HTML

The Coach

Küzdelmem, a sportolói múlt ellenére a kilók ellen, több fronton! Úgy is írhatnám, hogy feleslegessé vált, megunt zsírtartalékaimat, áron alul értékesíteném! Minden megoldás érdekel!

Naptár

február 2026
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28

Weboldalak

Ajánlatok

Friss topikok

HTML doboz

<a href="http://sport-kiraly.blog.hu/" target="_blank"> <img style="border: none;" src="https://m.blog.hu/sp/sport-kiraly/image/sport_kiraly.jpg" alt="" height="70" width="200"> </a>

Nr. 711. ¤szaunázás¤

2009.10.15. 18:49 Gabbá

Szaunzás: 1x45 és 1x20 perc szaunázás, közben 5 perc lehűlés.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Edzés szempontjából nem a mai nap volt a kiemelkedő emlékem. A cégnél a fűtést indították el, ezért nem tudtam edzeni, mert folyamatosan le-fel rohangáltam. Egyik helyiségből ki, le a kazánházba, fel a másik helyiségbe, és ez így ment egész délelőtt. Sőt még az ebédidőben is. Az eredmény, hogy a mai nap mindössze csak szaunázni tudtam, azt is a munkaidő végén. Hiába szerettem volna sokat edzeni (az időjárás miatt tudtam volna, mert nem volt olyan munka, amit kint tudtunk volna végezni), de a fűtés elindítása és hibái miatt nem volt rá lehetőségem. A szaunát elindítottam, majd egy kicsit később bementem a helyiségbe, ahol már majdnem 50 fok volt. Ezért tudtam az első menetben 45 percet szaunázni. A másodikban csak 20 percet voltam a helyiségben. A két menet között 5 percig kimentem a levegőre, ahol lehűltem. Ma ennyi volt az edzésem, a mozgásom - sajnos. Remélem, hogy mostanában nem lesz ilyen.

Szólj hozzá!

Címkék: szaunázás

Entrenador Subjetivo 78.

2009.10.14. 17:05 Gabbá

Tenisz

A magyar teniszező magabiztosan nyert az amerikai King ellen. A negyedik kiemelt következik. Czink a második fordulóban sem hibázott. Czink Melinda az Oszakában zajló WTA-torna második fordulójában is magabiztosan győzött: a 7. helyen kiemelt magyar teniszező az amerikai Vania Kinget verte meg két játszmában, 6:4, 6:2-re. A negyeddöntőben a 4. helyen rangsorolt olasz Francesca Schiavone következik. Czink Melinda a második fordulóban sem fáradt el igazán az Oszakában zajló, 220 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. A magyar sportoló az aktuális világranglista 81. helyén álló Vania Kinget verte meg két játszmában 1 óra 20 perc alatt. Az első körben a japán Fuda Riokót kiütő Czink az amerikai teniszező ellen is 6:4-re nyerte meg az első játszmát, amelyben kétszer hárította az amerikai bréklabdáját, három ászt ütött, de többször volt kettős hibája. A második játszmában magabiztosabbá vált a magyar teniszező, és esélyt sem adott Kingnek, így 6:2-re nyerte meg a játszmát. A legjobb nyolc között várja az első kihívás Czinket, aki az olasz Francesca Schiavonéval csap össze. A 4. helyen rangsorolt teniszező a 26. helyen áll az aktuális világranglistán, a második fordulóban pedig a tajvani Csan Jung-csant verte meg három szettben.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 710. $egyéb$ + ×4 ütemű fekvőtánamasz×

2009.10.14. 16:57 Gabbá

Egyéb: bevásárlás (reggeli kenyér,tej stb.), posta (csekk feladás), órás  (óraszíj cseréje),   4 ütemű fekvőtámasz: a szokásos 4x20 4 ütemű megcsinálása, köztük 45 másodperc pihenőkkel.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Az orrom szerencsére már nem folyik, bár időnként még ki kell fújnom. Úgy érzem, hogy az sok edzésnek itt jön ki a hatása, hogy egy-két nap és nincsen már semm ibajom se. Ha nem edzettem volna ennyit, akkor lehet, hogy már beteg vagyok és az ágyat nyomnám. Reggel elmentem a szokásos reggeli bevásárlásra. Kenyér, kifli, tej és ilyeneket vettem. 8 óra után a posta következett, csekk feladás ügyében. Majd itthon ténykedtem egyy keveset, majd eltekertem Csillaghegyre, egy óráshoz. Amint tegnap említettem, az óra szíjam elájult és ha eredeti fémszíjat szeretnék az több, mint 10 rongyba kerül. Ezt is csak 2-3 hét múlva tudják. De addig nem nem tudom használni az órámat. Az órás felrakott egy olcsó szíjat, hogy addig is tudjam használni az órámat. Ezért az egyéb mozgásformában körülbelül 15-20 kilométert bringáztam. Amikor hazaértem átöltöztem, és megcsináltam a 4 ütemű fekvőtámaszokat. Jól mentek, csak egy kicsit melegedtem ki. A lakást már fűtjük, de a szobámban nincs még elindítva a fűtés. Ezért melegedtem ki csak egy kicsit. Ma ebben a szeles és esős időben lógtam egy kicsit, mert nem edzettem annyit, mint szoktam. De jól esett egy kis lazítás. Majd holnap próbálok rendesebben edzeni, mozogni.

Szólj hozzá!

Címkék: egyéb 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 77.

2009.10.13. 19:30 Gabbá

Innen - onnan

Kerékpár: felébredt a kómából a balesetet szenvedő brit kerékpáros. Felébresztették a mesterséges kómából Jonathan Bellist, az egyik legtehetségesebbnek tartott brit országúti kerékpárost, akit még szeptember 19-én ért baleset Olaszországban. A Saxo Bank 21 éves versenyzőjét egy firenzei kórházban ápolják. A szigetországi szövetség keddi közlése szerint a múlt hét végén ébresztették fel, de az állapota továbbra is súlyos. Bellis – aki 2007-ben bronzérmes lett az U23-as vb-n, tavaly pedig az egész mezőny legfiatalabb tagja volt a pekingi olimpia országúti versenyében – csapata edzőtáborának központjához közel szenvedett balesetet a robogójával.

Kerékpár: 34 éves korában elhunyt Frank Vandenbroucke. Hétfő este egy szenegáli hotelszobában holtan találtak rá a szabadságát töltő Frank Vandenbrouckéra. A belga kerékpáros mindössze 34 éves volt, halálát valószínűleg tüdőembólia okozta. Vandenbroucke a belga kerékpársport nagy reménységeként kezdte meg 1994-ben profi karrierjét, legeredményesebb éve pedig 1999 volt, amikor megnyerte a Liege-Bastogne-Liege viadalt (a legidősebb országúti kerékpárverseny), valamint két szakaszt a Vueltán. Pályafutása során többször is összeütközésbe került a törvénnyel – ittas vezetésen érték, majd doppingolással is vádolták –, és hiába próbált meg újra a csúcsra törni, soha többé nem tudta már 1999-es önmagát idézni. Legutóbbi szerződése lejárt a Cinelli-Down Underrel, de egy új csapat színeiben szeretett volna versenyezni a 2010-es idényben is.

SOPRONI LIGA A győriek amiatt kérték a halasztást, mert sok játékosuk nem tudott a csapattal készülni. Az MLSZ elhalasztotta a Fradi-ETO bajnokit. A Győri ETO hivatalos honlapjának információi szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége kedd délután úgy határozott, hogy elhalasztja a győriek Ferencváros elleni bajnoki mérkőzését. Úgy tűnik, mégsem pénteken találkozik egymással az Üllői úton a Ferencváros és a Győri ETO. Mint ismert, a győriek vezetői azért kérték a találkozó elhalasztását, mert három játékosuk (Dudás Ádám, Kiss Máté és Zámbó Bence) az egyiptomi U20-as világbajnokságon szerepel, több légiósuk pedig (Arsene Copa, Tarmo Kink és Linas Pilibaitis) pedig válogatottbeli kötelezettsége miatt nem tudott a csapattal edzeni. A Magyar Labdarúgó-szövetség először nem engedélyezte, hogy péntekről vasárnapra halasszák a mérkőzést, hogy ne sérüljenek a találkozót közvetítő Duna Tv érdekei. Kedd délután az MLSZ elnöksége azonban újratárgyalta az ügyet, és a győriek hivatalos honlapjának információi szerint megváltoztatta a tegnapi határozatot, azaz későbbi időpontra halasztotta a bajnokit. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor pótolják a Soproni Liga 11. fordulójának mérkőzését. A döntéssel kapcsolatban érdekes, hogy a Fradi eredetileg támogatta volna a meccs vasárnapra halasztását, ám a 100% Fradin nyilvánosságra hozott, Berki Krisztián által jegyzett nyílt levél szerint a fővárosi zöld-fehérek nem járultak hozzá ahhoz, hogy a mostani vasárnapon kívül más időpontra halasszák a mérkőzést. Egyelőre tehát egy dolog tűnik biztosnak: pénteken nem lesz Fradi–Győr bajnoki az Üllői úton.

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 709. ×4 ütemű fekvőtámasz× + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.13. 19:20 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 darab 4 ütemű megcsinálása, köztük 45 másodperces pihenők, futás: 160 kör futása a medence körül mindkét irányba (80-80 kör), ami 12 kilométer, úszás: 1600 méter úszása, össze-vissza, szaunázás: 2x20 perc szaunázás, közte 5 perc pihenő.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Sajnos a vasárnapi megázásaim következményeként folyik az orrom. Úgy éreztem magam, hogy nem fogok ma edzeni. Aztán mégis csak neki fogtam. A 4 ütemű fekvőtámaszt simán megcsináltam. A lábaim bírták a sorozatos terhelést. A pihenők alatt kipihenték a lábaim magukat. A futás következett. Először csak egy laza 9 kilométert akartam futni a medence körül. Aztán ahogy lefutottam a kitűzött távot, éreztem, hogy ebben a tempóban tovább tudok futni, és ezért nem álltam le, hanem 12 kilcsiig meg sem álltam. Az orrfolyásomnak is jót tett ez a kis hajtás. Végül 1 óra 6 perc alatt lefutottam a távot. Ez pontosan 5:30-as kilométernek felel meg, ami nem olyan rossz, a medence körüli sok sarok futással. Az úszásnál éppen az orrfolyásom miatt (bukónál éreztem hogy a homlokom nyom, vagyis tele van, folyadékkal), úsztam össze-vissza mindenfélét. Volt benne csak lábmunka, csak kar és minden egyéb, ami eszembe jutott. Jó volt ez a kis  változatos kuszaság. Utoljára a szaunázás maradt. Sajnos az órán fémszíja elájult és ezért nem volt a kezemen. Ezért csak érzésre voltam bent 20 percet. Már annyiszor szaunáztam 20 percet, hogy az első menetben 22 perc lett, míg a másodikban pontosan 20 percig voltam bent a melegben. Szóval pontos vagyok, mint a Schaffhausen. Egyébként az orrfolyásomnak nagyon jót tett az edzés, illetve a szaunázás.

 

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 76.

2009.10.12. 21:46 Gabbá

Labdarúgás

U20-AS VB. Egervári még nem tudja, kik pótolják a hiányzókat, de motiválnia senkit sem kell. Még a CNN is a magyar U20-as csapatról ír! A magyar U20-as labdarúgó-válogatott teljesítménye immár a nemzetközi sajtót is bejárja. Németh Krisztián és Gulácsi Péter teljesítményéről kanadai, dél-afrikai, tajvani, amerikai oldalak is megemlékeznek. Eközben Egervári Sándornak a hiányzók pótlása okoz fejtörést. A magyar U20-as válogatott sűrű vasárnapot tudhat maga mögött, a taktikai értekezletet és az edzést megelőzően ugyanis a válogatott játékosai hosszadalmasan válaszoltak a sajtó kérdéseire. A csapat teljesítménye a világ egyik vezető hírügynökségének tudósítója, Jérome Pugmire figyelmét is felkeltette. Az AP újságírója pedig terjedelmes cikket írt a csapatról, amelyet több hírportál – így kanadai, dél-afrikai, tajvani és amerikai oldal – is átvett, sőt a CNN sportrovatát jelentő SportiIlustrated.com és a Yahoo Sports is közölte. A cikk elsősorban a magyar válogatott két erősségére, a Liverpool játékosaira, Gulácsi Péterre és Németh Krisztiánra fókuszál, és azt boncolgatja, miként volt képes talpra állni a sokkot jelentő Honduras elleni 0–3 után. Az írás idézi Gulácsi Péter szavait, aki szerint mentálisan is sokat erősödött a társaság az elmúlt napokban, míg Németh Krisztián úgy nyilatkozott, hogy most sokkal szervezettebben játszik a csapat, mint a vb elején. A cikk szerint a Ghána elleni elődöntőben az a legnagyobb kérdés, hogy a mieink miként tudják megállítani a tornán már hat gólt szerző Dominic Adiyiahot. „Nagyon jó csapat, játékosaik gyorsak és erősek – hangzik Németh Krisztián válasza –, ám nekünk is vannak remek védőink, és alighanem a kontratámadásainkra építhetünk. Meglátjuk, hogyan dönt az edzőnk.”
A szerző azzal zárja cikkét, hogy miközben a magyar U20-as válogatott remekel a korosztályos vb-n, addig a felnőttcsapat simán kikapott 3–0-ra Portugáliában. Magyarország 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, írja Pugmire, és a várakozások magasak az új generációval szemben.

EGERVÁRI SÁNDOR: SENKIT SEM KELL MOTIVÁLNI

Egervári Sándor szerint a Ghána elleni elődöntő előtt a hiányzók – az eltiltását töltő Szekeres Adrián, Koman Vladimir és Takács Péter – pótlása okozza a legnagyobb fejtörést, olyannyira, hogy a szakvezető a hét végén még nem is találta meg a megoldást.  „Vasárnap délben ez még kissé korai kérdés. Rágódom a dolgon, több lehetséges megoldás körvonalazódik, és a mérkőzésig még van némi időm eldönteni, melyik lehet a legjobb" – mondta Egervári, aki hozzátette, az ösztönzéssel egyáltalán nincs gondja, a döntőbe kerülésnél nem kell nagyobb motiváció.„A döntőbe jutásért játszhatunk, a világ négy legjobbja közé kerültünk, és előfordulhat, hogy még nincs vége a történetnek. Mindenki nagyon akarja a sikert, arra tehát senkit sem kell figyelmeztetni, hogy koncentráljon a feladatára.”

HAJRÁ MAGYAROK! HOLNAP SZORÍTOK ÉRTETEK!

