes mozgósítani. A túledzettségi állapot sokféle tünet alapján ismerhető fel. Jelenlegi ismereteink alapján a túledzettség két fő formáját különböztetjük meg: - amikor az izgalmi, serkentő folyamatok vannak túlsúlyban; - amikor a gátló folyamatok uralkodnak. Az előidéző okok között szerepet játszik a helytelenül felépített edzés- és versenyterhelés.
Szólj hozzá!
Nr. 413. °ugrálókötelezés° + {erősítés} + (úszás) + [szaunázás]
2008.12.19. 21:54 Gabbá
Korán mentem le edzésre, ezért ma edzettem rendesen. Evezni szerettem volna az evezős ergométeren, de elvitték, így maradt az ugrálókötelezés. 5x600-t ugráltam, vagyis 3000-t. Az első sorozatot megállás nélkül teljesítettem. Utána viszont voltak jobb és rosszabb szériáim. A lábaim erősek voltak, de kissé dekoncentrált voltam - ennek tudom be a megállások zömét. A többi kapkodásból eredt. Utána bent a cégnél megcsináltam a rendes erősítést, súlyzó nélkülit. Vagyis: 5x150 húzás, 150 felülés a római padon, 150 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 4x40 fekvőtámasz, 150 törzsemelés a római padon. A sorozatok aránylag jól mentek, bár éreztem, hogy nem vagyok erő szempontjából csúcsformában. Olyan közepes szinten teljesítettem. Volt ami jól ment: törzsemelés, sima felülés, volt ami nehezemre esett: a fekvőtámaszok és a húzásból az utolsó sorozatok. Amikor ezzel végeztem mentem úszni és mivel az evezés kiesett, így maradt időm az úszásra is. 3500 métert úsztam: 2000 hát + TEÁ XL., 1000 gyors + TEÁ XL., és 500 méter össze-vissza. A hát úszás jól ment, bár a végére többen úsztak a pályámon és ezért sokat kellett előznöm. 2 kilométer gyorsot szerettem volna úszni, de csak ezerméter lett belőle, mert 5-en jöttek be a pályára és lehetetlen volt így úszni, mert vagy előztem, vagy éppen valakinek a lábánál szinte egyhelyben lebegtem. Akkor telt be nálam a pohár, amikor elkezdtemaz egyik lassú úszót előzni és hátulról engem is előzni kezdtek. Majdnem lecsaptam a tenyérellenállással az illetőt. Ezután még úsztam 500 métert, de ezt már amolyan levezetőként, volt benne minden. A nap végén már csak egy 1x20 perces szaunázásra maradt időm. Ami nagyon jó volt.
Szólj hozzá!
Címkék: úszás erősítés ugrálókötelezés szaunázás
Jó tanácsok 413.
2008.12.19. 08:00 Gabbá
Tudattalan: Tudattalannak nevezzük azokat a folyamatokat, amelyeket az egyén nem észlel, nem él át. Ilyenek például a reflexek, amelyekről csak lezajlásuk után veszünk tudomást. A "mélylélektan" olyan folyamatokat jelöl ezen a címen, amelyek nem tudatosak ugyan, de befolyásolják az egyén tudatos cselekvését. Tudattalanok közé sorolhatjuk, például a belső elválasztású mirigyek működését. Pszichoanalitikai módszerekkel - a mélylélektani iskola szerint - a tudattalan folyamtok a tudatba hozhatók. Más elbirálás alá esnek természetesen az automatizált cselekvések. Ezek - bár nincsenek közvetlen tudati ellenőrzés alatt - bármikor hozzáférhetők és tudatos irányítás alá vonhatók.
Szólj hozzá!
Nr. 412. $egyéb$
2008.12.18. 13:54 Gabbá
Egész nap esik ez a szemét eső, ami Ausztriában hó formájában jött le. Nálunk meg locs-pocs, ázás ezerrel. Reggel ¼ 8-kor indultam utamra. Bevásárlas, haza vinni az árút,majd céghez bemenni ügyintézés okán. Innen könyvesbolt (megrendelt könyvért menni, kifizatni) látogatás, majd haza. Mivel folyamatosan jobban, illetve kevésbé, de esik az eső, ezért az első nagy kör után átáztam. Főleg a sapkám, a kesztyűm, zoknim ázott át. ezért egy kis átöltözés, majd irány Pest. Természetesen Pestig is megáztam, majd ezek után hazatekertem. Mire ezzel a körrel is végeztem ½ 1 lett. Annyira sikerült eláznom, hogy a lábam úgy nézett ki, mint aki jó 4 órát a vízben úszott volna. Ezt a két nagy kört magától érthetődően biciklivel tettem meg. Ma kb. 35-40 km-t tekertem. Elment a délelőtt, de nem edzettem. Majd talán holnap lesz alkalmam edzeni is.