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 708. ×4 ütemű fekvőtámasz× + °ugrálókötelezés° + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.12. 21:37 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 darab megcsinálása, közte 45 másodperc pihenő, ugrálókötelezés: 4x800 ugrálás, mindösszesen 2 megállással, úszás: 400 hát + TEÁ, 400 gyors + TEÁ, 400 hát, 400 gyors = 1600 méter, szaunázás: 1 óra folyamatos szaunázás.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A napi adagomat, 4 ütemű fekvőtámasszal kezdtem. Most már egészen jól megy a gyakorlat. Aránylag kevésbé fáradok el az utolsó egy-két darabnál. A pihenők alatt is ki tudom magam pihenni. Szóval kezdek bele jönni, valószinű, hogy ezt is emelnem kell hamarosan, mármint a mennyiséget, amit meg kell csinálnom. Nem tudom miért, de hiányzott az ugrálókötelezés. Ez attól is lehet, hogy a múlt héten mindössze csak egyszer ugráltam. A mai 3200 ugrálás jól ment, csak az első és a második 800-ban álltam le egyszer-egyszer. A többi megállás nélkül ment. Jól meg is izzadtam, ami rám fért, mert a tegnapi megázásaim következtében folyik az orrom. Más egyéb bajom nincsen. köszönhető a Hp kezelésemnek. Az ugrálás után úsztam egyet. Az 1600 métert megbontottam, és igyekeztem a 400-kat meghjatani egy kicsit. Főleg a tenyérellenállás nélkülieket. Ezt is jó lendületesen teljesítettem, mert 26 percre végeztem. Úgy, hogy a 400-ak közben mindössze 20 másodpercet pihentem. Az úszás után már csak a szaunázás maradt hátra. Én indítottam el a szaunát és ezért voltam bent a helyiségben 1 órán keresztül. Nagyon jól esett az orr folyásomnak a meleg. Itt is izzadtam rendesen.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 75.

2009.10.11. 18:46 Gabbá

Labdarúgás

Tudták, hogyan törjék fel a védelmünket. A magyar válogatott tegnap késő este 3–0-ra kikapott Portugáliától világbajnoki selejtezőn Lisszabonban. Carlos Queiroz, a győztes csapat szövetségi kapitánya szerint sikerült sok hibára kényszeríteniük a mieinket, ami kulcsfontosságú volt. A duplázó Simao Sabrosa úgy vélte, a szélekről indított akciókkal fel tudták törni a tizenegy emberrel védekező magyarok védelmét. Bruno Alves pedig elárulta, csak a meccs után tudták meg, hogy mi lett a Dánia–Svédország mérkőzés eredménye. „Okosan játszva a képességeinknek megfelelő teljesítményt nyújtottunk. Taktikailag az volt a célunk, hogy több hibára késztessük a magyarokat, mint Budapesten. Nagyszerű meccsen vagyunk túl, a maratoni versenyfutás végén járunk, és jó helyzetben várhatjuk a folytatást" – értékelte a magyar válogatott elleni győzelmet Carlos Queiroz, aki hozzátette, bízik benne, hogy sikerült a maguk oldalára állítani az együttest kritizálókat. A szövetségi kapitány azt is elárulta, nem valószínű, hogy a megsérülő Cristiano Ronaldo pályára lép szerdán Málta ellen. „Nem hinném, hogy játszani fog. Beszéltem a csapat orvosával, aki azt mondta, hogy még további vizsgálatokra van szükség, de nem valószínű, hogy futballozhat szerdán" – mondta a szakember. Bár a portugál lapok már azt találgatják, hogy Queiroz alakulata kivel kerülhet szembe a pótselejtezőben, a szombati meccs egyik legjobbja, a duplázó Simao Sabrosa óvatosságra int. „Egyelőre nem szabad ünnepelnünk, de nagyon fontos, hogy most már a mi kezünkben van a sorsunk. A Málta elleni találkozóra készülünk. Nagyon fontos volt ez a siker, amelynek nagyon örülünk" – mondta Simao, aki csapata sikerének kulcsát is megosztotta hallgatóságával. „Tudtuk, hogy ellenfelünk védekező szellemben játszik. Ki kellett használnunk a megfelelő pillanatokat a támadásra. A magyarok tizenegy emberrel védekeztek, ám a széleken vezetett támadásokkal fel tudtuk törni a védelmüket" – fejtette ki a szélső. A dánok elleni mérkőzés után a mieink kapujába is betaláló, brazil születésű Liédson először szerepelt portugál közönség előtt új hazája válogatottjában. A támadó fantasztikusan érezte magát a meccsen. A védő Bruno Alves pedig elárulta, nem tudták a dán–svéd párharc kimenetelét a mieink elleni találkozó előtt: „Nem tudtuk, és nem is akartuk megtudni a dánok meccsének eredményét, amely pedig sorsdöntő volt a számunkra. Csak a magyarok elleni összecsapásra koncentráltunk."

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Dánia 9 6 3 16–4 +12  21
2. Portugália 9 4 4 1 13–5 +8  16
3. Svédország 9 4 3 2 9–4 +5  15
4. Magyarország 9 4 1 4 9–8 +1  13
5. Albánia 9 1 4 4 5–9 –4  7
6. Málta 9 1 8 0–22 –22  1

Hát erre mit lehet mondani. A dán-svédet néztem, mert érdekes, izgalmas, hajtóüs meccs volt. A mi meccsünket nem tudtam nézni, mert folyamatosan a portugáloknál volt a labda, mi pedig semmit se csináltunk, csak vagdostuk ki a labdát. Ennek ez az eredménye. Majd legközelebb több sikerükn lesz, ha lesz! Mindenesetre kedden szorítok a U-20-as fiúknak, hogy sikerüljön a döntőbe jutás Ghána ellen.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 707. ×4 ütemű fekvőtámasz× + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.11. 18:30 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 darab 4 ütemű megcsinálása, közötte 45 másodperces pihenőket tartottam, úszás: 800 gyors + TEÁ, 800 hát + TEÁ, ami 1600 méter, szaunázás: 1x25, 2x10 perc szaunázás, össszesen: 45 perc, közte 5-5 perc pihenő, lehűlés.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Mielőtt a mai napot leírnám, mindenképp meg kell említenem, a reggeli esetemet. Mivel esett az eső egész éjjel, ezért kimondottan esőálló ruházatot vettem fel, amikor dolgozni mentem. Viszont ezeken a ruhákon nincsen zseb. Eltekertem a céghez, és ott derült ki, hogy otthon hagytam a kulcscsomómat. Már a cégfelé tekerve is eláztam. Aztán haza a kulcsért, aztán megint vissza a céghez. Szóval kétszer mentem dolgozni ma és háromszor áztam el. Amikor beértem a céghez, már a bugyimon is folyt a víz. Sza...rá áztam. Így álltam neki, kissé késve az edzésnek. Szerencsémre a 4edzés/nap átlaghoz a héten már csak 3 edzés hiányzott. Ezt meg is tudtam csinálni. A 4 ütemű jól ment és mér nem volt olyan fáradt a lábaim, mint tegnap, a bicikli után. Az úszást lendületesen csináltam végig, és kb. 26 perc körül úsztam le az 1600 métert. A szaunázásban szerencsémre többen voltunk és így beszélgettünk, a tegnapi VB selejtezőről és a sportról. A végére viszont egyedül maradtam és ezért kissé nehéz volt, de azért kibírtam. A héten már csak 28-t edzettem, viszont mennyiségileg sokkal többet, mint a múlt héten. Ezt szeretném tovább vinni a következő hetekre.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 74.

2009.10.10. 16:00 Gabbá

Labdarúgás

Megkövetem az U20-as VB-n szereplő magyar csapatot. Amikor a csoportselejtező első mérkőzésén kikaptunk Honduras csapatától - eltemettem a csapatot. Aztán a következő két csoport mérkőzésen bebiztosították, hogy csoport elsőként jussunk tovább. Ez is már szép sikernek tűnt, hiszen eddig még a csoportból sem tudtunk soha továbblépni. A legjobb 16 között következett a cseh válogatott. Ők az esélyesebbek, és mi ki fogunk esni - ez volt a várható fejlemény. A fiúk aztán ránk cáfoltak azzal, hogy 11-kel, a 6. sorozatban verték a cseheket. Gulácsi nagyszerű védéseinek is hála.  Következett a spanyolokat kiverő olasz válogatott, a legjobb 8 között. Amelyik válogatott győz, az a legjobb 4 közé jut, egyenes kiesés miatt. Az olaszok Tényleg jóval esélyesebbek voltak, mint mi. Aztán a fiaink egy olyan első 15-20 percet produkáltak a mérkőzés elején, hogy az már tényleg látványos és eredményes volt. 1:0-ra vezettünk. Aztán az olaszok a 88. percben egyenlítettek, így aztán következett a 2x15 perces ráadás. Ami ezalatt történt az nem semmi. Először Németh Krisztiánt szöktették, aki nagyszerűen az olasz kapust is kicselezve berúgta a vezető gólunkat. A középkezdés utáni első támadásnál az olaszok ki is egyenlítettek. így már 2:2 lett az eredmény. Ekkor azt gondoltam, hogy innen aztán nem fog felállni a magyar csapat. De szerencsémre tévedtem. Az olaszoktól 3-t tőlünk 1 játékost állított ki a bíró. Ezért aztán az olaszok a végén már csak védekezni próbáltak, illetve, ha felmentek támadni, akkor nem értek vissza. Így adódott, hogy Németh Krisztiánt a 2. gólunkat megelőző kiugratást még egyszer megjátszották, és ő ismét berúgta. Innentől viszont már csak ki kellett védekezni - ez sikerült is. Így a legjobb 4 között vagyunk és Ghána lesz a döntőbe jutásért az ellenfelünk. Én már nem merek jósolni, hogy milyen eredmény lesz. Hiszen a válogatott már másodszor állt fel hátrányos helyzetből, és ez a morális tartás, ami van a csapatban, bár mekkora eredmény elérésére is képessé teszi a fiúkat. Szóval Megkövetem a fiúkat, és szorítok nekik, hogy szép eredményt érjenek el!

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 706. $egyéb$ + #kerékpározás# + ×4 ütemű fekvőtámasz×

2009.10.10. 15:45 Gabbá

Egyéb: reggeli vásárlás, zöldséges, gyógyszertár, hentes, nagy bevásárlás, besegítés az ebédfőzésbe, kerékpározás: Szentistvántelep - Szentendre - Leányfalu - Tahitótfalu - Dunabogdány - Visegrád - Lepence - Pilisszentlászló - Szentendre - Szentistvántelep, 55,93 kilométer 2 óra 00 perc 52 másodpercre, ami 27,7-es kilométer/ órás átlagnak felel meg, 4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 darab megcsinálása, közte 60 másodperc pihenő.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A hajnali bevásárlás (kenyér, kifli, tej stb.) vásárlása után,először is elbringáztam a zöldségehez, 15 kig krumpliért, meg egy kis zöldségért és gyümölcsért. Mivel már majdnem 8 óra volt, ezért eltekertem egy gyógyszertárba, hogy a mamának kiváltsak egy felírt gyógyszert. Amikor innen megjöttem, következett a hentes, a szokásos heti húsmennyiség vásárlásával. Aztán az egyik áruházláncban, szintén szokásos heti nagy bevásárlást csináltam meg utoljára. Költöttem egy csomó pénzt és szinte alig volt tele a biciklim eleje-hátulja. Amikor hazaértem, már csak a főzésbe kellett egy kicsit besegítenem azzal, hogy én voltam a kukta (vágd össze a hagymát, pucoljál zöldséget, keverjed meg a levest, stb.-stb.). Amikor ezzel végeztem, átöltöztem és kimentem egyet tekerni. Amióta a franciákat felhoztuk Szentendrére, azóta nem tekertem. Először egy hosszabbat szerettem volna tekerni (Esztergom-Dobogókő), de aztán erről letettem, mert éreztem, hogy ugyan erősek a lábaim, de hiányzik a tkerés belőlük. Nem biztos, hogy kibírtam volna az esztergomi kört. Ezért aztán Lepencénél, bementem az erdőbe, fel Szentlászlóra és onnan le Szentendrére. Nem volt hosszú a táv, de jól esett. Az emelkedőket is aránylag jól bírtam. Onnan derült ki, hogy jól döntöttem, hogy amikor a 4 üteműket elkezdtem csinálni, éreztem, hogy remegnek a lábaim. vagyis nincs bennük erő. Ezért is pihentem 1-1 percet közötte. Szóval ma elfárasztottam a lábaimat, holnap az erősítéssel a karjaimat fogom megdolgoztatni.

Szólj hozzá!

Címkék: egyéb kerékpározás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 73.

2009.10.09. 21:59 Gabbá

Kézilabda

Egy kis hazai hírek, a szívemnek kedves városomból. A címvédő győriek már a félidőben hat góllal vezettek, végül 28–24-re nyertek a Loki ellen. Debrecenben sem botlott meg az ETO. A címvédő győriek 11–17-es félidő után 28–24-re nyertek idegenben a Debrecen ellen a női kézilabda NB I 6. fordulójának rangadóján. Az ETO így hibátlan teljesítménnyel – jobb gólkülönbséggel megelőzve a szintén százszázalékos Békéscsabát – vezeti a tabellát. Egyik csapat sem várhatta kedvező előjelekkel a DVSC-Aquaticum–Győri Audi ETO KC mérkőzést a női kézilabda NB I hatodik fordulójában: a már meglévő sérültek mellett az utolsó pillanatokban mindkét csapatból kiesett még egy-egy játékos. A házigazda Debrecennél Borbás Rita a csütörtöki edzés legvégén ütközött Szabó Valériával, és bevizesedett a térde, míg a győrieknél Deáki Dóra a felnőttmeccset megelőző juniortalálkozón szenvedett bokasérülést – ő hiányzott talán kevésbé. Pedig a Debrecen kezdte jobban a rangadót, főleg Triffa Ágnes bravúrjainak (amelyekből vagy ötöt bemutatott az első tíz percben) valamint a kissé képlékeny győri védekezésnek köszönhetően, és ha nincs Vérten Orsolya, aki az első hat vendégtalálatból ötöt vállalt, hamar hatalmas előnybe kerülhetett volna a Loki. Így is két-három góllal vezetett a DVSC, egészen addig, amíg Konkoly Csaba be nem hozta a kisebb műtét után első meccsét játszó Tomori Zsuzsannát és nem stabilizálta a védekezést. A 10. percben még 8–5, öt perccel később már 8–8 volt az állás, és miközben szép lassan mindenki lendületbe jött győri oldalon, a hazaiaknál a fantáziátlan támadójáték szellős védekezéssel párosult, így 17–11-es vendégvezetéssel fordultak a csapatok. A második játékrészre összeszedte magát a Debrecen, ám hiába védekeztek egy fokkal jobban, támadásban épp eleget hibáztak ahhoz, hogy ne tudjanak két gólnál közelebb zárkózni. A győrieknél ellenben mindig akadt valaki, aki egy bravúros megmozdulással továbblökte a csapat szekerét, hol a bátor Vérten, hol a heteseket biztos kézzel értékesítő Kovacsics Anikó, hol a szélről pontosan lövő Katerina Mraviková. A Győr végül 28–24-re nyert, és továbbra is veretlen a bajnokságban, míg a DVSC a Békéscsaba elleni kudarc után második vereségét szenvedte el.

 AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 6 6 - - 204-140 +64  12
2. Békéscsabai ENK SE 6 6 - - 177-133 +44  12
3. DVSC-Aquaticum 6 4 - 2 187-157 +30  8
4. Váci NKSE 5 3 - 2 148-131 +17  6
5. Alcoa Fehérvár KC 5 3 - 2 138-130 +8  6
6. Siófok KC 6 3 - 3 158-178 -20  6
7. FTC 5 2 - 3 161-150 +11  4
8. Hódmezővásárhelyi NKC  5 2 - 3 150-161 -11  4
9. Dunaújvárosi NKKSE 6 2 - 4 181-194 -13  4
10. Hunnia KSK 5 1 - 4 130-159 -29  2
11. Veszprém Beton KC 5 1 - 4 122-165 -43  2
12. Kiskunhalas NKSE 6 - - 6 125-183 -58  0

 

Csak így tovább a bajnokságban és a BL-ben is! HAJRÁ GYŐR!

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 705. /futás/ + [evezés] + ×4 ütemű fekvőtámasz× + {erősítés} + ¤szaunázás¤ + (úszás)

2009.10.09. 21:48 Gabbá

Futás: 10 kilométer lefutása 48 perc 20 másodpercre, ami 4:50-es ezreket jelent, evezés: 45 percen belül 3000 húzás teljesítése az evezősergométeren, 4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 darab 4 ütemű megcsinálása, közte 45 másodperc pihenő, erősítés: 200 húzás (végig eggyel nagyobb súllyal csináltam a húzásokat), 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 200 húzás, 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés a római padon, szaunázás: 2x20 perc szaunázás, közte 5 perc lehűlés, úszás: 500 mell, 500 hát és 500 gyors leúszása, folyamatosan.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Futással kezdtem a szokásos pénteki nagy edzéssorozatomat. 10 kilométert futottam egy szabályos atlétikai pálya külső kerítésénél. Az első 5 kilométeren hajszál pontosan 5 perces 1000-ket teljesítettem. Utána kezdtem belelendülni, hiszen a végére már az összes eredményem 4:50-es kilométerek lettek. Vagyis az utolsó 5 kilcsin, 4:40 körüli 1000-ket bírtam futni. Szóval, jó lendületes futás volt és még nagyon el sem fáradtam. Az ergométeres evezésen is emeltem a mennyiségen. Eddig mindig 2000-t húztam különböző idők alatt. Most megemeltem a húzás mennyiségét és ezáltal az időt is. 3000-t húztam a gépen. Jó volt, lendületes volt, csak a lábmunka nem volt igazán kidolgozva. A 4 ütemű fekvőknél éreztem, hogy eddig főleg a lábaimmal dolgoztam. A 20-ak végén már remegtek és fájdalmasan zsibbadtak a combizmaim. Ennek ellenére megcsináltam. Az erősítésnél nem emeltem semmit se, hiszen egy edzéssorozaton belül minden nem lehet megemelni, mert abba bele is halnék. Végig jó erőben éreztem magam és a szokásos 45 perc körüli idővel le is tudtam az összes gyakorlatot. Már csak a levezető, lazító rész maradt hátra, szaunázás és úszás formájában. A szaunázásnál sajnos valaki a kövek közé ejtett valami műanyagot, mert amikor igazáb bemelegedett a helyiség, akkor elkezdett füstölni a lávakő. Szerencsénkre nem tartott sokáig és kinyitottuk az ajtót, hogy kimenjen a rossz levegő. Ennek ellenére simán bírtam a 20 perceket. Az úszást lazán, egy forma iramban teljesítettem. A nap végére kissé elfáradtam, ezt mások vették észre  rajtam, hogy nem vagyok olyan hangulatban, mint szoktam lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés futás erősítés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 72.

2009.10.08. 19:24 Gabbá

Vívás

Egy tus döntött a harmadik hely sorsáról az oroszok elleni helyosztón: Szilágyi jól koncentrált a végén. Bronzérmes a férfi kardcsapat, a magyar válogatott a törökországi vívó-világbajnokság csütörtöki férfi kard csapatversenyében.A Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász négyes a helyosztón az orosz alakulat ellen nyert, mégpedig 45:44-re. Az idén Európa-bajnoki negyedik magyar együttes, amely háromnegyed részben meggyezik a vb-címvédő kvartettel – Nemcsik Zsolt helyén most Iliász Nikolász szerepelt –, a dél-koreaiak és a fehéroroszok legyőzése után az elődöntőben kikapott a románoktól, így vívhatott a harmadik helyért. A helyosztón ugyancsak megfiatalított orosz csapat állt a pást másik végében, így egyenlő esélyekkel kezdődhetett az összecsapás. Ezúttal Decsi parádézott, mindhárom asszóját magabiztosan nyerte meg, plusz nyolcas mutatóval zárt. Lontay kétszer nyert, egyszer kikapott, összességében eggyel több tust adott, mint amennyit kapott. Az utolsó mérkőzésig remeklő Szilágyinak viszont ezúttal nem igazán ment, mindhárom asszóját elvesztette (-8), de még ez is belefért.Utolsóként 40-34-es állásnál ment fel a pástra, ellenfele, Resetnyikov azonban fokozatosan ledolgozta az oroszok hátrányát, sőt, 43-41-re el is ment. Szilágyi innen jött vissza, 44-43-ra, majd egy akcióját elvették, ezzel 44-44-lett, a következőt azonban már - hosszas videózás után - a vezetőbíró megadta. A döntőt Románia nyerte, miután 45–44-es sikert aratott Olaszország ellen.

 

Megszorongatták a világ- és olimpiai bajnokot Boczkóék, de nyerni nem sikerült a franciák ellen. Ezüstérmes a párbajtőrcsapat Antalyában. Ezüstérmet szerzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott az antalyai vívó-világbajnokságon. Boczkó Gáborék ugyan megszorongatták a franciákat, de 45:41-re elbukták a döntőt. Boczkó Gáboré volt az első asszó, és a magyar vívó koncentráltan lépett a pástra, 4:3-as előnyt szerzett. Imre Géza idegesen kezdett, ám az első perc után megtalálta az ütemet, és egálra hozta az asszóját Gauthier Grumier ellen. Rédli Andrásnak nem volt könnyű dolga, ugyanis az olimpiai bajnok Jérome Jeannet ellen kellett kezdenie, fiatal vívónk azonban nem ijedt meg ellenfelétől, aki csak egy találatot hozott rajta. A második kört Imre és Robeiri kezdte, végül a francia jött ki jobban a nagy rohanásból, ám fej-fej mellett volt a két csapat, Boczkó egyenlőnél (22:22) adta át a helyét Rédlinek. Grumier vezetésével először húzott el négy találattal a francia csapat, sőt, a frissen beálló Jean-Michel Lucenay is jól kezdett Imre Géza ellen (27:33), de a rutinos vívó végül egyet faragott a hátrányon. Rédli találattal kezdett Robieri ellen, ám a francia lehetett türelmesebb, így Boczkó rendkívül nehéz helyzetben, 34:38-nál lépett pástra az utolsó asszó előtt. A magyar csapat döntőbeli legjobbja – miközben az időhiánnyal is küzdött – nem tudott közelebb kerülni Grumier-hez, így a magyar párbajtőr-válogatott ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. A harmadik helyet a lengyel válogatott szerezte meg, miután ráadástussal megverte a németet.  „Úgy érzem, kicsit megszeppent franciákkal vívtunk, volt esélyünk - mondta Boczkó Gábor. - Csak hát az ezüstnél van egy fényesebb érem, ott volt az asztalon, és azt most a franciák kaparintották meg."  „Erős francia csapattól kaptunk ki, amelyet többek között akkor verhettünk volna meg, ha például én jobban vívok - nyilatkozta önkritikusan Rédli Andárs. - Remélem, holnap már szép lesz ez az ezüst, ma még nem az." „Volt esélyünk - állította határozottan Imre Géza. - Én magamban keresem, hogy miben nyújthattam volna többet. Talán nem voltam eléggé dinamikus, nem tudtam elég tust adni. Nem fizikailag fáradtam el, hanem fejben voltam tompább. A nap során akadt olyan pillanat, amikor aláírtam volna az ezüstöt, de egy elvesztett döntő után mégsem tudok teljes szívből örülni."

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 704. ×4 ütemű fekvőtámasz× + °ugrálókötelezés° + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.08. 19:07 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 darab 4 ütemű megcsinálása, közte 45 másodperc pihenő, ugrálókötelezés: 4x800 ugrálás, mindössze 5 megállással, futás: 4x30 kör futása a medence körül minkét irányba, 49 percre, a 120 kör, az 9 kilométernek felel meg, úszás: 500 gyors + TEÁ, 500 mell + TEÁ, 500 hát + TEÁ, ami 1500 méter, 27 percen belül, szaunázás: 1 óra folyamatos szaunázás, én indítottam el a fűtést.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Tegnap a 4 üteművel fejeztem be a mozgást, ma ezzel kezdtem el az edzéssorozatomat. A 45 másodperces pihenők úgy tűnik elviselhető számomra. A lábaim ezt a terhelést bírják. A 80 darab 4 ütemű fekvőtámasz után következett az ugrálókötelezés. Itt is emeltem a mennyiséget, vagyis az eddigi maximálisan 3000 ugrálást felváltottam 3200 ugrálásra. Ezt 4x800-as ugrálással oldaottam meg. Összesen 5x kellett leállnom. Az elsőben egyszer sem, a másodikban 1x, míg a harmadik és a negyedik sorozatban 2x-2x álltam le, illetve akadtam bele a kötélbe. Az ugrálás után jött a futás. Ezt meghajtottam, annyira, hogy 5:26 körüli kilométereket futottam. Nagyon jól ment, bár az elején nehezen hoztam a kívánt sebességet. Aztán egyszer csak elkezdtem tempót futni és egyre gyorsabban futottam. A végén a tervezett 50 percen is javítottam 1 percet. A medencénél nagyon párás a levegő, ezért aztán nagyon megizzadtam. A trikómból csavartam is a vizet. Az úszás kimondottan jó volt, hiszen a víz kellemesen hűvös volt. Az 1500 métert 27 percen belül úsztam. A gyors 8 perc körüli volt, a mell a szokásos 10 perc és a hát 9 perces volt. Aránylag jó tempóban úsztam végig az egészet. A szaunázás maradt a végére. 1 órát voltam bent, de én kapcsoltam be a kályhát. Ez első 20 perc után kezdtem el izzadni. Ez aztán 40 perceig így folytatódott. Kellemesen el is fáradtam. A futás eredményének nagyon örülök, a 4 ütemű is jó volt, az úszással is elégedett vagyok. Nagyon jól ment a mai nap.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 71.

2009.10.07. 17:45 Gabbá

Labdarúgás

U20-as vb: Balajti speciális tizenegyes taktikája most is bejött. Ahogy arról beszámoltunk, a magyar U20-as labdarúgó-válogatott 2–2 után tizenegyesekkel bizonyult jobbnak Csehországnál, és bejutott a világbajnokság negyeddöntőjébe. A meccs egyik hőse Balajti Ádám volt, aki kiélezett helyzetben értékesítette a tizenegyesét a hatodik körben. Bár egy körrel korábban Németh Krisztián is a negyeddöntőbe lőhette volna a csapatot, az AEK csatára hibázott, de mivel Gulácsi Péter hárította Rezník tizenegyesét, így a hatodik körben a diósgyőri Balajti Ádámon volt a sor, hogy egy jól elvégzett rúgással továbbjuttassa a magyar együttest. „Egyáltalán nem vagyok izgulós, nem aggódtam, tudtam, hogy nem lesz itt probléma” – jelezte a lefújás után jókedvűen Balajti, hogy higgadtságért nem kell a szomszédba mennie. „Speciális taktikám van, amely segítségével tízből kilencszer el tudom érni, hogy a kapus elugorjon a másik oldalra, és most is ezt alkalmaztam. Amikor leteszem a labdát, odanézek, ahová rúgom, és amikor nekifutok, jó erős pillantással átnézek a másik sarokba, és mivel a kapusok általában a szemem figyelik, az esetek nagy részében elugranak. Ez annyira be szokott jönni, hogy még csak nem is kell jól rúgnom a tizenegyest” – világította meg rúgásának hátterét a DVTK labdarúgója, majd gyorsan elnézést kért, és a vizesblokk felé vette az útját.Az ok prózai: Balajtit kisorsolták a doppingvizsgálatra, és több liter vizet itattak meg a magyar támadóval.

Gulácsinál minden tizenegyes külön történet. Balajti Ádám értékesített tizenegyese után kezdetét vette a fieszta, fantasztikus hangulatban ünnepeltek a játékosok és a szakmai stáb tagjai az alexandriai stadionban, és nem sokkal később végtelenül elcsigázott, de nagyon boldog magyar labdarúgók kerültek elő az öltözőből. „Ha mind az ötöt megfogom, az már feltűnő lett volna..." – adott választ hatalmas vigyorral a csehek elleni meccs hőse, a három tizenegyest hárító kapus, Gulácsi Péter a „Miért nem fogtad meg mind az öt cseh tizenegyest?" kérdésre. „Nincsen állandó szisztémám, minden egyes tizenegyes külön történet, de nem árulom el, hogy miért vetődtem erre vagy arra. Legyen elég annyi, hogy megvannak a saját trükkjeim" – mondta a kapus immár civilben, hatalmas élménnyel a háta mögött.A meccs után egyébként egyértelműen Gulácsi volt a középpontban, az újságírók közül őt faggatták a legtöbben, még a cseh újságírók is rá voltak kíváncsiak. (Ennek ellenére kellemetlen, hogy a FIFA hivatalos honlapján „Gulasci"-ként emlegetik tizenegyesölő kapusunkat...) A találkozót követő sajtótájékoztatón az egyik magyar újságíró, Szilágyi László megkérdezte a meccs közben a lelátóra száműzött cseh szövetségi edzőt, Jakub Dovalilt, hogy tudták-e a meccs előtt, milyen kapus Gulácsi Péter. „Természetesen tudtuk, hogy remek játékos, tavaly az Európa-bajnokságon is szerepelt, és képet kaphattunk arról, hogy mire képes, nagyszerű teljesítményt nyújtott akkor, és most is. Hat tizenegyesből hármat megfogott, ez ötven százalékos, imponáló mutató!" – mondta sportszerűen a magyar kapusról a cseh szakvezető.

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 703. $egyéb$ + ×4 ütemű fekvőtámasz×

2009.10.07. 17:37 Gabbá

Egyéb: reggeli bevásárlás, körzeti orvosnál recept felírása, gyógyszertárban kiváltás, zöldéseges, órás, és egy kisebb bevásárlás, 4 ütemű fekvőtámasz: 4x20 4 ütemű megcsinálása közte 45 másodperc pihenő.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Reggel a szokásos bevásárlást csináltam meg (kenyér, tej, kifli). Utána elmentem a házi orvoshoz gyógyszert felíratni az anyósomnak, majd onnan azonnal átmentem a gyógyszertárba kiváltani. Aztán következett egy hosszabb túrám, ahol először megcsináltam a bevásárlást, majd a zöldségest, illetve a Corában bementem a gyógyszertárba egy tapaszért. Ezután az órás volt már csak hátra. Majd innen hazatekertem. Nem mozogtam sokat, de sokat vártam és gyalogoltam. Összesen bő 2 óra alatt megcsináltam ezeket az egyéb kategóriába tartozó dolgokat. Amikor hazaértem, besegítettem egy kicsit a főzésbe (kelképoszta főzelék, meg gulyás leves). Én voltam a kukta. Amikor ezzel végeztem akkor megcsináltam a 4x20-as 4 ütemű fekvőtámasz sorozatot. Az egyes sorozatok között nem tudom tartani a 30 másodperces pihenőket, mert egyszerűen a végére nagyon megfájdulnak a combizmaim. Ezért emeltem meg a pihenőidőket 45 másodpercre. Holnap is ennyit fogok pihenni az egyes sorozatok között. Aztán, ha jól megy már, akkor lehet a pihenőidővel is játszani, csökkenteni.

Szólj hozzá!

Címkék: egyéb 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 70.

2009.10.06. 18:53 Gabbá

Olimpia

NOB, Az elnök szerint, ha az anyagiakon múlt volna, akkor Chicago rendezné a 2016-os olimpiát. Rogge: Nem a pénz játszotta a főszerepet. Jacques Rogge szerint Rio de Janeiro sikere a bizonyíték rá, hogy nem a pénz motiválta a szavazásra jogosultakat a 2016-os nyári olimpia rendezési jogának eldöntésekor. A NOB elnöke a szervezet 121. közgyűlésén azt is elmondta Koppenhágában, hogy ha csak az anyagiakat nézték volna, akkor Chicago lett volna a befutó. „Egyértelmű, hogy a NOB nem a nagy pénzre szavazott – mondta Rogge a dán fővárosban. – Ha így lett volna, akkor Chicago nyerte volna el a rendezés jogát.” Mint ismert, a nagy esélyesnek kikiáltott amerikai város már az első körben kiesett a pénteki szavazáson, pedig az utolsó prezentáción maga Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is megjelent. Ennek ellenére csak 18 szavazatot kapott a 94-ből a Michigan-tó partján fekvő metropolisz. Ezt követően Tokió mondhatott le a rendezésről, a szavazás harmadik körében pedig Rio de Janeiro 66:32 arányban „legyőzte” Madridot. Rogge szerint nem az anyagiakon múlt a nyertes kiválasztása, ám ez nem jelenti azt, hogy veszteséges olimpiára számítanak. „Várjuk ki a végét!” – zárta le a témát a belga sportdiplomata. A háromnapos kongresszuson 66 javaslatot fogadtak el. A NOB az egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy a jövőben minél inkább kiaknázzák a digitális médiában rejlő lehetőségeket, amivel a fiatalok figyelmét is a sport felé lehetne fordítani.
A nemzetközi bizottság szorgalmazta a közvetítési jogok felülvizsgálatát, a tradicionális tv-állomások mellett egyre nagyobb részt akarnak adni az online médiának és a mobilszolgáltatóknak, mivel ezek hatalmas, ma még nagyrészt kihasználatlan lehetőségeket jelentenek. „Még közel sem tartunk ott, ahol szeretnénk” – mondta ezzel kapcsolatban Rogge.  A másik központi kérdés az ifjúság helyzete. A NOB szeretné elérni, hogy a kormányok több pénzt fordítsanak a sportra, a létesítmények fejlesztésére, és arra, hogy rábírják a fiatalokat a minél több mozgásra. Egy másik olimpiai hír!

A riói olimpia szervezőbizottsága éles hangú jegyzékben utasította vissza Isiharo Sintaro tokiói kormányzó vádjait, miszerint a brazil város "sötét politikai üzelmeknek" köszönhetően nyerte el pénteken a 2016-os ötkarikás játékok rendezésének jogát. A magyar idő szerint hétfőn hajnalban kelt kommünikében a brazilok hangsúlyozták, hogy az efféle kijelentések "nem elegánsak", légből kapottak és ellenkeznek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alapelveivel. A dél-amerikaiak egyben közölték, hogy az ügyben panaszt tesznek a NOB-nál. A tokiói kormányzó többek között azt mondta vasárnapi sajtókonferenciáján, hogy Rio de Janeiro egy olyan "intenzív politikai mozgalom" segítségével nyert, amelyről kívülről semmit sem tudni. Isihara "Afrika népének tett vakmerő ígéreteket" rótt fel a brazil államfőnek, Luiz Inácio Lula da Silvának, s bírálta Nicolas Sarkozy francia elnököt is, aki szerinte annak fejében ígért támogatást Riónak, hogy Brazília francia gyártmányú harci repülőgépeket vásárol Párizstól. Isihara Sintaro azt is hangoztatta, hogy a japán főváros prezentációja "messze a legjobb volt a vetélytársakéhoz viszonyítva". A pénteki NOB-szavazáson Chicago és Tokió kiesését követően Madrid és Rio között dőlt el a verseny, utóbbi javára, így 2016-ban a brazil város rendezhet olimpiát - első dél-amerikai helyszínként.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 702. {erősítés} + ×4 ütemű fekvőtámasz× + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.06. 18:43 Gabbá

Erősítés: 200 húzás (ma is végig emelt súllyal csinltam a húzást), 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés  jobbra-balra kifordulva a római padon, 200 húzás, 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés, 200 húzás, 4 ütemű  fekvőtámasz: 4x20 fekvőtámasz, közte 30" pihenő, futás: 4x30 kör futás a medence körül mindkét irányba, a 120 kör 9 kilométernek felel meg, úszás: 500 hát + TEÁ, 500 mell + TEÁ, 500 gyors + TEÁ, 1500 méter összesen, szaunázás: 2x20 perc közte 5 perc lehűlés,

Megjegyzés, vélemény, élmény: A vasárnapi ígéretemet megtartva emeltem a mennyiséget az edzéseken. Az erősítésnél azzal, hogy végig emelt súllyal csináltam a húzást. Ezt ugyan a múlt héten egyszer már végig csináltam, de nem voltam benne biztos, hogy valóban megtudom csinálni az edzéseken, sorozatban. Jó ütemben is mentek a gyakorlatok, a húzások is. a 4 ütemű fekvőtámaszokat aránylag rövid idő alatt csináltam végig, bár a 30 másodperc pihenő kissé rövidnek bizonyult a vége felé. Ezért a futás első pár körében nehezen lendültem bele a tempójába. Aztán egyre jobban ment a futás. Végül 54 perccel fejeztem a 9 kilométert, ami 6 perces ezreket jelent. Jó volt a tempó, főleg a vége felé. Átöltöztem és következett az úszás. 1500 métert egyenletes tempóban úsztam végig. Itt már kezdtem érezni, hogy kissé elfáradtam, mert éreztem a vállaimat. Nem fájtak, de azt éreztem, hogy vannak vállaim. Az úszás idejét nem figyeltem. A szaunázás maradt utoljára. A 2x20 percet simán és könnyedén viseltem, mert szerencsémre voltak mások is a helyiségben és velük beszélgettem. Ma egy kicsivel kevesebb edzésem volt, de mennyiségileg többet edzettem, mint a múlt héten.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás erősítés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 69.

2009.10.05. 22:00 Gabbá

Kerékpár

Ismét volt csapatából, az Asztanából erősít a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong új kerékpárosklubja, a RadioShack. Az amerikai Chris Horner, a honfitárs Armstrong eddigi segítője a The Oregonian című lapnak elmondta: kétéves szerződést kötött a most létrehozott istállóval. A 37 esztendős, háromszoros országos bajnok Horner számára a 2009-es szezon valóságos sorscsapás volt: nem kevesebb, mint négy viadalon szenvedett csonttöréssel járó sérülést. Armstrong - miután nyáron bejelentette, hogy elhagyja az Asztanát - magával vitte Levi Leipheimert, Andreas Klödent, az igazgató Johan Bruyneelt és most Hornert. Nagyon erős lesz az új csapat, a RadioShack. Ezek a bringások, akiket Amstrong átcsábított, mind, egytől egyig az ő zongoracipelői voltak az Astanánál és nem Contadoré. Szóval, ha megkapják a licenszet, akkor Lance komolyan foglalkozhat az esetleges újabb Tour győzelmével. Még egy-két fiatal, ifjú titán és kész egy újabb Amtsrongot kiszolgáló, de egyenként is tehetséges nagyon erős csapat. Ezek az emberek akiknek azért nevük van már a profi bringás világban nem kevés léért válallják, hogy zongoracipelők legyenek az új istállóban. Elfogadnám azt a pénzt, amit kapnak, hogy vízhordók, irammenők legyenek csak azért, hogíy Amstrong nyerjen. Ezek a kerekesek egy kisebb csapatnál első számú emberek lennének. De nekik ezt megéri csinálni, ők döntöttek és ezért izgalmasabb lehet a jövő évi kerekes szezon is.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 701. ×4 ütemű fekvőtámasz× + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.05. 21:50 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x20-as sorozatot nyomtam le, közte 30" pihenővel, futás: 4x20 kör futás a medence körül mindkét irányba, ami 6 kilométert jelent, úszás: 1500 hát + TEÁ, szaunázás: 1 óra folyamatos szaunázás.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A múlt heti edzés csúcsomat nem akarom egy darabig megdönteni. Inkább most a mennyiségek emelésére szeretnék koncentrálni, mintsem az edzések számának növelésére. Ezért emeltem a 4 ütemű gyakorlatnál is 80 darabra a mennyiséget. El is fáradtam főleg azért, mert a 30 másodperc nagyon kevés a lábaim regenerálódásának. De azért megcsináltam. Sajnos a futásnál nem tudtam emelni a kilométert, mert az egyik kollégám meg szakított a futásban és ezért a szokásos 6 kilométernél abba kellett hagynom, hogyha a többit is szerettem volna megcsinálni. Ezért csak 6 kilométer lett, ráadásul nem is ment annyira jó iramban, mint szerettem volna. De ennek ellenére 36 percre sikerült teljesítenem, persze a megállás perceit levontam az időmből. Az úszásnál emeltem a szokásos 1000 méter helyett 500-al többet úsztam. Aránylag lendületes volt s hát úszásom. Utoljára maradt a szaunázás. 1 órát folyamatosan bent voltam a helyiségben, de én indítottam el a kályhát. 20 perc után már egészen meleg volt bent, és kezdtem izzadni. Jó volt a mai napom, nem hajtottam túl magam, de egy kicsivel többet csináltam, mint a múlt héten, amikor is hétfőn már 5 edzést tudtam magam mögött.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 68.

2009.10.04. 19:02 Gabbá

Innen - onnan

Egy szomrú hír kivánkozik legelsőnek. Hosszú, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Kolczonay Ernő, a magyar vívósport kiemelkedő alakja. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint a sportember májbeteg volt, átültetésre várt.

A Honduras elleni, háromgólos vereség után voltak, akik temették a magyar U20-as labdarúgó-válogatottat (én is!!), de a fiatalok talpra álltak, és Dél-Afrika, valamint az Egyesült Arab Emírségek legyőzésével csoportelsőként jutottak a 16 közé. Az utolsó meccsen Németh Krisztián okos gurításával és Koman Vladimir szép góljával nyertek a fiatalok 2-0-ra, és ezzel első magyar csapatként élték túl a csoporkört. Kedden jöhet a csehek, vagy a brazilok elleni nyolcaddöntő, remélhetőleg újabb magyar gólokkal.

A Ferencváros kikapott a csoportelsőségről döntő vasárnapi mérkőzésen a dán Köbenhavntól a nőikézilabda Bajnokok Ligája 16-os főtáblájáért zajló ungvári tornán, így az EHF-kupában folytathatja szereplését a nemzetközi porondon.

női BL, a 16 közé jutásért, 3. csoport (Ungvár), 3. forduló: FC Köbenhavn (dán) - FTC-RightPhone  31-20 (16-10) A nap másik meccsén: HC Szmart (ukrán) - Brühl (svájci) 30-21 (19-9)

A csoport végeredménye:
1. FC Köbenhavn 6 pont
------------------------------
2. FTC 4
3. Szmart 2
4. Brühl 0

A csoportból az első helyezett - azaz a Köbenhavn - jutott a 16 közé, amelynek tagja már az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC. A többiek, köztük az FTC átkerülnek az EHF-kupába, a 32 közé.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 700. {erősítés} + ×4 ütemű fekvőtámasz× + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.04. 18:47 Gabbá

Erősítés: 200 húzás (végig, mind az ötnél, eggyel nagyobb súllyal csináltam a húzást), 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon (400 db), 200 húzás, 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés, 200 húzás, 4 ütemű fekvőtámasz: az immár szokásos 3x20 darabot csináltam meg, úszás: 1500 gyors + TEÁ, szaunázás: 2x20 perc szaunázás, közte 5 perc pihenő.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Ma jeles napom van, hiszen ez a mai bejegyzés a 700. Ami gombócból is sok. E kerek szám azt jelenti számomra, hogy lassan elérem a 2 évet blogírásban, illetve edzésekben. Szóval szép kerek számú beírást értem ma el. Erősítéssel kezdtem. Most jutottam el odáig, hogy mind az öt húzást eggyel nagyobb súllyal csináltam végig. Egyébként a többi gyakorlat lendületesen, jó iramban tudtam végig csinálni. Az az érzésem, hogy kezd a szervezetem hozzászokni ehhez a terheléshez. Valószinű, hogy emelnem kell a mennyiséget. A 4 ütemű fekvőtámasz következett. A szokásos 3x20 darabot simán és aránylag könnyedén csináltam végig. Ezt is emelnem kell a jövő héten, mert kezdek hozzá szokni. Az úszásban 1500 métert úsztam tenyérellenállással. Kissé lendületesen hajtottam végig a távot. Utoljára maradt a szaunázás. A 2x20 percet jól bírtam, főleg úgy, hogy voltak a helyiségben és beszélgettünk. A mai nap egy kicsit ünneplősre sikerült, mert csak 4-t edzettem. Egyébként a héten egy másik ünnepem is van. A héten egy új csúcsot állítottam fel, 36-t edzettem, illetve mozogtam a héten.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás erősítés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 67.

2009.10.03. 18:04 Gabbá

Innen - onnan

Több mint három év után játszik egymással az Újpest és Ferencváros a Soproni Ligában. A mérkőzést egy kisebb verekedés előzte meg délután a Gellért térnél, a Szusza Ferenc-stadionban és annak környékén egyelőre nyugalom van. Kövesse élőben az eseményeket! Az Újpest FC, illetve a rendőrség minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedésekkel készült a Ferencváros elleni derbire. Kora délután a Gellért térnél verekedtek össze a két csapat szurkolói, a rendőrök gyorsan közbeléptek, ketten könnyebben megsérültek.

Czink Melinda második győzelmével feljutott szombaton a 4,5 millió dollár összdíjazású pekingi tenisztorna főtáblájára, ahol az alanyi jogon részt vevő Szávay Ágnes ukrán ellenféllel kezd. A világranglistán 38. Czink a dél-afrikai Natalie Grandin után a kazah Galina Voszkobojevát búcsúztatta, így tagja lett a 64 tagú elitmezőnynek. A magyar játékos a nap folyamán a párosok között is pályára lép: a lengyel Urszula Radwanskával az oldalán találkozik a Jen, Cseng (Yan, Zheng) hazai duóval. A viadal honlapja szerint a két éve a kínai fővárosban diadalmaskodó Szávay Ágnes (45. a világranglistán) magyar idő szerint a délutáni órákban az ukrán Aljona Bondarenkóval (36.) száll szembe a nyitókörben, aki ellen 2-1-re vezet kettejük külön párharcában.

A kardozó Nagy Orsolya bejutott az elődöntőbe, ezzel már biztos érmes a törökországi vívó-világbajnokság szombati versenynapján. Nagy a 16 között folytatta magabiztos vívását, a világranglista 5. helyezettje, Ilaria Bianco ellen hátrányból fordítva győzött két tussal. A felénél még az olasznál volt az előny 8:6-tal, az egyperces szünet után azonban a magyar kardozó több egylámpás találattal jelentősen javított a helyzetén, olyannyira, hogy percek alatt 14:10-re elhúzott. A vége izgalmasan alakult, Bianco 13-ig felzárkózott, de akkor megint jött egy tiszta magyar tus, ezzel Nagy máris a legjobb nyolc között volt. A negyeddöntőben a ranglistán harmadik orosz Szofija Velikaja várt rá, az elején túlságosan is „türelmesen", Nagy ugyanis 8:1-re meglépett. A pihenőt követően az orosz váltott, új akciókkal próbálkozott, ennek eredményeként 10:7-re felzárkózott. Aztán Nagy megint egylámpás találatokat ért el, s hamarosan már 15:9 állt az eredményjelzőn. A kétszeres Eb-bronzérmes magyar a döntőbe jutásért az esti programban, magyar idő szerint 16.45-től Olga Harlannal csap össze. Az ukrán kardozó tavaly csapatban olimpiai bajnok volt, a Nagy által a 32 között búcsúztatott Olga Zsovnirral együtt. Benkó Réka két szép győzelem után éppen Harlannal szemben bukott el a 16 között.   

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 699. "fűnyírás" + ×4 ütemű fekvőtámasz×

2009.10.03. 17:47 Gabbá

Fűnyírás: A tegnap előkészített telken fűnyírás, 5 órán keresztül, 4 ütemű fekvőtámasz: 3x20 darab 4 ütemű megcsinálása.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A nyagyobbik telken füvet nyírtam. Reggel kezdtem a nyírást. Kimentem a telekre, kivittem a benzint, meg minden egyebet, ami kell a nyíráshoz. Szerencsémre hűvös, hideg reggel volt ma és ezért nem volt melegem, nem izzadtam. ½8-kor álltam neki a nyírásnak. Folyamatosan nyírtam, csak akkor álltam le, amikor a damilt, vagy a benzint kellett pótolnom. Nem volt nagy a fű, a gaz, de ha télire így hagyom, akkor jövőre bizotsan korán kezdhetek el füvet nyírni. Így most már jöhet a tél, a fagy és a hó. ½1-kor fejeztem be a nyírást. Innen még haza sétáltam a fűnyíróval és az egyéb tartozékokkal. Utána lefürödtem és levezetésképpen megcsináltam a 3x20 darab 4 ütemű fekvőtámaszt. Edzés szempontjából nem sokat csináltam ma, viszont 5 órán keresztül forgattam derékból a fűkaszát, folyamatosan mozogtam, és még a végén is csináltam egy kis mozgásos gyakorlatot. Nem fáradtam el, bár a derekamat érzem. Kissé egyben van az ott lévő izomzat. De majd holnap kidolgozom.

Szólj hozzá!

Címkék: fűnyírás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 66.

2009.10.02. 22:09 Gabbá

Olimpia

Rio de Janeiro kapta meg a 2016-os nyári olimpia rendezési jogát - jelentette be Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. Ez lesz az első olimpia Dél-Amerikában. A korábban favoritnak tartott Chicago nagy meglepetésre már a szavazás első körében kiesett. A házigazdaságért ezúttal ötödször pályázó brazil város Madridot előzte meg a döntő voksoláson, amelyben 66:32-re győzött. A NOB-szavazás első körében Chicago, a másodikban pedig Tokió esett ki. A fogadóirodáknál  a legnagyobb esélyesnek tartott Chicago első körös búcsúja óriási meglepetésnek számított, hiszen a legtöbb elemző korábban azt jósolta, hogy Barack Obama erőteljes kampány- és lobbitevékenységének köszönhetően Atlanta után húsz évvel 2016-ban ismét az Egyesült Államokban lesznek a játékok. Chicago legnagyobb vetélytársának Rio de Janeirót tartották, elsősorban azért, mert a dél-amerikai kontinens korábban még sosem rendezhetett olimpiát. Habár a sportlétesítmények és a szállodák terén egyelőre Rio áll a legrosszabbul a négy város közül, a legtöbb pénzt is - 14,4 milliárd dollárt - a brazilok szánták az eseményre, a szervezők pedig prezentációjukban kiemelték, hogy azonnal megkezdik a tervek kivitelezését, ha számukra kedvező döntés születik. 2014-ben futballvébé is lesz Brazíliában. Amikor Jacques Rogge, a NOB elnöke kibontotta a győztes nevét tartalmazó borítékot, és bejelentette, hogy Rio lesz a rendező, közel 50 ezren ünnepeltek a Copacabanán, ahová több százezer embert várnak bulizni. A riói pályázat képviselői pénteken szenvedélyes hangú beszédeket tartottak, Luiz Inacio Lula da Silva brazil köztársasági elnök arra hívta fel a NOB tagjainak a figyelmét, hogy most változtathatnak az eddigi kiegyensúlyozatlanságon, és pótolhatják a hiányt azzal, hogy az olimpiák története során először a 400 millió lakosú dél-amerikai kontinensnek szavaznak bizalmat. "A világ tíz legerősebb gazdasága közül Brazília az egyedüli, amely még nem rendezhetett ötkarikás játékokat" - hangsúlyozta az államfő, aki arról is győzködte a jelenlévőket, a rossz közbiztonságról szóló hírek ellenére képesek biztonságos olimpiát rendezni. "Szent nap ez számomra" - mondta az elnök már az eredményhirdetés után. "Teljes szívünkkel arra készülünk, hogy olyan csodálatos olimpiát rendezzünk, amilyenben még nem volt része a világnak." A brazilok sikeréért sokat tett az élő legendának számító labdarúgó, Pelé is, aki elsősorban szintén a NOB-tagok igazságérzetére igyekezett hatni, amikor azt hangsúlyozta: Dél-Amerika megérdemel már egy olimpiát. "Nagyobb sikernek tartom a 2016-os olimpia rendezésének elnyerését, mintha egy labdarúgó-világbajnokságot nyertünk volna" -  sírta el magát a háromszoros futballvilágbajnok. A pénteki szavazás első körében Chicago kapta a legkevesebb szavazatot, a másodikban pedig Tokió esett ki, de mivel sem Madrid, sem Rio nem kapta meg a voksok több mint ötven százalékát, csak az utolsó forduló döntött. Madrid talpon maradása ugyancsak váratlan fejlemény volt, hiszen előzetesen a spanyol fővárosnak adták a legkisebb esélyt, elsősorban azért, mert 2012-ben is európai város, London lesz a házigazda.  A tekintélyes William Hill fogadóirodánál például 17-szeres nyereményt ért volna Madrid győzelme, míg Chicago sikerére mindössze 1,8-szoros szorzóval lehetett fogadni, Rio diadala pedig a feltett tét 2,62-szorosát éri.

A szavazási fordulók eredményei

  1. kör  2. kör      3. kör
Rio de Janeiro        26 46 66
Madrid     28 29 32
Tokió   22 20 -
Chicago     18 - -

 

Szólj hozzá!

Nr. 698. ~kertészkedés~ + /futás/ + ×4 ütemű fekvőtámasz× + °ugrálókötelezés° + [evezés] + {erősítés} + ¤szaunázás¤ + (úszás)

2009.10.02. 22:05 Gabbá

Kertészkedés: A holnapi fűnyírásra előkészítettem a telket (nagyobbikat), kihúztam mindenféle terményt, száraz korót elégettem, 2 óráig tartott mire mindennel elkészültem, futás: 6 kilométer futás a labdarúgó pálya kerítésén kívül 31 percre, ami 5:10-es kilométereket jelent, 4 ütemű fekvőtámasz: 3x20 darab megcsinálása, ugrálókötelezés: 4x700 ugrálás sok megállással, evezés: 2000 lehúzás megcsinálása az evezős ergométeren 27 percre, erősítés: 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 200 felülés a római padon, 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 200 felülés jobbra-balra kifordulva (400 db) a római padon, 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 200 törzsemelés a római padon, 200 húzás, szaunázás: 2x20 perc szaunázás, közte 5 perc lehűlés, úszás: 1200 méter úszás össze-vissza (100 hát-100 mell-100 gyors; 200 hát-200 mell-200 gyors; 100 hát-100 mell-100 gyors).

Megjegyzés, vélemény, élmény: Korán reggel kimentem a telekre, hogy előkészüljek a holnapi fűnyírásra. Még ami a földben, földön volt azt begyűjtöttem, kihúztam és ami elszáradt a múltkori kihúzásaimból, azokat elégettem. Ez az egész 2 óra hosszáig tartott. Ez volt a bemelegítés a délutáni nagy edzéssorozatomra. Délután futással kezdtem. nem futottam nagy iramot, hanem inkább az egyenletességre figyeltem. 31 perc alatt futottam le a 6 kilométert, ami szerintem nem is olyan rossz, bár tudtam volna gyorsabban is futni. Ez 5:10-es 1000 métereet jelent átlagban. Jött a 4 ütemű fekvőtámasz. Kicsit érzem a a lábaimat a 3x20-as váltástól, de nem veszélyes. Az ugrálókötelezésnél vettem észre, hogy azért valószínűleg kissé fáradt vagyok már, mert nagyon sokat rontottam, leálltam, vagy beleakadtam a kötélbe. Ennek ellenére leugráltam a 4x700-t. Variálok a sorozatokkal, mert kiváncsi vagyok, hogy melyik megy a legjobban. Következett az evezés. 27 percre megcsináltam a 2000 lehúzást az ergométeren. A lábmunkát egy kicsit javítottam már, de még nem az igazi. Az erősítésnél már 4 lehúzásnál nagyobb súlyt alkalmaztam, amit most este érzek is a vállaimon. De nem baj, mert legalább erősödök. A többi a szokásos lendülettel ment végig, hiszen 45 percre így is végeztem. Már csak a lazítás maradt hátra. A szaunában simán kibírtam a 2x20 percet, annak ellenére, hogy már ment a kályha. Az úszásnál tényleg lazán akartam úszni, ami sikerült is. Ezért variáltam meg az úszásnemeket, mert ha egy úszásnemből úszom le a táv azon részét, ami az adott úszásnemnek jár, akkor a végére már hajtok. Így viszont végig lazán úsztam. Elfáradtam, de jól esően, ez kell nekem.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés futás kertészkedés erősítés ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 65.

2009.10.01. 19:04 Gabbá

Innen - onnan

A vb második napján női tőrben 87-en indultak, a magyarok közül – a viadal honlapja alapján – világranglistás helyezésének köszönhetően Varga Gabriellának nem kellett pástra lépnie, míg a válogatott másik három tagja, Varga Katalin, Berta Adrienn és Kreiss Fanny a csoportmérkőzések után csatlakozott a legjobbakhoz. Férfi párbajtőrben a szokásos nagy mezőny gyűlt össze, 162 nevezés futott be. Boczkó Gábor Varga Gabriellához hasonlóan pihenhetett csütörtökön, Imre Géza és Somfai Péter pedig a csoportküzdelmek után biztosította helyét a főtáblán. A vasárnapi szereplés lehetőségét a negyedik magyarnak, Rédli Andrásnak további két asszó megnyerésével kellett kiharcolnia: előbb a brazil Nicolas Ferreirát verte meg 15:5-re, majd egy jóval erősebb ellenfelet, az ukrán Dmitro Sumakot 11:10-re. Pénteken a férfi kardozók és a női párbajtőrözők egyéni selejtezőjét rendezik a vb-n.

Az Egyiptomban zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságon Dél-Afrika ellen javított a magyar válogatott. A mieink 0–0-s félidő után a második játékrészben Korcsmár Zsolt, Koman Vladimir, Debreceni András és Présinger Ádám góljaival győztek 4–0-ra.

Újabb forduló, újabb fél pont. Lékó Péter a nankingi szupertorna negyedik körében döntetlent ért el, ezúttal a kínai Vang Jüe ellen. A sötéttel játszó magyar nagymesternek nem okozott gondot a kiegyenlítés, az ázsiainak egy pillanatra sem volt esélye a győzelemre. A játszma óriási cseresorozat után már 29. lépésben véget ért. Az élen továbbra is Magnus Carlsen áll. A norvég némileg szerencsés győzelmet aratott az orosz Dmitrij Jakovenko felett, így már másfél pontos előnnyel vezet. Érdekesség, hogy eddig csak Carlsen tudott partit nyerni, összesen hármat.

Vitalij Klicsko megvédte a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki övét, miután kihívója, Cris Arreola a tizedik menet után nem tudta folytatni a küzdelmet a Los Angeles-i STAPLES Centerben magyar idő szerint vasárnap hajnalban. A küzdelem után Arreola könnybe lábadt szemekkel kért bocsánatot a hazai közönségtől, és elismerte tehetetlenségét Klicskóval szemben. "Egyszerűen nem tudtam őt elérni. Bármit is tettem, ellentámadott" - mondta Arreola. A Staples Centerben megrendezett ringcsata előtt általános volt a vélemény, hogy a mexikói gyökerű, de már Los Angelesben született Arreola nem tudja letaszítani a királykategória trónjáról az ukrán óriást, aki részben szintén "hazai" környezetben lépett a kötelek közé, mivel családjával évek óta ebben a városban él. A 38 éves Klicskónak ráadásul a "helyismerete" is nagyobb volt, hiszen a mostani volt a harmadik fellépése a Staples Centerben. A 201 centi magas világbajnok 40. profi meccsét nyerte meg, s két vereség mellett a további 38 mérkőzésből 37-et kiütéssel nyert. A 28 éves, 193 centire nőtt Arreola 28-szor lépett szorítóba a hivatásosok között, és most kapott ki először.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 697. [evezés] + {erősítés} + ×4 ütemű fekvőtámasz× + /futás/ + °ugrálókötelezés°+ (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.10.01. 18:26 Gabbá

Evezés: 2000 húzás az evezős ergométeren, erősítés: 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 200 felülés a római padon, 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 200 húzás (eggyel nagyobb súllyal), 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés a római padon, 200 húzás, 4 ütemű fekvőtámasz: 3x20db 4 ütemű, futás: 2x40 kör futás a medence körül mindkét irányba, ami 6 kilométer, ugrálókötelezés: 6x500 ugrálás összesen 4 megállással, úszás: 500 hát + TEÁ, 500 gyors + TEÁ, szaunázás: 1x40 perc folyamatos szaunázás.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Délelőtt dolgoztam, de az ebédidő előtt már el tudtam kezdeni az edzéseimet. Evezéssel kezdtem. A szokásos 2000 húzást, a hasonlóan szokásos 27 percre csináltam meg. Az erősítésnél az első három húzást eggyel nagyobb súllyal csináltam végig, vagyis 600-t húztam emelt súllyal. A többi jó ütemeben ment, lendületesen. A fekvőtámaszokkal is kezdek megbarátkozni. Az erősítés után már az uszodában folytattam az edzéseimet. A 4 ütemű fekvőtámasszal folytattam a munkát, de már nem 4x15-t, hanem 3x20-at csináltam belőle. A sorozatok végére már éreztem a lábaimat, de csak fáradtságot. A futást és az ugrálás külön válaszottam megint. Ma is 6 kilométert futottam. Az evezés, a 4 ütemű fekvőtámasz után nehezen lendültem bele. Az időt nem is néztem, hanem csak futottam. Aztán az ugrálókötelezés következett. Mivel a lábaimat éreztem, ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérleteztem a 3x1000 ugrálással, hanem a biztos 6x500-t válaszottam. Az első és a negyedik 500-as sorozatban 2x-2x álltam le, akadtam el a kötélbe. Mivel az időből kicsúsztam, ezért az úszást és a szaunázást is lecsökkentettem. Az úszásban 1000 métert úsztam, tenyérellenállással, háton és gyorson. A szaunában is csak 40 percet töltöttem el. Ennek ellenére jó volt. a nap végére kissé elfáradtam, de ez volt a célom.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés futás erősítés ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 64.

2009.09.30. 17:25 Gabbá

Labdarúgás

Tegnap a Loki kikapott 4:0-ra a Lyontól. Röviden ennyi a hír. Aki viszont látta meccset az azt is láthatta, hogy milyene gólokat kaptunk, illetve milyen volt az első félidő, hogyan javultak fel a második félidőre a debreceniek. Viszont az eredményt már nem tudták befolyásolni. Az első félidő 25. percében már 3:0 volt, pontrúgásokból kaptuk a gólokat és néha még szerencséjük is volt a franciáknak. De úgy tartja a fáma, hogy szerencséje csak annak van, aki jó formában van, aki felkészült. Ez nagyjából igaz is. Hiszen a kerékpárosoknál is az kap defektet, aki nem felkészült, formán kívül van. A fociban is igaz, hogy a gyengébb, és több helyzetet kihagyott csapat kapja a gólt. Szóval a Loki kikapott, de szerintem meg kell szokniuk a nagyon nagy iramot (nem olyat, mint ami az NB. I.-ben van), mindenkinek 120%-ot kell teljesíteniük. Mert nem lehet, hagyni, hogy egy pontrúgásból, egy szögletből bepattanjon a labda a kapuba, úgy, hogy közben egy magyar játékost is érint a labda. Én azért nagyon bízom abban, hogy fog még gólt rúgni a Loki a BL-ben, és még láthatunk további jó mérkőzéseket. A csapat jobban fog játszani, mint most és bírni fogják a hatalmas iramot.

Ma egyébként az U20-as VB-n játszanak a fiaink egy sorsdöntő mérkőzést az Arab Emírségek csapatával. Ez azért sors döntő, mert 2 vereséggel csomagolhatnak a csoport mérkőzések után. viszont ha nyernek, akkor még van esély arra, hogy továbbjussanak. Szóval a héten van miért izgulnunk a magyar fociban. De legalább van miért, kiért. Mert az mennyivel rosszabb lenne, ha nem lenne csapatunk sem a BL.-ben, sem az U20-as VB-n.

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 696. ˘sétálás˘+ $egyéb$ + ×4 ütemű fekvőtámasz×

2009.09.30. 16:55 Gabbá

Sétálás: kb. 5-6 kilométer gyaloglása, aránylag erős tempóban, egyéb: reggeli vásárlás, élelmiszer lánc meglátogatása, zöldségesnél gyümölcs és zöldségek beszerzése, fénymásolóban egy kis anyagot másoltattam, 4 ütemű fekvőtámasz: 4x15 darab 4 ütemű megcsinálása.

Megjegyzés, vélemény, élmény:  Tegnap miután megírtam a blogomat, telefonált a debreceni barátom, hogy itt Pesten és találkozzunk, hiszen már nagyon régen beszéltünk egymással személyesen. Viszont a találkozásunkhoz gyalog mentem, illetve úgy is mentem haza. Ezért szerepel most, a mai napi bejegyzésben a tegnapi sétálásom. Aránylag tempósan gyalogoltam, hogy pontosan odaérjek. Hazafelé pedig azért, mert nem akartam későn hazaérni.  Reggel elmentem a szokásos reggeli bevásárlást megcsinálni.  Azután folytatódott az egyéb mozgásokban az áruházláncnál történő nagybevásárlásom. Elől a fém kosaram és a hátsó kosaram is tele lett, annyit vásároltam. Következett a zöldséges, ahol almát, paprikát, paradicsomot meg egyéb zöldféléket vettem. Ezután már csak a fénymásolót látogattam meg, hogy egy iratot lemásoltassak. A nap végén már csak a szokásos 4 ütemű fekvőtámaszokat csináltam meg. A mai nap egy laza nap volt, edzés szempontjából, de egész délelőtt jöttem-mentem, intézkedtem. Nem volt megállásom.

Szólj hozzá!

Címkék: egyéb sétálás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 63.

2009.09.29. 17:41 Gabbá

Birkózás

Hétfőn késő este érkezett haza a magyar kötöttfogású birkózóválogatott a herningi világbajnokságról. Sporttársak, barátok kisebb serege zarándokolt el Ferihegyre, hogy köszöntse mindenekelőtt az aranyérmes Kiss Balázst. Az ünneplő gyülekezetben felfedezhettük az évszázad birkózóját, az olimpiai bajnok Polyák Imrét. Nagy erőkkel vonult fel a BVSC-Dega-Tát, Balázs klubja, az élén Tóth István igazgatóval, de ott volt a mester, Kiss Ferenc, és eljött gratulálni egy régi klubtárs, az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor is. Bacsa Ferenc „tanár úr" a Mr. Tus birkózó-sportiskola több tanulójával érkezett, mondván, hadd legyen az ünnepélyes fogadtatás élménye többletmotiváció, jövőkép a gyerekeknek. A várakozás közben sok szó esett arról, hogy a sajtó túlhangsúlyozza az utolsó vébéarany óta eltelt tizennyolc esztendőt. Mert ennek alapján úgy tűnhet, mintha majdnem két évtizede eredménytelen lenne a sportág, pedig az utolsó vébésiker óta három olimpiai és tucatnyi Eb-aranyat szerzett. Kiss Balázs mókával lépett ki az ajtón: kapucnit húzott a fejére, mint a profi bokszoló, amikor bevonul a terembe a meccse előtt, és mögötte magasba tartották a világbajnoki övét. Felharsant az ütemes „Szép volt, Balu!" Háromszor dobták a magasba a társak, majd jött a gratulációk hosszú sora. A világbajnoknak persze részletesen el kellett mesélnie, mi és hogyan történt a szőnyegen, és külön is a döntő utolsó, drámai másodperceit. Végre egy kis siker a birkózásban. Ez az egykor sikersportág mostanában nem kényeztetett el bennünket szép eredményekkel. De most megint van világbajnoknuk és ez nagyon örörmteli dolog.

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 695. ×4 ütemű fekvőtámasz× + [evezés] + {erősítés} + °ugrálókötelezés° + /futás/ + (úszás) + ¤szaunzás¤

2009.09.29. 17:26 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x15 db 4 ütemű megcsinálása, evezés: 2000 húzás az evezős ergométeren, 27 percre, erősítés: 200 húzás (egy súllyal nehezebbel csináltam), 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 200 húzás, 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés, 200 húzás (egy súllyal nehezebbel csináltam), ugrálókötelezés: 3x1000 ugrálókötelezés, közben 4x álltam le, akadtam el a kötélbe, futás: 2x40 kör futása a medence körül, mindkét irányba, ez a 80 kör 6 kilométernek felel meg, úszás: 1000 hát + TEÁ, szaunázás: 2x10 perc melegedés, izzadás, közte 5 perc pihenő.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Csak az ebédidőben tudtam elkezdeni a mozogni, mert folyamatosan dolgoztam délelőtt. Ezért aztán igyekeznem kellett, hogy minden beleférjen. Majdnem annyira hajtanom kellett, mint vasárnap. A 4 üteművel kezdtem, amit már lassan kezdem megszokni. Utána az ergométeren húztam 2000-t, aránylag kidolgozva a lábmunkát. Ennek ellenére 27 percre meg tudtam csinálni az evezést. Erősítésnél az első és az utolsó húzást eggyel nagyobb súllyal végeztem, mint szoktam. Ez különösebben nem zavart meg, hiszen 45 percre végeztem a teljes erősítési programommal. Az ugrálókötelezést és a futást megint szétválasztottam. Ugrálókötelezésnél az első 1000-t megállás nélkül csináltam meg. A további két sorozatban 2x-2x álltam le. Aránylag jobban ment, mint tegnap. A futásnál most is nehezen indultam el, de már nem kellett olyan sokat futnom, hogy lelazuljak, mint tegnap. A 6 kilométert viszont lassabban futottam, mert csak 36 perc lett az eredményem, vagyis 6 perces 1000-ket csináltam. Az úszásra most sem maradt sok időm, ezért csak 1000 métert úsztam, de ma háton. A szaunázásra is kevés időm volt, ezért csak 2x10 percet melegedtem, illetve lazultam. Így is egy kicsit kicsúsztam a munkaidőmből. De nem baj, mert mindent megcsináltam, amit szerettem volna. Bár egy kicsivel több idő kellett volna, hiszen ezt a 7 mozgást 3 óra 30 perc alatt csináltam végig. Kellemesen elfáradtam, de nem érzem, hogy padló közeli állapotba kerültem volna.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés futás erősítés ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 62.

2009.09.28. 21:50 Gabbá

Labdarúgás - U20-as VB.

Háromgólos vereség Hondurastól! Az egyiptomi U20-as labdarúgó-világbajnokságon 3–0-s vereséget szenvedett válogatottunk Hondurastól. Mario Martínez két, Peralta egy gólt szerzett. Ez van. Ennyit tudnak a fiatalok? Vagy csak ez egy kisiklás volt? Szerencsémre nem láttam végig a meccset, csak az első hondurasi gólig. Ennyi viszont éppen elég volt belőle. Mintha én fociztam volna, meg hozzám hasonló falábúak, semmi taktika, semmi elképzelés csak rúgtuk előre a bogyót. Ívelgettünk szépen, de tele rossz passzal. Borzalmas volt látni, még azt a bizonyos első hondurasi találatig is a meccset. Ráadásul a gyerek majdnem végig vezette a pályán a labdát és aztán jó 16-20-ról megbikázta. Amolyan minden mindegy alapon. A mieink meg hátráltak, meg hátráltak előle, senki sem lépett ki rá, vagy állt legalább eléje. Senkitől sem zavartatva aztán megeresztette a lövést és szépen és simán gól is lett. Na itt kapcsoltam ki a TV-t, mert biztos, hogy szívrohamban meghalok, ha végig nézem a magyar fiúk további szerencsétlenkedését.

De még nincsen semmi se veszve! A további 2 meccset nyernünk kell, és lehetőleg gólokkal, nehogy a gólarány miatt essünk ki, a körbeverés alapján. Azért már szerintem az is eredményecske, hogy kijutottunk a Vb-re. De amikor olyan híreket lehet hallani, meg olvasni, hogy sikerre vannak ítélve - na akkor azért rákérdeznék a híreket közlőre, hogy honnan a fenéből veszi ezt a marhaságot. Hiszen egy kis (még nálunk is kisebb) ország, életszínvonalban nálunk lejjeb lévő ország fiataljai, az őserdőből kijőve egy laza 3-ast vágnak a mi "győzelemre ítélt" titánjainknak. Akik ráadásul még el is hiszik, hogy ebből a csoportkörből simán és minden nehézség nélkül tovább lehet jutni. Ez nerm biztos - lásd Nigéria helyzetét a csoportjában. Ők is a kiesés szélén táncolnak a 2. kör mérkőzés után. Szóval mindent bele fiúk ,de legyetek egy kicsivel alázatosabbak a sport iránt és ne legyen nagy mellényetek, és végre játszatok egy-két, vagy több jó és hajtós nyerő meccset!

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 694. ×4ütemű fekvőtámasz× + °ugrálókötelezés° + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.09.28. 21:31 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x15 darab, vagyis 20%-os emelés a múlt héthez képest, ugrálókötelezés: 3x1000 ugrálás, mindössze 5 megállással, futás: 2x40 kör futása a medence körül, mindkét irányba, ami 6 kilométert jelent, úszás: 1000 gyors + TEÁ, szaunázás: 1x40 perc folyamatosd szaunázás.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Korábban értem be a céghez, mert megbíztak egy kis feladattal és ezzel nagyon hamar végeztem. Ne legyen hiábavaló a korai érkezésem, ezért elkezdtem edzeni. Ma már ráérősebben, mint tegnap. A 4 üteművel kezdtem a sorozatomat. Emeltem a tételen, mert a 40 darab helyett mától 60 darabot csinálok. A lábaim már nem fájnak és így egészen jó lendületben tudom csinálni az adott sorozatot. A futás és az ugrálókötelezést külön választottam, hogy egy kicsit más legyen, mint amit megszoktam. Az ugrálókötelezésnél 3x1000-t ugráltam. Az első és a második sorozatban 2x-2x, míg az utolsóban csak 1x álltam le. Aránylag jól ment, leállások, elakadások szempontjából. A vádlijaimat a végefelé éreztem, hogy kezdenek bekeményedni, de nem volt veszélyes a fájdalom. Viszont a futás nagyon nehezen indult be. Az első 20 kört szinte végig szenvedtem. Mereven fogtam talajt, teli talppal és nem éreztem a tempót sem. Aztán szépen fokozatosan kilazultam és egyre jobban ment a futás. Azért még így is 36 percre lefutotam a 6 kilcsimet. Az úszásra nem sok időm maradt és ezért csak egy ezrest úsztam gyorson, tenyérellenállással. Hasonló volt a helyzet a szaunával is, mert ugyan már menta szauna, amikor bementem, de nem volt sok időm és ezért inkább 40 percig folyamatosan bent voltam, mintsem az 5-5 perces lehűlésekkel is az időm menjen. Ennek ellenére nagyon jól bírtam a végét is. Ezzel az 5 mozgással 2 óra 30 perc alatt végeztem. Jól éreztem magam az edzések alatt, nem voltam fáradt, mint amire én számítottam a múlt heti 35 edzés alapján. Ennek nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy bírom a mennyiségi emelést (edzésszám). Meg van az újabb cél, ahová lehetfejlődnöm.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 61.

2009.09.27. 20:26 Gabbá

Kerékpározás

Evans most támadott – és győzött is. Az ausztrál Cadel Evans diadalmaskodott a svájci országútikerékpáros-világbajnokság férfi mezőnyversenyében. A második helyen az orosz Alekszandr Kolobnyev, a harmadikon a spanyol Joaquim Rodríguez végzett. A magyarok közül Kusztor Péter sokat vállalkozott, szökésben is volt, azonban elfáradt, és végül nem ért célba, akárcsak Cziráki István és Ivanics Gergely.

Evans négy kilométerrel a vége előtt, a novazzanói emelkedőnél robbantott, majd félelmetes erővel tekerve szerzett 13 másodperces előnyt üldözői, az orosz Alekszandr Kolobnyev és a spanyol Joaquim Rodríguez előtt – ez behozhatatlannak bizonyult. Az ausztrál kerékpárosnak végül nem kellett sprintelnie az aranyéremért, 27 másodperces, „kényelmes" előnnyel ért célba. Az ezüstéremért folytatott csatában Kolobnyev nagy sprintben előzte meg Rodríguezt, mögöttük Samuel Sánchez és a hazai közönség előtt nagyot hajtó időfutam-aranyérmes Cancellara ért célba – nem jött tehát össze a svájcinak a duplázás, teljesítménye azonban így is remek. A 262.2 kilométeres versenyt megnyerő Evans lett az ausztrál kerékpársport történetének első felnőtt országúti világbajnoka. „Ez a válaszom azoknak, akik szerint nem vagyok elég agresszív, nem szoktam támadni. Nagy győzelem ez, és egyben remek promóció Ausztráliának is a következő világbajnokság előtt” – nyilatkozta a szivárványszínű trikóba átöltöző Evans. „Büszke vagyok a sikeremre., főleg annyi keserűség és második hely után. A Tour de France-on nem voltam elég jó, de betegséggel küszködtem, és a francia körverseny után már a világbajnokságra koncentráltam" – tette hozzá. Az ausztrál csapat tökéletesen zárta a vb-t, amelyen korábban az U23-as időfutamot megnyerő Jack Bobridge révén szerzett már aranyérmet.

KERÉKPÁROS VB, SVÁJC
FÉRFI ELIT ORSZÁGÚTI MEZŐNYVERSENY 
1. Cadel Evans (Ausztrália)  6 óra 56 perc 26 másodperc
2. Alekszandr Kolobnyev (Oroszország)  26 mp h.
3. Joaquim Rodríguez (Spanyolország)  azonos idővel
4. Samuel Sánchez (Spanyolország)  30 mp h.
5. Fabian Cancellara (Svájc)  a. i.
6. Philippe Gilbert (Belgium)  51 mp h.
7. Matti Breschel (Dánia)  a. i.
8. Damiano Cunego (Olaszország)  a. i.
9. Alejandro Valverde (Spanyolország)  a. i.
10. Simon Gerrans (Ausztrália)  1 perc 47 mp h.

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 693. ×4 ütemű fekvőtámasz× + /futás/ + [evezés] + {erősítés} + ¤szaunázás¤ + (úszás)

2009.09.27. 20:17 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x10 4 ütemű fekvőtámasz, futás: 2x40 kör futás a medence körül mindkét irányba, ami 6 kilométert jelentett, evezés: 2000 húzás az evezős ergométeren 27 percre, erősítés: 200 húzás, 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 200 húzás, 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés a római padon, 200 húzás, szaunázás: 2x15 perc szaunázás közte 5 perc pihenő, úszás: 1000 méter úszása össze-vissza, mindefélét.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A tegnapi napon döbbentem rá, hogyy elszámoltam magam. Ugyanis nem 30. edzésemet csináltam tegnap, hanem csak a 29. ezen a héten. Ezért ma nem 5, hanem 6 edzést kellett csinálnom, hogy meg legyen az új heti edzéscsúcsom. Viszont az utolsó két nap sok edzésétől kissé elfáradtam és aludni, pihenni  is szerettem volna, de sajnos a 6 edzésem miatt elvileg nem lehetett volna. Na, most én az alvást választottam. Ezzel aztán a mai  edzéseimet kénytelen voltam teljes iramban végig hajtani. A 4 ütemű fekvőtámaszokat nem egészen 10 perc alatt csináltam meg. A futást is hajtottam, hiszen a 6 kilométert nem egészen 33 percre futottam le a medence körül. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a sarkok miatt nem tudok úgy futni, mintha egyenesen futnék, akkor egészen jó eredmény. Az evezést is hajtottam, mert a 2000 húzást az ergométeren 27 percre teljesítettem. Az erősítést is végig lenületesen nyomtam le, 45 perre végeztem az összes gyakorlattal. Ezt a 4 edzést egy lendülettel, a lehető legnagyobb irammal teljesítettem. A szaunázásra már alig maradt időm, de azért 2x15 perces menetet be tudtam illeszteni a programba. Már csak az úszás maradt, de mivel nem volt időm, ezért lett csak 1000 méter belőle. A héten új edzéscsúcsot döntöttem a 35 edzés/ héttel. Nem tudom, hogy a jövő hét mit hoz, de most nem vagyok olyan fáradt, mint voltam pénteken. Szeretnék a jövő héten közel ennyi edzést csinálni.  

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés futás erősítés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 60.

2009.09.26. 19:33 Gabbá

Rövidpályás gyorskorcsolya

Huszár Erika 500 méteren az ötödik helyen végzett a rövid pályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának szöuli állomásán. A szöuli világkupaverseny szombati napján három magyar versenyző volt érdekelt: Huszár Erika (500 és 1500 méter), Heidum Bernadett (1500 méter) és Darázs Péter (500 és 1500 méter). A napot legjobban Huszár zárta, hiszen a legrövidebb távon egészen a B-döntőig jutott, ahol aztán szenzációs futamgyőzelmet aratott. A B-döntő megnyerése összesítésben az ötödik helyet jelenti a magyar koris számára. Darázs Péter 500 méteren a középdöntőben búcsúzott – a 13. helyen zárt. 1500 méteren a három magyar közül Darázs Péter jutott a legtovább, ő a 13. helyen végzett.

1 komment

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 692. ×4 ütemű fekvőtámasz× + °ugrálókötelezés° + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.09.26. 19:21 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: az immár szokásos 4x10-es sorozatokat csináltam végig, ugrálókötelezés + futás: 5x600 ugrálókötelezés, közben 4x20 kör futás a medence körül, minkét irányba, ami 6 kilométert jelent, úszás: 800 hát + TEÁ, 800 gyors + TEÁ, = 1600 méter, szaunázás: 1x20, 2x10 perc szaunázás, közte 5-5 perc pihenő

Megjegyzés, vélemény, élmény: Az izomlázam ellenére ma is a 4x10-es 4 ütemű fekvőtámasszal kezdtem a mozgásokat. Még érzem a lábaimat, de egyre kevésbé. Ezután a szintén szokásos ugrálókötelezés, futás páros következett. Az ugrálás nagyon jól ment, mert ma sem álltam le egyszer sem. Ez már szerintem csúcs, hogy milyen sokat tudtam csinálni megállás, elakadás nélkül. A futás is jól ment, csak az ugrálás után nagyon nehezen indultam neki. 2-3 kör után már lalazultam annyira, hogy nem fájt a lábam, de addig kicsit szenvedős volt a futásom. Amikor ezzel végeztem, átöltöztem és úsztam egyet. Lendületesen, jó iramban úsztam végig a távot. Mind a hát, mind a gyors jól ment, tenyérellenállással. Már csak a szaunázás maradt hátra. Az első menetben 20 percig voltam bent a melegben és ekkor még azt hittem, hogy a következőben is simán 20 percig leszek bent. Tévedtem. A tegnapi 7 edzés és a mai 5 mozgás sok volt és kezdett belőlem elfogyni az energia. Ezért voltam bent még 2x10 percig. Ma is kellemesen elfáradtam

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 59.

2009.09.25. 22:18 Gabbá

Labdarúgás

Soproni Ligában a Fradi lehet, hogy elkapta a fonalat? Vagy a Videoton volt figyelmetlen az utolsó játérészben? Mindenesetre a Videoton ebben a szezonban elkönyvehette az első döntetlenjét, hiszen 2-2-t játszott a két csapat, úgy, hogy a Videoton már 2-0-ra is vezetett és innen egyenlített a Fradi. A másik mai meccsen a Loki is X-elt a Kaposvárral. Ráadásul gólzáporos "a hírek szerint" jó iramú, hajtós meccsen 4-4-t játszott a 2 csapat. Szóval lehet, hogy a tabellán elől álló csapatok kezdenek kifulladni? Vagy a kicsit táltósodnak meg? Mindenképpen jót tesz a bajnokságnak, ha van egy kis szín, van hajtás, van színvonal. Éppen tegnap néztem a U20-as VB nyitómeccsét és élvezetes, hajtós mérkőzés volt, ugyan sok hibával, nem mindig profi megoldással, de jó kis meccs volt Egyiptom és Trinidad & Tobago között. Ma sajnos nem tudtam egy mékőzést se nézni, de valamelyik internetes hírportálon azt láttam volna, hogy Nigéria (csoport favoritnak kiálltották ki) vereséggel kezdte a csoport küzdelemeket? Ebben nem vagyok biztos, mert egy hírportálon is közlhetnek téves hírek, de amikor már több portálon is olvasható ugyanaz a hír, akkor már el lehet hinni, hogy valóban ez történt. Mindenesetzre izgalommal várom a további mérkőzéseket, illetve a mi fiaink bemutatkozását.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 691. "fűnyírás" + ×4 ütemű fekvőtámasz× + °ugrálókötelezés° + [evezés] + {erősítés} + ¤szaunázás¤ + (úszás)

2009.09.25. 22:03 Gabbá

Fűnyírás: a fenti telek lenyírása utoljáraa ebben az évben, 2 óra alatt meg is voltam, 4 ütemű fekvőtámasz: a szokásos 4x10-es sorozatokat nyomtam le, csökkenő izomláz mellett, ugrálókötelezés: 6x500-as sorozat, ami 3000 ugrálást jelent, evezés: 2000 húzás az ergométeren 28 percen belül, erősítés: 200 húzás, 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon (400 db), 200 húzás, 5x40 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés a római padon, 200 húzás, szaunázás: 3x10 perc a melegben, közte 5-5 perc pihenő, lehűlés, úszás: 500 hát, 500 gyors, 500 mell = 1500 méter.

Megjegyzés, vélemény, élmény: Ma nem panaszkodhatom arra, hogy nem edzettem eleget. Kellemes fáradtság van rajtam, most este 10-kor. Reggel fűnyírással kezdtem, a kisebbik telken. 2 óra latt végeztem, folyamatosan csináltam. Sajnos nem jutottam gép közelébe, hogy már délelőttre adjak valami kis olvasnivalót a blogom látogatóinak. Délután a 4 ütemű fekvőtámasszal kezdtem. Az izomlázam lassan múlóban van, de még az elindulásokkor érzem a combomat. Az ugrálókötelezésnél érdekes, de alig érzem a lábaimat. Ma egyébként a 3000 ugrálást megállás nélkül csináltam végig. Ennek annyira megörültem, hogy az ergométeres evezést meghúztam, annyira, hogy már 28 percen belül tudom teljesíteni a 2000 húzást. Az erősítés is lendületesen ment, itt sajnos nem néztem az időmet, de jól éreztem magamat alatta. Nem volt semmi szenvedés, erőlködés a gyakorlatokban. Már csak a lazítás maradt, szauna és úszás képében. A szauna már forró volt, amikor bementem. Ezért, meg azért is, mert a kollégámat helyettesítettem, csak 3x10 perces meneteket tudtam csinálni. Nagyon jó volt. Főleg a lábaimnak. Az úszás folyamatos, erőlködés nélküli tempózással telt el. A lábaim még fájnak, főleg, ha megpihentek és el akarok indulni, mondjuk a lépcsőn lefelé. De ez van majd csak lesz jobb is.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés fűnyírás erősítés ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 58.

2009.09.24. 20:17 Gabbá

Kerékpározás

Az olimpiai aranyérmes Fabian Cancellara győzött az egyéni időfutamban saját közönsége előtt a svájci Mendrisióban, az országúti kerékpáros világbajnokságon. A második helyezett svéd Gustav Larsson 1 perc 27 másodpercet kapott tőle. A 28 esztendős Cancellara ezt megelőzően 2006-ban és 2007-ben volt ebben a számban vb-győztes.

A viadal honlapjáról kiderült, hogy a 66 fős mezőnyben a magyar színekben versenyző Cador Rida 55., Madaras Zoltán pedig 62. lett.

férfi elit egyéni időfutam, 49,8 km, világbajnok:
Fabian Cancellara (Svájc) 57:55 p (51,6 km/ ó átlagsebesség)
2. Gustav Larsson (Svédország) 1:27 p hátrány
3. Tony Martin (Németország) 2:30 p h.
....55. Cador Rida 7:34 p h.
...62. Madaras Zoltán 9:05 p h.

Cancellara egy teljesen más dimenzióban hajtotta a gépét, hiszen agyonvert mindenkit és 3 előtte indult versenyzőt is utolért. Fantasztikus volt nézni, hogy szinte csukott szájjal, szenvedés nélkül 51 feletti átlagot nyomtt. A többiek szenvedtek, vicsorogtak és kikaptak.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 690. ×4 ütemű fekvőtámasz× + /futás/ + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.09.24. 20:09 Gabbá

4 ütemű fekvőtámasz: 4x10 fekvőtámasz, közte 20"-20" pihenő, futás: 2x80 kör futása a medence körül mindkét irányba, ami 160 kör, vagyis 12 kilométer 1 óra 9 perc alatt és ez 5:45-ös kilométernek felelt meg, úszás: 1500 hát + TEÁ, 28-29 percre, szaunázás: 1óra 5 perc folyamatos szaunázás.

Megjegyzés, vélemény, élmény:

A tegnapi és a tegnap előtti 4 ütemű fekvőtámaszok intenzív izomlázat váltott ki a 4 fejű combizmomban. Ezért ma is csináltam, hogy minél előbb elmúljon. Nehezen tudtam csak elkezdeni, hiszen a leguggolásnál, mintha kést nyomtak volna a combomba, érzésem volt. Ez persze csak az első pár darabnál volt. Utána már kezdtem lendületesen csinálni, a végén már egészen jó volt. Persze amikor lenyugodott az izmom, akkor azért ismét éreztem a fájdalmat, de már nem olyan erősen. Éppen ezért is választottam a futást, hogy lelazuljon az izmom. Itt is az elindulás volt nehéz, mert másképpen feszült meg az izom, mint a 4 üteműnél. De aztán egyre gyorsabb és lendületesebb lett a futásom. Ez meg is látszott a teljesítményemen, hiszen 6 percen belüli kilométereket futottam sok-sok kanyarral, sarok futással. Jó lendületes volt végig a teljes táv. Következett az úszás. A keddihez képest gyors helyett hátat úsztam. Ezt is hajtottam, mint a keddi gyorsot. Körülbelül 28-29 percre úsztam a távot. Azért körülbelül, mert nem néztem az kezdéskor az órámat. A szaunázással fejeztem be a mai mozgást. 1óra 5 percig voltam bent a melegben. Én indítottam el a kályhát és egyedül voltam végig. Ennek ellenére nagyon jó volt, főleg a combizmomnak esett jól a meleg.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás futás szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 57.

2009.09.23. 17:33 Gabbá

Kerékpározás

Az ausztrál Jack Bobridge nyerte az U23-as versenyzők egyéni időfutamát a svájci Mendrisióban zajló országúti kerékpáros világbajnokságon, szerdán. A viadal honlapja szerint az egyetlen magyar induló, Fejes Gábor a 65 fős mezőnyben 48. lett.
   
férfi U23, egyéni időfutam, 33,2 km:
1. Jack Bobridge (Ausztrália) 40:44 p
2. Nelson Oliveira (Portugália) 19 mp hátrány
3. Patrick Gretsch (Németország) 28 mp h.
...48. Fejes Gábor 3:20 p h.

A felnőtteknél betegség miatt nem indul a mezőnyversenyben az egyik esélyes, Mark Cavendish. A tüdőgyulladása után lábadozó 24 éves brit bringás ezt szerdán jelentette be. Cavendish a világ egyik legjobb sprintere, az idei Tour de France-on hat, a Giro d'Italián három szakaszt nyert.

Az eredmény nagyon jól megmutatja, hogy hol is tart a magyar kerékpár sport. Ez nem a sportolókon múlik csak, hanem az edzőkön, vezetőkön is. Van mit tenni, hogy előbbr jussunk. Bodrogi Laci volt idáig az egyetlen, aki nemzetközileg is ért el sikereket, de ő a gyerekkorát külföldön élte, és a papája következetességének köszönhetően lett valaki a kerékpár sportban. A Betonexpressz csapatánál most kezd valami megindulni, aminek azért remélem, hogy meg lesz majd az eredménye. Persze izgalommal várom a Vb többi versenyszámát.

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 689. $egyéb$ + ~kertészkedés~ + ×4 ütemű fekvőtámasz×

2009.09.23. 17:19 Gabbá

Egyéb: benzinkúton benzin vásárlás, a fűnyírás miatt, ami rám vár, bank: pénzkivétel, gyógyszertár: receptek kiváltása, hentesbolt: felvágott, hús vásárlás, nagybevásárlás egy élelmiszerláncnál, kertészkedés: a telken az elszáradt, leszedett terményekszárát és egyéb dolgok kihúzása a földból, majd összegyűjtése az eltűzeléshez, 4 ütemű fekvőtámasz: 4x10 db 4 ütemű fekvőtámasz megcsinálása.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A reggeli órákban rohangáltam biciklivel, hogy elintézzem minden szükséges dolog beszerzését. Az adott helyszín és otthon között tekertem oda-vissza. Ez a rohangálás kb. 11-ig tartott. Ez alatt hozzávetőlegesen 20-25 kilométert tekertem. Volt olyan, hogy alig volt valami a biciklimen, de volt olyan is, hogy elöl-hátul meg voltam pakolva. Amikor a nagybevásárlással is végeztem, átöltöztem és mentem kis a telekre. Több, mint 1 órán keresztül húztam ki a babszárát, a tök, cukkini és egyéb elszáradt növényeket a földből, hogy lehessen majd szántani. A paradicsom karókat kihúztam, összegyűjtöttem. A még megérett növényeket összeszedtem és behoztam. Az égetnivalókat villával a tűzre hordtam. Ezzel ¾1 után végeztem. Már csak a tegnapi újdonság volt hátra. Ma is 4x10 db 4 ütemű fekvőtámaszt csináltam. Tegnapi gyakorlatoktól egy kis izomlázat szedtem össze a 4 fejű combizmomban. De ez nem különösebben zavaró.

Szólj hozzá!

Címkék: egyéb kertészkedés 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 56.

2009.09.22. 20:11 Gabbá

Úszás

Ryan Lochte volt 2009 ásza az Egyesült Államokban.

A római vb-n négy aranyérmet szerző Ryan Lochte-t választották az Egyesült Államokban az év úszójának.

A háromszoros olimpiai bajnok világklasszis ezzel a sikerével talán végérvényesen kilépett barátja és riválisa, Michael Phelps árnyékából. Ugyanakkor az utóbbi sem maradt elismerés nélkül, őt a 100 méteres pillangóúszásban elért drámai győzelméért díjazták.

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 688. {erősítés} + [evezés] + °ugrálókötelezés° + /futás/ + ×4 ütemű fekvőtámasz× + (úszás) + ¤szaunázás¤

2009.09.22. 19:54 Gabbá

Erősítés: 200 húzás, 200 felülés a római padon, 200 húzás, 200 felülés jobbra-balra kifordulva a római padon, 200 húzás, 4x50 fekvőtámasz, 200 húzás, 200 törzsemelés a római padon, 200 húzás, evezés: 200 húzás az evezősergométeren, ugrálókötelezés + futás: 5x600 ugrálókötelezés, közben 4x20 kör futása a medence körül, mindkét irányba, 4 ütemű fekvőtámasz: 4x10 gyakorlat, közte 1-1 perc pihenő (új gyakorlat), úszás: 1500 gyors + TEÁ 25 percen belül, szaunázás: 3x10 perc szaunázás, közte 5-5 perc pihenés.

Megjegyzés, vélemény, élmény: A cégnél ma nyugodt nap volt, ezért tudtam edzeni. Nem is keveset. Sőt egy új gyakorlatot is bevettem a mozgásformák közé. Ez pedig a 4 ütemű fekvőtámasz. De menjünk sorba. Erősítéssel kezdtem a sort. Nagyom jól ment, már kezdem megszokni az emelt mennyiségű erősítést. 50 percen belül végeztem a gyakorlatokkal. Ezután az ergométeren eveztem. A szokásos 2000 húzást 28 perc körüli idővel fejeztem be. Nagyon jól ment, de a lábmunka nem volt kidolgozott. Az ugrálókötelezést és a futást ismét összevontam. Az ugrálást megemeltem, míg a futást még a régi távon teljesítettem. Az ugrálás nagyon jól ment, mert a 3000 ugrálás alatt egyszer sem álltam le. A futás már egy kissé nehezebben ment, főleg az ugrálás utáni pár kör. Új gyakorlatként következett a 4 ütemű fekvőtámasz (guggol, fekvőtámasz, guggol, feláll). Eleinte arra gondoltam, hogy 100-150 ugrálást csinálok, de be kellett látnom, hogy kezdetnek 4x10 is bőven elég. Sőt ebben a mozgásformában, a futás és az ugrálókötelezés után kimondottan elfáradtam. Az 1500 gyorsot lendületesen úsztam végig és kb. 25 percen belül teljesítettem. A szaunázára már kissé elfáradtam, mert csak 3x10 percet bírtam. Jó volt, de többet nem tudtam volna szaunázni, ezért inkább abba is hagytam. Ma végre rendesen edzettem. El is fáradtam, de ez nagyon kellemes fáradtság.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás evezés futás erősítés ugrálókötelezés szaunázás 4 ütemű fekvőtámasz

Entrenador Subjetivo 55.

2009.09.21. 21:46 Gabbá

Tenisz

A legújabb, hétfőn nyilvánosságra hozott WTA-világranglistán a quebeci tornát megnyerő Czink Melinda megelőzte Szávay Ágnest. Czink kiváló játékkal vasárnap megnyerte első WTA-tornáját, a magyar teniszező hölgy három szettben verte a quebeci torna fináléjában a cseh Lucie Safarovát. Czink teljesítményével alaposan javított állásán a WTA-ranglistáján, tizenöt hellyel rangsorolták előrébb a múlt heti pozíciójánál. Czink az 52. helyen kezdte a kanadai tornát, amely megnyerésével a 37. helyig lépett előre. A magyar hölgy éppen honfitársát, Szávay Ágnest előzte meg, így két magyar tartózkodik a legjobb ötvenben. Az élmezőnyben nem történt komoly változás, továbbra is Dinara Szafina áll az élen, mögötte a két Williams-lány a képzeletbeli dobogón. A negyedik Szvetlana Kuznyecova két helyet rontott, helyére Jelena Gyementyjeva lépett fel.

WTA-világranglista:

1. (1.) Dinara Szafina (orosz)     8340 pont
2. (2.) Serena Williams (amerikai)     7807
3. (3.) Venus Williams (amerikai)     6645
4. (5.) Jelena Gyementyjeva (orosz)     6015
5. (6.) Caroline Wozniacki (dán)     5850
6. (4.) Szvetlana Kuznyecova (orosz)     5580
7. (7.) Vera Zvonarjova (orosz)     5330
8. (8.) Jelena Jankovics (szerb)     5300
9. (9.) Viktoria Azarenka (fehérorosz)     4592
10. (10.) Flavia Pennetta (olasz)     3490
...           
37. (52.) Czink Melinda     1467
38. (39.) Szávay Ágnes     1459
179. (166.) Marosi Katalin     324
225. (223.) Kapros Anikó     233
243. (238.) Arn Gréta     206
325. (340.) Jani Réka Luca     133

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

Nr. 687. °ugrálókötelezés° + /futás/ + ¤szaunázás¤

2009.09.21. 21:39 Gabbá

Ugrálókötelezés + futás: 5x500 ugrálókötelezés, közben 4x20 kör futás a medence körül mindkét irányba, szaunázás: 1 óra folyamatos szaunázás.

Megjegyzés, vélemény, élmény:

Ugrálással kezdtem, de a futással egybevontam az első edzésemet. 1 ugrálás, 1 futás stb.-stb. Nagyom jó erőben éreztem magam. Jól is ment az ugrálókötelezés, mert csak az elsőben és az utolsóban álltam le 1x-1x. Akkor is azért ment éreztem, hogy nem figyelek eléggé. A futások is lendületesek voltak, de nagyon meleg volt a medencetérben, ezért aztán erőteljesen izzadtam is, mint egy ló. Az első mozgásformát az immár szokásos 57 percre végeztem el. Szerintem vagy az iramot kellene növelnem, vagy a mennyiségét a gyakorlatoknak. Tööbet ugrálni és futni, vagy ezt csinálni, de mondjuk nem 57 percre, hanem 55-re. Amikor ezzel végeztem átöltöztem és szaunáztam egyet. Sajnos ma kimaradt az úszás. A szaunát jól bírtam, bár én indítottam el a kályhát. Az 1 óra után kezdődött a műszakom, egészen este 9-ig.


Szólj hozzá!

Címkék: futás ugrálókötelezés szaunázás

Entrenador Subjetivo 54.

2009.09.20. 19:07 Gabbá

Kerékpározás

Vuelta: az utolsó szakaszon Greipelé, összetettben Valverde nyert. A német André Greipel nyerte meg a 2009-es Vuelta a Espana utolsó szakaszát – ez már a negyedik sikere volt az idei versenyen –, másodikként az olasz Daniele Bennati, harmadikként pedig a szlovén Borut Bozic ért célba. Az összetett élmezőnyében nem történt változás, a spanyol Alejandro Valverde nyerte meg a háromhetes körversenyt.  

64. VUELTA A ESPANA
 
21. szakasz. Rivas–Vaciamadrid–Madrid (110.2 km): 1. André Greipel (német, Columbia-HTC) 3:11:55, 2. Daniele Bennati (olasz, Liquigas) a. i., 3. Borut Bozic (szlovén, Vacansoleil) a. i.
Az összetett végeredménye: 1. Alejandro Valverde (spanyol, Caisse d'Epargne), 2. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 55 mp h., 3. Evans (ausztrál, Silence-Lotto) 1:32 perc hátrány

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: entrenador subjetivo

süti beállítások módosítása